Utálom azt, amit most érzek: valamiféle megmagyarázhatatlan ellenérzés, amit nem tudok észérvekkel megindokolni, nem tudom rámondani, hogy „hát pedig ez szar, és rossz, meg ráadásul káros is, hogy a civilizációra gyakorolt hatásait ne is említsük”, és mégis bennem bujkál a kétség: jó ez nekünk? Jó egy újabb eszközt adni egy olyan hatalommal bíró webes mogul kezébe, mint a Facebook? Azzal hogy beillesztjük azt a pár sort az oldalunk kódjába már el is adtuk a lelkünket a pofátlanul fiatalon pofátlanul milliárdos Mark Zuckenbergnek, és kompániájának? Hihetetlennek tűnik, de mégis úgy fest a jövő, hogy az egész internet egy naaaaagy Facebook lesz: egyre több oldal fogja implementálni a Like-olás egyetemes, és szociális szempontból kifejezetten jó hatással bíró funkcióját a felületére, amelyre klattyintva Facebook-os ismerőseink is látni fogják (meg fog jelenni az üzenőfalunkon), hogy mi az adott site adott akármilyét (legyen az egy post, vagy egy webáruházban egy felfújható dugható gumibirka) bizony lájkoljuk (amúgy meg újmagyar rulez all). Mark szerint – és valószínűleg igaza van – az internet megérett arra – felhasználók számában, és a rendelkezésre álló eszközök, lehetőségek terén -, hogy az emberek egymásnak ajánljanak tartalmakat, ne csak – úgymond a kozmikus magány közegében evickélve – Google-ezzék össze amire szükségük van. Persze valamire szüksége van az embernek ahhoz, hogy ezt a naaagy közösségi életérzést átélhesse: ez pedig egy Facebook-profil. Lassan eljutunk oda, hogy aki nincs fent a kék fejlécű oldalon (aminek designját egy „élelmes” magyar sikeresen le is koppintotta nemrégiben), az joggal érezheti a hátrányos megkülönböztetést, ami az ilyen a portál fejlesztői által a net Facebook-on kívüli területeire tett kalandozásokból adódnak, mint amilyen ez a külsős Like-olási lehetőség is: ha nem vagy regisztrálva náluk, akkor nem tudod használni ezt a funkciót. A viszonylag zárt iwiw-hez képest ez jelentős eltérés a filozófiájukban: ők nyitnak a netre (például a profilinformációk megjelennek a Google találatai között függetlenül attól, hogy aki rákeres tagja-e az oldalnak), míg az iwiwen belüli adatok javarészt ott is maradnak (hogy a meghívásos rendszert ne is említsük).
A világuralmi tervek nem titkolt célja a Google lenyomása: az ilyen és ehhez hasonló újításokkal próbálják elszipkázni a júzereket a legnagyobb keresőmotor bűvköréből. Ennek jegyében várható hamarosan egy közösségi szövegszerkesztő (lenyomandó a Google Docs-ot), és nem lennék meglepve, ha ezzel nem állna meg a fejlődés: lesz még Facebook-os Reader, Gmail, Picasa, sőt szerintem keresőoldal is, ahol mondjuk a portálon üzenőfalon megosztott linkek között lehet majd keresni – persze úgy, hogy annak közzétevője anonim marad.
Mától a blogon én is implementáltam ezt a lehetőséget, tessék szépen nyomogatni a lájkokat. Úgy gondolom, hogy ez egy egyszerű, és elegáns módja annak, hogy kinyilváníthassátok, ha tetszik valamelyik postom (remélem azért néha akad ilyen is :)), és erről értesíthessétek a Facebook-os ismerőseiteket is. Ezzel a lépéssel én is a Facebook támogatói közé léptem, de be kell hogy lássam: velem született paranoia ide vagy oda: ez a jövő, és nem egy elcseszett ötlet ily módon egy újabb szálon is bekötni a blogot a közösségi életbe. Egy olyan világban, ahol az ember akár évekre visszamenőleg is megnézheti, hogy milyen adatokat tárol róla a Google – mikre keresett rá, mennyi mail-t kapott, miket olvasott a Reader-ben, stb. – ez nem is tűnik annyira meredeknek.

