Nézzétek má’ a tinibálványt, amikor még a volt középsulimban nyomta a vérzivataros kilencvenes évek vége felé:
az ajkai Bánki Donát SZKI régi tanári karának egy része (katt a középső gombbal!)
Zoli 30Y előtti életéről itt olvashattok bővebben. Köszönet a képért Bobónak!
Szükségem van a segítségetekre: egész egyszerűen halálra untam az összes zenémet, folyamatosan újra és újra ugyanazokat hallgatom hetek óta! Kicsit zacskóban is élek hírek terén, ezért nem nagyon tudom, hogy milyen új, és fasza zenék születtek mostanában. Tudnátok mondani pár albumot, vagy előadót, amik egész egyszerűen odabasznak? Stílus mindegy, max szanálok, de mindegyik zenébe bele fogok hallgatni amit küldtök! Régebbiek is jöhetnek persze!
Köszi előre is! 🙂
UPDATE:
wow, már jött ennyi levél, csak így tovább!
Amúgy igen, tervezem hogy végigmustrálom mindet, és írok egy összefoglaló postot, hogy melyik hogy jött be.
… mindenesetre kurva jó! Ha valaki érti az orosz nyelvet igazán elmondhatná, hogy nagyjából miről szól a szövege 🙂
Azért jó tudni, hogy a Scars on Broadway-nek még vannak új számai: ez a darab is egyszerű mint a faék, pont ezért van benne ennyi energia!
They’re fucking, they’re fucking, they’re fucking in front of me!
Asszony biztos örülni fog neki (lányok esetében a barátjuk már nem biztos, hogy annyira…):
Mindenkinek kellemes Valentin-napot, aki ünnepli!
Hölgyeim és uraim, engedjék meg, hogy bemutassam a fesztivált, amiért érdemes lesz nemhogy az Alföldről, de akár országunk, sőt bolygónk határain túlról is Agárdra utazni, ugyanis nem semmi lineup-ot hoztak össze a tisztelt szervezők:
Az az aprócska bökkenő, hogy némelyik fellépő már távozott az élők sorából soha nem okozott gondot modern világunkban, elég ha csak a tavalyi nagy sikerű Michael Jackson koncertre gondolunk a Syma-csarnokban. Elvis leszerződtetésével még ennyi gubanc sem volt, elvégre mindenki tudta, hogy él, és a Mecsekben bujkált eddig Freddie Mercury-val.
Aggodalomra adhat okot az a tény, hogy a fesztivált a kettes sorszámmal ellátni finoman szólva is pontatlanság (ugyanis tavaly elmaradt), másrészt pedig az, hogy a hivatalos weboldalként megjelölt http://www.ketszernembasznakat.hu cikkünk írásakor még nem volt elérhető, feltehetőleg még dolgoznak rajta a szervezők.
Mindenesetre én nagyon drukkolok nekik, hogy végre legyen hazánkban is egy nívós zenei rendezvény, amelyen Chopin és Liszt munkássága mellett megfér a Nirvana és a Pendulum is, ráadásul ha elővételben veszed a jegyet kapsz hozzá Sziget-jegyet is – bár félő, hogy ezzel a bulival ellentétben az tényleg el fog maradni Mr. Tarlós ármánykodásainak köszönhetően. A fesztivál Facebook-oldalához itt lehet csatlakozni.
Akik tagjai a blog Facebook-oldalának már találkozhattak a most bemutatásra kerülő rendezetlen hajszerkezetű fiatalember egyik friss munkájával, de – miután kicsit utánanéztem a munkásságának – úgy döntöttem, hogy megérdemel egy kis promóciót post formájában is.
Alapvetően a srác inkább videókat gyárt, mivel ez a „szakmája” (a Kent-i Institute of Art & Design-be járt, amíg össze nem balhézott a tanáraival a művészeti nézetei miatt), így a művei nagy részét mozgóképek teszik ki, amelyek megnézhetőek a Youtube-profilján. A – post elején említett – friss darab, amelyet szinte tátott szájjal bámultam végig egy nagyon személyes hangvételű, mély értelmű, elgondolkodtató alkotás, amelynél a 8 bites játékokat idéző kivitel csak álca: sokkal többről van szó, mint aminek látszik az első néhány perc alapján. Villany leolt, full screenbe kinagyít, lehetőség szerint HD bekapcs, annotations (jobb alsó sarokban) kikapcs a következő videó megtekintésénél:
Hősünk ismertségét persze nem ez, hanem két négy évvel ezelőtti műve alapozta meg, amelyek több millió alkalommal kerültek lejátszásra a Youtube-on:
A meglehetősen szokatlan külső, és a taknyos kölyök arcvonások egy értelmes embert takarnak, akinek ráadásul még a zenéi is tehetségről árulkodnak. Ezeket ingyen le lehet tölteni a weboldaláról (a Last Ned feliratú linkeket végigkattintgatva), de ha lusták vagytok, akkor innen leszedhetitek őket betömörítve (~102 mega) általam 🙂 Nézzétek, hallgassátok! Szerintem tud valamit az arc 🙂
… mert van egy nyálas szentimentális romantikus enyhén szánalmas énem is:
But the last day of summer never felt so cold
The last day of summer never felt so old
Vége van 🙁
Tegnap este kilehelte a lelkét a Kispál és a Borz nevű alternatív rock-ot játszó magyar zenekar. 23 éves korában, fájdalmasan fiatalon érte a halál, sok ezer kisírt szemű egyetemista lánykát hagyva maga után. Én nem voltam ott, így csak sejtéseim vannak arról, hogy milyen hangulata lehetett ennek a búcsúkoncertnek a Sziget Nagyszínpadán előadva, de ha a fantáziámra hagyatkozok el tudom képzelni azt ami azután uralkodhatott el a közönség soraiban, miután végleg kihunytak a fények: üresség, szomorúság, és gyász.