UPDATE:

átpakoltam a gombot a postok aljára, mert szerintem enyhén zavaró volt egyből a cím alatt. Ettől függetlenül ugyanúgy működik, nem kell tőle félni 😀

Elsőre talán érthetetlen karakterhalmaznak tűnhet jelen postom címe, pedig nem az: ha jobban megfigyelitek kiolvasható belőle az infó: „Az igazi kockák Facebook-ja”. Ez bizony leet-ül (sőt: 1337-ül) íródott, amely egy olyan mesterséges nyelv, mint mondjuk a Gestuno (amely a süksiketek egységes nemzetközi jelbeszéde), csak éppen ez csak írásban használható.

Ennyi áttekintés után rá is térnék a lényegre: ma – kis rásegítéssel, éljen a Tumblr, és a Google Reader – felfedeztem, hogy a Facebook nyelvi beállításainál kiválasztható a Leet Speak is! Nosza, próbáljuk ki – gondoltam, és ami ezután következett minden várakozásomat felülmúlta: a teljes felület átment hipergeek-be (vastaggal az új kifejezés, mellette a magyar megfelelője):

• sudo rm -rf ~ : Fiók felfüggesztése (Befigyelt a Unix :))
• Andras *** && David *** && 2 m0ar n00bz <3 7h!5 : András ***, David *** és még 2 további ember kedveli ezt. (Következetesen mindig noob-nak, azaz lúzernek titulálja az ismerősöket :))
• p1ugg3d n2 t3h m4tr1x 0n:// : Születésnap (magyarul: ‘a Matrix-ba kötés napja’ :))
• 5p4wn p01n7:// : Szülőváros (Spawn point, mint valami FPS-ben :D)
• pr0n : Képek (milyen pornó??!)
• 127.0.0.1 : Kezdőlap (megpingeltem, működik)
• 6 c0mm0n n00bz: 6 közös ismerős

Volt még ezeken kívül is néhány újszerű megfogalmazás amin jót röhögtem, de ezek felfedezését már rátok bízom. Mondanom se kell, hogy egy igazi szilikongyereknek természetesen kötelező ezen a nyelven használni a Facebook-ját – bár én nem bírtam sokáig… lehet, hogy mégis van remény?

A sasszeműbbek (azokon belül akik az alapértelmezett mintfresh témát használják) talán már észrevehették, hogy újabb elemmel bővült a blog oldalsávja, amely a Blogwire címke alatt fut. Mivel elég új kezdeményezésről van szó, ezért gondoltam rittyentek egy kis bemutatást róla, hátha ezzel is segíthetek elterjeszteni a magyar blogszférában. Teszem mindezt azért, mert ötletes módszernek tartom arra, hogy kicsit megnöveljük a látogatottságunkat, sőt esetleg blogger-haverságokat köthessünk a szolgáltatás többi használójával.

Az ötlet – bár nem új – ebben a formában a Wyctim nevű blog hasonló nick alatt futó szerkesztőjének fejéből pattant ki. Lényege: amennyiben kirakod az oldaladra ezt a véletlenszerűen váltakozó okosságot, akkor a te blogreklámod is megjelenik a többiek oldalán, így esélyes, hogy az ily módon hálózatba csatlakozott blogok olvasót cserélhetnek egymás között. Mivel a kirakott box elegánsabb, és feltűnőbb, mint a sima szöveges lista, ezért nagyon jó eszköz arra, hogy ne csak magunknak, meg a szűk haveri körünknek írjunk, hanem esetlegesen kiterjeszthessük kicsit az olvasótáborunkat.

Működése pofonegyszerű: küldjünk egy mail-t Wyctim-nek az oldalán említett paraméterekkel, majd a válaszlevélben kapott kódrészletet illesszük be az oldalsávunk kódjába. Mivel mindez platform-független (megy WordPress, Tumblr, blog.hu, freeblog, stb. alatt) ezért semmi akadálya nincs a szélesebb körű elterjedésének. Nagy vonalakban ennyi, de ha további kérdések merülnének fel a fejlesztő készségesen segít megoldani őket, ha megírjátok neki a mailcímére őket.

További infókat itt találhattok erről a dologról.

Következzék egy kis összeállítás azokról a rajongói oldalakról, amelyek nélkül egy rendes Facebook felhasználó egész egyszerűen nem létezhet. Az ezekhez való csatlakozással garantáltan trendi, és gazdag leszel (persze ha még nem vagy az), sőt a szőröd is sokkal selymesebb, és fényesebb lesz néhány héten belül. Ami még pozitívum bennük, hogy miután te is a tagjaik közé lépsz onnantól az üzenőfalad egyből olyanná válhat, akár egy viking falu főtere: mindenki mondja a magáét (az ismerőseid, az oldalak adminisztrátorai, stb.), így garantáltan nem fogsz egy percet se unatkozni (dühöngeni annál többet)! Persze ez ellen is van gyógyír (nem, nem az hogy nem csatlakozol): a falon ráhúzva az egeret az unszimpatikus bejegyzésre megjelenik az ‘Elrejt/Hide’ opció, amivel letiltható az adott rajongói oldal megjelenése, de ezzel a módszerrel bizony akár egyes ismerőseid idióta teszteredményeit is eltüntethetsz a szemed elől (hogy arról a Farmville nevű istencsapásáról ne is beszéljünk) 🙂

Íme a lista, ezekbe mindenképpen lépjetek be, különben előbb-utóbb ki fog közösíteni a társadalom:

I hate socks in sandals (Utálom a zoknit szandállal): azokat, akik képesek szandálhoz zoknit húzni, azokat tényleg ki kéne taszítani a társadalomból, ha már annak idején megúszták a Taigetosz-t… súlyosbító tényező, ha a zokni kínai gyártmány, nylonból készült, és ‘Sports’ felirat virít a szárán.

Vajon lehet-e több rajongója ennek a szép almának, mint Orbán Viktornak?: tessék csatlakozni, már csak pár száz szimpatizánsra van szükség ahhoz, hogy bebizonyítsuk: igen, lehet!

Magyar Kétfarkú Kutya Párt: Magyarország egyetlen elkötelezett, hazaszerető, és nem profitorientált pártja. Ha lenne rá lehetőség, én rájuk szavaznék.

Pandas are the least racistt animal, they’re black, white AND asian! (A pandák a legkevésbé rasszista állatok: feketék, fehérek ÉS ázsiaiak!): nem igényel túl sok kommentárt… ha egyetértesz ezzel a kijelentéssel, amely már megrengetett megannyi világnézetet, és felnyitotta sok-sok ember szemét akkor csatlakozz!

I Wish My Lawn Was Emo, So It Would Cut Itself! (Szeretném, ha a füvem emós lenne, akkor legalább levágná magát!): és tényleg! Amúgy tudjátok, hogy honnan lehet felismerni az emós pizzát? Felvágja magát. Hehh…

I was shocked when i realised „woman” spelt backwards is „kitchen” ! (Sokkolt, amikor rájöttem, hogy a „nőszemély” fordítva olvasva „konyha”!): eme oldal alkotói nemes célt tűztek ki maguk elé: a női egyenjogúsági mozgalom éllovasaivá szeretnének válni, csak valahogy mindenkinek úgy jön le a dolog, mintha lépten-nyomon vissza akarnák zavarni a nőket a – szerintük – természetes közegükbe: a konyhába. Meg nem értett zsenik a javából!

Leszarom bazmeg: korunk fiatal generációjának spleen-jét, kiábrándultságát, és a konzervatív társadalmi értékektől való elszakadni vágyását ez az oldal fejezi ki leginkább. Csalódás a régi értékekben, szüleik konformizmusában – ez a fő életérzés, ami uralja az oldal üzenőfalát.

Finish Your Beer, There’s Sober Kids in Africa (Idd meg a söröd, gyerekek józanok Afrikában): ha igazán aggódunk harmadik világ-beli embertársaink miatt, akkor ne habozzunk (érted, habozzunk) belépni ide!