Persze, lehet jönni azzal, hogy az utóbbi 8-10 évben már valamiféle elitizmus lengte körül a zenekart, erőltetetten művészi dalszövegek, póz-szerű meg nem értettség, műspleen uralta az egészet, de ennek ellenére igenis hiányozni fognak a magyar zenei életből.
Miért gondolom így? Vegyük először az objektív részét: a kilencvenes években volt néhány annyira eltalált albumuk, amelyek hangulata meghatározta az évtized zenei irányvonalát, akárki akármit mond. Szubjektív szempontból pedig azt tudom felhozni mellettük, hogy a dalszövegek, a zene, az egész milliője meghatározó élményekkel gazdagított minket, Kispálosokat. Tizenéves korom hormonzivataros éveiben végigkísért a zenekar, meghatározták az életemet Lovasi egyesek szerint halandzsának tartott szövegei (ez nem vicc, most olvastam valahol kommentben, hogy van aki szerint azok). Akkor még nem volt ekkora hype a banda körül, nem kapott Lovasi Kossuth-díjat, nem mentek a klipjeik a Viván. Anno, amikor kijött a Bálnák ki a partra úgy 98 környékén Lovasi nyilatkozta is, hogy azt érezték az egyik legjobb albumuknak, ennek ellenére mindenki a Kicsit szomorkást ismerte meg tőlük, a sok remek szám (Zár az égbolt, A homlokom hozzád nyomom, stb stb.) elsikkadt a nagy Csinibaba őrület közepette. Aztán az ezredforduló után jöttek a „modern” Kispál nagylemezek, amelyeken a kezdeti báj valahogy eltűnt: átalakult a hangszerelés, erőteljesebb lett a gitár torzítása, előtérbe kerültek a dobok, és valahogy a dalszövegek nagy részéből is eltűnt a pozitív életszemlélet. Nekem valahol a Velőrózsák környékén kezdett meghalni a zenekar (amúgy Kispálnak az új zenekara ezen a néven fog futni), de kitartottam mellettük, jártam a koncertjeikre, ahogy a lehetőségeim engedték.
Ha ez a vég…
És most vége. Tudom, alkat kérdése, hogy valakinek bejön-e az efféle zene, vagy sem, de az ilyen postok írói tényként állítanak be abszolút szubjektív véleményt. A szövegezése olyan, mint valami tanulmányé, de zenei ízlésen, és hasonlókon alapuló benyomásokat állít be megingathatlan igazságként. Még szerencse, hogy a végén ott figyel a „nem tükrözi a blog szerkesztőségének a véleményét” duma, ez is valami. Persze, lehet rugdosni a zenekar hulláját, lehet utólag fikázó hangvételű kinyilatkoztatásokat írni, de szerintem ezen rugózni nem túl etikus, és még finoman fogalmaztam. A Tréfa című PUF-számot a Kispál negatív(?), uniformizáló hatásának betudni pedig szerintem egész egyszerűen blődség. Az album, amelyen megjelent („Ha jön az élet”) a kedvenc PUF albumom, és ezzel szerintem nem vagyok egyedül. Nem gondolom úgy, hogy Lecsó, és zenekara rosszabbá, egyéniségét vesztetté vált volna azáltal, hogy Lovasiék hatottak rájuk.
Hullát gyalázni nem szép dolog. Persze tudom, hogy ezzel lehet indulatokat korbácsolni, ezzel lehet nagy komment- és látogatószámot elérni egy blog gazdáinak, de valahogy büdösnek tűnik ez a módszer. Nem lesz több Kispál album, nem fog Lovasi becsukott szemmel, felszegett állal ordítani a mikrofonba, miközben Kispi dülöngélve, szájában cigivel adagolja a riffeket a színpad szélén. Nem fog többé élőben elhangzani az Emese, a Hang és Fény, a Ha az életben, a Húsrágó Hídverő, A honi csillagászat fejlődése és a többi sláger. Vége van, a véglegesség érzése így is elég szar, hát még ha az ember a rosszindulatúság peremén egyensúlyozó kritikákat olvas velük kapcsolatban. Javaslatom a következő: azok, akiknek nem jelentett semmit a zenekar, nem bánják, hogy vége van alapítsanak egy Facebook-oldalt „De jó, hogy feloszlott a Kispál és a Borz” néven, tessék szépen csatlakozni, és a közös üzifalon megbeszélni, hogy milyenszarvoltdejóhogyvége.
Ma este pedig zuhanyozás közben csak Kispált fogok énekelni. Számomra ez lesz a búcsú tőlük.