A faszom, inkább visszafekszem aludni: mindannyiunknak minden nap eszébe jutó vágya ez. Ha ki nem is élhetjük (kivéve ha nagyon nagy spílerek/munkanélküliek vagyunk), de azért vágyakozni csak szabad utána, nem?

Narancs, Tetves és Dugó: gyerekkorunk kedvenc rajzfilmje, amelyből megtudhattuk, hogy milyen is a penetráns hullaszag, a sör + mescalin kombináció, és hogy a két kisegér igazából homoszexuális. Klasszikus.

Székely Gugel: a legfelhasználóbarátabb Google-felület fanpage-je, amit ember csak kívánhat. Kedvencem a ‘Kik verekettek’, ami a Google Hírek székely megfelelője 🙂 Maga az oldal elérhető itt, élményszámba megy.

Cicciolina: a nyolcvanas évek kulturális életének meghatározó figurája, a nagy állatbarát, aki több tucat filmtörténeti mérföldkőben alakított maradandót.

We hate dreadlock! (Utáljuk a rasztát!): azon remek ízléssel, és korrekt értékítélettel megáldott embertársaimnak ajánlom ezt az oldalt, akik elítélik a rasztásokat, márcsak azért is, mert divatból képesek olyan hajat hordani, amiben akár egy máig harcoló eltévedt német alakulat is nyugodtan megbújhat páncélosokkal együtt.

I can drink more than you, because I’m Hungarian (Többet tudok inni nálad, mert magyar vagyok): nemzetünk legnagyobb eredménye, az Európa-szerte híres alkoholizmusunk hatalmas előnyökhöz juttatott minket: például meg se lepődnek rajtunk, ha külföldi nyaralóhelyen okádunk fényes nappal a többi turista közé, sőt alanyi jogon csatlakozhatunk ehhez a csoporthoz is! Már megérte magyarnak születni, nem?

Akik nézték a vasárnapi Disney-t, amikor meghalt Antall József!: egy generáció közös traumája, ami ugyanolyan fájó emléke több ezrünknek: Dagobert bácsi épp’ az asztalon ugrált, amikor megszakították az adást, és egy komor arcú bemondó tűnt fel helyette… a sokk a mai napig kihat az életünkre, kitörölhetetlenül.

If 65 Million People join, God will bring back the dinosaurs! (Ha 65millió ember csatlakozik Isten visszahozza a dinoszauruszokat): az mondjuk finoman szólva is vitatható, hogy ez jó lenne-e nekünk, de ráérünk majd ezen agyalni, ha már sikerre vittük az ügyet 🙂 Csatlakozzatok!

If 10m people join, girlfriend will let me turn our house into a strip club (Ha 10millió ember csatlakozik, akkor a barátnőm megengedi, hogy a házunkból sztriptízbárt csináljak): egy ilyen szép, és nemes feladat támogatása minden jóérzésű embernek kötelessége! Egyelőre rosszul áll az ügy: mindössze 8-9000 támogató akadt ezidáig. Rajtatok ne múljon a siker, támogassátok ezt az idealista fiatalembert abban, hogy élete álma teljesülhessen!

Néhány oldal csak fiúknak (bár a mai világban nem lehet tudni):

I hate it when your balls get stuck to your legs (utálom, ha a golyóim a combomhoz tapadnak): aki már részesült ebben a kellemetlen élményben, annak ajánlom ezt az oldalt. Itt több tízezer sorstársa segítségével lépheti túl ezt a traumát (amelyeknek jelentős hányada nőnemű… na ez most kicsit sokkolt).

I wish my penis made a lightsaber sound everytime I swung it (Szeretném, ha a péniszem olyan hangot adna ki, mint egy lézerkard, amikor lóbálom): nem igényel magyarázatot… ki ne vágyna erre?

Végezetül az összes közül a legjobb (khm…):

Ráktalicska blog: remek kontent, magasröptű elmélkedések 😀 Tovább nem fényezem, mert még valaki tényleg rámsüti, hogy egy egoista f@sz vagyok 🙂

Az ember alapvetően szereti megosztani ismerőseivel, barátaival ha valami igazán vicces, vagy hasznos dolgot talál. Szerintem már az ősember is odahívhatta a társait a barlangból, amikor először találkozott a tűzzel (vagy a kardfogú tigrissel :)), és ez azóta se változott: szeretjük megmutatni másoknak is, amit felfedeztünk, hogy jobb arcnak tűnjünk a szemükben. Amióta beköszöntött az Internet Kora egyre jobb, és hatékonyabb eszközök segítségével élhetjük ki eme késztetésünket: Facebook, Iwiw-megosztások, Google Reader, Diggit, Tumblr, Twitter, és legújabban a Google Buzz-a… mind arra szolgál, hogy ha találunk egy animált gif-et, amin bohókás pandák  egy csúszdáról hömbölödnek le egymás hegyén-hátán akkor legyen módunk arra, hogy másoknak is megmutathassuk anélkül, hogy köremailekkel bombáznánk őket, mint a sötét kilencvenes években.

Én is megosztás-addictnek mondhatom magam: amikor sok szabadidőm van, akkor azt rendszerint azzal töltöm, hogy a Readeremben – akár két-három nap alatt is ezres nagyságrendben – felgyülemlő post- és vicceskép áradatot böngészem végig, és amit viccesnek/megdöbbentőnek/hasznosnak tartok azt szépen megosztom a követőimmel (RSS-ben itt , Reader-es alapformátumban pedig itt érhetőek el ezek a cuccaim). Eddig a Google által nyújtott bookmarklet segítségével oldottam meg ezt, de ma rábukkantam az ultimate megoldásra, amely segítségével bármilyen megosztó-szolgáltatást használhatunk néhány kattintással. Ez is egy kis könyvjelző eszköztáron figyelő linkecske (amikről már ejtettem pár szót ebben a postomban), mint a Google-é, annyival viszont többet tud, hogy konkrétan bárhova postolhatunk segítségével.

A lista impozáns: több száz(!) megosztóoldal közül választhatunk, amelyeknek valószínűleg az 1%-át (se) ismerjük, de ez nem lehet probléma egy igazi kockának 🙂 A legismertebbek eléréséhez amúgy se kell hosszas listaböngészésekbe bonyolódni, mivel azokat egyből felajánlja a programocska.

Telepítése egyszerű: fogjuk meg az alábbi linket (vagy tegyük ugyanezt a hivatalos oldalon találhatóval), és húzzuk fel a böngészőnk könyvjelző eszköztárára:

Megosztás

Ezek után ha egy olyan oldalt nézegetünk, amit meg szeretnénk mutatni másoknak csak rá kell kattintanunk, és egyből felbukkanik ez az ablak, ahol kiválaszthatjuk, hogy hova szeretnénk kirakni a tartalmat:

Egyszerű, de nagyszerű! A ‘More…’-ra kattintva pedig elérhetjük a további 224 darab lehetőséget is, amelyek között mondjuk az iwiw pont nem található meg, de rajta kívül minden (elküldtem a fejlesztőknek az ehhez szükséges adatokat, hátha beépítik azt is előbb-utóbb…) 🙂

Az AddThis-nek amúgy ez az eszköze ráadásul csak egy mellékproject: a cég fő szolgáltatása az a kis widget, ami segítségével pofonegyszerűen lehet megosztási lehetőségeket beépíteni akár a legegyszerűbb html alapú weboldalba is. Az ehhez szükséges kódot három pofonegyszerű lépéssel bárki kérheti a főoldalukon, úgyhogy elmondható, hogy ez a fejlesztőbrigád megoldást kínál minden megosztással kapcsolatos hasfájásunkra. Használjátok egészséggel!

Az agyam eldobom már megint:

(forrás)

Lefordítva:

További megdöbbentő fotókért katt a képre!

Ugyanaz a döbbenet fogott el, mint amikor a pécsi lövöldöző barom ámokfutása kapcsán egy helyi lányka azért panaszkodott az egyik hírportálon, hogy elmarad a gólyabál emiatt, és ő meg potyára csináltatta meg a haját drága pénzen (a postom erről itt található). Ilyen véleményeket olvasva nehéz nem általánosítani az amerikai fiatalokkal kapcsolatban… Ezek tényleg ilyen szűk látókörű, elkényeztetett, egoista, primitív tajparasztok? Jersey Shore, meg a Michigan-i munkanélküliség… szegénykéim, biztos nagyon rossz lehet az életük.

Kezdjük az elején: a Farmville egy nagyon népszerű (jelen pillanatban majdnem 12 millió rajongóval rendelkező) facsipesz-egyszerű játék a Facebook-on, amely arról szól, hogy kicsiny farmunkon veteményezünk, szántunk-vetünk, teheneket fejünk (amúgy kíváncsi voltam, hogy ennek analógiájára miért tartunk lovakat, meg pláne disznókat, ha nem lehet leölni őket, de a fejlesztők megoldották: a lovaktól sörényt, a disznóktól pedig szarvasgombát(!) takaríthatunk be), és az így szerzett pénzből vásárolunk magunknak épületeket, traktorokat, meg toronyórát láncostól. Alapvetően bájos kis játék, aranyosak az állatok, szép tiritarka az egész, de: ahhoz, hogy ne rohadjon rád a vetés muszáj vagy naponta legalább egyszer ránézni a játékra, mert a vetési időket realtime-ban nézi (azaz ha reggel 8-kor elvetsz némi szamócát, aminek négy órás az érési ideje, akkor délben bizony muszáj vagy learatni, mert különben egy-két órán belül bizony csak elbarnult levelek maradnak belőle). Emiatt az ember muszáj folyamatosan odafigyelni erre a hülyeségre, és ha hétvégén mondjuk nem akarsz netközelben lenni, akkor megszívtad, mivel elszárad minden, amit ültettél. Még az a szerencse, hogy a tehenek, kecskék, meg a többi jószág nem döglik bele, ha nem fejed meg őket rendszeresen, bár nem tartom elképzelhetetlennek, hogy ezt is implementálják a drága fejlesztőbácsik.

Ez a folyamatos kényszer, hogy odafigyelj a veteményre vezetett odáig, hogy pár hét barátkozás után töröltem az alkalmazást a Facebook app-jaim közül (bal  alsó sarokban ‘Alkalmazások’ -> ‘Alkalmazások szerkesztése’, és az eltávolítani kívánt cucc melletti ikszre katt). Így is van elég dolog, amire felügyelnie kell az embernek az életben (hitel, meló, lélegzés, stb.), nem akartam még egyet vállalni önkéntes alapon.

Eltelt pár hét/hónap azóta teljes nyugalomban, ám egyszer csak vége szakadt az idillnek…

Tovább »

Még a Facebook is ezen rugózik… az agyam eldobom 😀

(Amúgy megvolt végre a héten az első lázálmok, és csatakosra izzadás nélküli éjszakám! Csúcs ez az érzés :D)

Ma szerettem volna törölni a blog csoportját a Facebook-on, mivel már kb. egy hete létezik néki fanpage-e, ami sokkal tisztább szárazabb, és biztonságosabb érzés, mint a csoport (pl. fenpédzsnél a tagok üzifalára is tudok írni, ha pl. új post van, vagy ha világmegváltó gondolataim támadnak, míg groupnál ez nem funkcionál). Na okosan utána is néztem, hogy ezt milyen módon lehet megejteni, és meglepődve konstatáltam, hogy – az eddig vérprofinak és átgondoltnak tűnő rendszer röhejesen amatőr módon – csak úgy engedi törölni a csoportot, ha az összes tagot egyesével kirúgod, majd – mintegy szuicidális aktusként – magadat is exitálod. Ez az én esetemben nem is volt olyan durva, de mit szóljon egy olyan admin, akinek mondjuk van párszáz tag a group-jában? Végigklikkelni mindet finoman szólva is idegesítő lehet… (esetleg vmi Greasemonkey-kieggel automatizálni lehet, de akkor is iszonyat amatőr megoldás szerintem). Mindenesetre kidobáltam azokat, akiket értem, majd – abban a hitben, hogy már csak én maradtam a süllyedő hajón – szépen ráklattyintottam a nevem mellett virító ‘Eltávolítás’ ikonra. Nem kellett volna… ugyanis maradt még négy emberke akik kimaradtak a szórásból 🙂

Jelenleg ott tartunk, hogy:

én pedig már nem tudom magam újra kinevezni adminná, így akiket nem rúgtam ki megmaradtak tagnak, ergo nem törlődött a csoport. Megkérném őket (ha már úgyis törzsolvasóim), hogy legyenek kedvesek a group oldalán bal felül található ‘Kilépés a csoportból’ opció segítségével kilépni, hogy végre az örök bitmezőkre küldhessem ezt a nyüveket, ha már ilyen kis ügyes voltam (és persze a Facebook is ilyen dilettánsan van megcsinálva)! Köszönöm előre is! 🙂

Ma volt egy elég kellemetlen élményem: az egyik kollegám unatkozott, és a Google-lal keresgélt mindenféle kifejezésre, mintegy tesztelve azt. Érdekes volt például, hogy létezik olyan, hogy furik.com (ja igen, Furik a becenevem itt Fehérváron, akit érdekel, hogy miért az kombinálja ki ebből), és egy kazánokkal foglalkozó cég weblapja őkelme (megintcsak asszociálhatunk arra, hogy én meg szexszkazán vagyok :)). Aztán egy újabb hirtelen ötlettől vezérelve a srác rákeresett a teljes nevemre, aztán rákattintott a Képek-re. Elhűlt bennem a vér: a Facebook-ról lehúzta a Google a fotómat! Ez durván veszélyes is lehet, mert ki tudja, mondjuk holnap akarok írni egy postot a pedo- geronto – nekrofil ukrán maffiózókról, akiknek megvannak a módszereik arra, hogy kinyomozzák a nevemet, és onnantól már csak egy gúglizás, és máris tudják hogy nézek ki!

Ennek az állapotnak véget kell vetni – gondoltam, és ennek jegyében fogtam a Google-t (aki ezek szerint nem is annyira a legjobb barátom), és megtaláltam ezt a remek cikket a Facebook fontosabb adatvédelmi beállításairól. Az alábbiakban a szerző által írt 10 tipp esszenciáját olvashatjátok (szóval nem fog mindegyik itt is szerepelni), amelyek sokban segíthetnek abban, hogy ne járjatok úgy mint én:

1. A profilunk eltávolítása a Google-ről: ha már erről esett szó a bevezetőben, akkor ezzel kezdeném. Tudtátok, hogy a Facebook nem csak a profilképeket teszi kereshetővé, hanem egy korrekt kis áttekintést is nyújt az érdeklődőknek, amely tartalmazza a képen kívül az ismerőseitek listáját, és az általatok kedveltnek megjelölt hírességek/termékek/stb. kivonatát is? Nézzünk egy ilyen profilra egy példát, amit a fentebb említett oldalról emeltem át:

Azért ennek a töredéke is bőven sok kiadott infó lenne egy vadidegennek! Ezen a következő módon lehet segíteni:

a Keresési adatvédelem nevű menüpontban (<- katt rá, és megnyitja) a lap alján található jelölőnégyzetből vegyük ki a pipát, és mentsük el a változásokat:

Ezután – pár percet várva – már nem fog minket megtalálni a Google, és általa az esetleges rosszakaróink (vagy kéretlen hódolók, kinek mi a rosszabb :)).

1. A profilunk eltávolítása a Facebook keresésből: amennyiben még ennél is komolyabban szeretnénk elrejtőzni a nagyvilág elől, akkor… hm… ne regeljünk közösségi oldalakra 🙂 Na persze a viccet félretéve van módunk arra is, hogy a Facebook saját keresőjével se bukkanhassanak ránk. Ez akkor praktikus, ha mondjuk – ahogy az eredeti cikk szerzőjének édesanyja is – tanárként tengetjük napjainkat, és nem szeretnénk, ha a diákjaink egyáltalán megtudják, hogy fent vagyunk az oldalon. Ennek módja: megnyitjuk a már említett Keresési adatvédelem menüjét az oldalnak, és a lenyíló menüben megadhatjuk, hogy kik találhatnak ránk, ha beírják a nevünket a jobb felső sarokban található mezőbe:

Van lehetőségünk mélyebb beállításokra is, ha a lenyíló menü Testreszabás opcióját választjuk:

3. A képeken megjelölhetőség megakadályozása: mindenféle hosszas bevezető nélkül következzék ez a kép intő példának:

Jelentkezzen az, aki szeretné, ha egy ilyen fotón megjelölnék, és ez kikerülne mondjuk a főnöke falára is (merthogy ismerősök)! Hm… Stewe Wondert idézném: nem látom a kezeket! 🙂 Következzék a megjelölhetőség kiküszöbölése á’la Facebook: Személyes adatok menü , azon belül is az alábbi opció:

A felbukkanó ablakban pedig ezeket kell átállítani:

Van lehetőség kivételek megadására is (tehát beállíthatod a szűk haveri kört pl.), akik azért láthatják, ha meg lettél jelölve egy arconpörgős fekve bal orrlyukon hányós fotón, mint főszereplő.

4. A fényképalbumok elrejtése a nagyvilág elől: erre is szükség lehet alkalomadtán, pl. nem biztos hogy szeretnénk ha a kollegáink a családi bulin lightosan bekarmolt apánk arckifejezésén röhögnének bent a cégnél. Az albumok láthatóságát külön-külön szabályozhatjuk a következő módon: Fényképek adatvédelme oldalm majd az albumok mellett található lenyíló menükkel operálva máris nagyobb biztonságban érezhetjük fotóinkat:

5.  Szaftos magánéleti pletykák elkerülése: nem biztos, hogy az ember szívesen teregi ki az életében történt változásokat, pláne azokat, amiken utána az ismerősei vén kofákhoz hasonlatos intenzitással csámcsoghatnak heteken át. Nézzünk egy példát arra az esetre, amikor a Facebook ezen funkciója kellemetlenséget okozott:

(Magyarul: Janice most már egyedülálló. Erre Jared: elváltatok apuval? Janice: elfelejtettem szólni neked :D)

Hála istennek ez a fícsör is kikapcsolható a következő módon: Hírek és üzenetek oldal, majd kivenni a pipát innen:

6. A Gonosz távoltartása: rádbukkant egy szervkereskedő bűnszövetkezet, és a vesédet akarja? Esetleg akadt egy pszichopata rajongód, aki hülye levelekkel bombáz, és éjszakánként hörög a telefonba, amikor felhív? Nna, örömhírem van: tudok egy olcsó bérgyilk… le lehet tiltani az ilyen renitenseket a nevük, vagy – ha azt nem tudjuk – az e-mail címük alapján. Módja: Adatvédelem főmenü, majd a mezőkbe értelemszerűen megadni a nevet, vagy a mailcímet:

Ezek talán a legfontosabb, és leghasznosabb trükkök, amikkel védhetitek magatokat, de természetesen ezek önmagukban nem elegendők: kell hozzá a jó öreg józan paraszti ész is, azaz ne igazoljatok vissza boldog-boldogtalant, ne töltsetek fel még védett mappába se homepornó kategóriás képeket (mivel azokat letöltheti olyan is, aki a megbízható személyek kategóriába tartozik, de aztán viszontlátjátok magatokat a napiszaron), stb. stb. Jó dolog a Facebook, de a 350 millió(!!) regisztrált emberke között bizony akadnak csúnyák, és gonoszak is! Ne legyetek hanyagok, nézzetek rá az adatvédelmi beállításaitokra!

UPDATE: most olvasom Mark Zuckerberg levelét, amelyben azt írja, hogy most fogják teljesen megreformálni az efféle beállításokat (magyar cikk erről itt)…  Na sebaj, majd írok arról is egy postot 😉