A bennem rejlő elismerésre vágyó kisfiúnak nagyon jól tud esni, amikor megpaskolják a buci fejét, és azt mondják neki, hogy „ezt jól csináltad, ügyes vagy”.  Eddigi munkahelyeimen is rendszeresen előtört belőlem a kisebbségi komplexus (amely alatt nem azt értem, hogy hirtelen ellenállhatatlan késztetést éreztem, hogy ombudsmanért kiabáljak), amikor azt tapasztaltam, hogy a jól elvégzett feladatok után semmiféle pozitív visszacsatolás nem érkezik a főnökeimtől, bár én úgy éreztem, hogy megérdemelném. Erre a legjobb példa a már emlegetett kábelgyári karbantartóként eltöltött évem, amely során rengetegszer lettünk lebaszva ok nélkül: történt olyan, hogy egész éjjel le se szálltunk a kollegáimmal a létráról, bontottuk az acélállványzatot, reggelre már állni is alig bírtam a fáradtságtól, majd amikor frissen üdén belibbent a főnök, a terepszemlét követően a foga hegyéről odavetette, hogy „csak ennyivel végeztetek, mit csináltatok ti eddig?”.

Az ilyen barmokkal persze teli van az ország, és – pont emiatt – nem kéne ennyire a szívemre vennem az efféle igazságtalanságokat, mégis megmaradnak bennem az ilyen esetek. Ma azonban újabb esemény erősített meg abban a hitemben, hogy ha az ember törekszik, akkor talán el is érhet valamit, és van, amikor győz a jó. Persze nem lehet örökérvényű, a teljes emberiségre levetíthető következtetéseket levonni abból, ami velem történik, de kezdek újra bízni abban, hogy van valamiféle egyensúly, és nem is akkora hülyeség ez a karma-téma: ha jó ember vagy (és én szeretném azt hinni, hogy az vagyok, amikor viszont rosszat teszek az is csak a világ igazságtalansága miatt néha előtörő frusztrációmból adódik), akkor jó dolgok fognak történni veled, és fordítva.

Ha valamiben, akkor ebben, és a józan ész hatalmában lehet hinni még ebben az ideáktól, és követhető eszméktől mentes világban is. Mert kapaszkodni kell valamibe, bármennyire is hihetetlen.

… legalábbis most kezd kibújni a szög a zsákból. A mindenkori kormány (és az állami cégek) alapvetően szeretik ellenőrzésük alatt tudni az élet minden területét a gazdaságtól kezdve az egészségügyön át a népek gondolkodásmódját leginkább befolyásoló tényezőig: a médiáig.

Nem vagyok komm MSZP-szimpatizáns (eleve a hideg futott végig a hátamon, amikor a rövidítésük helyett először le akartam írni a „szocialista” szót… nem idejemúlt ez az ideológia így 2010-ben?), de valahogy ők nem akartak ennyire mindent a kontrolljuk alá vonni, mint az újdonsült kormányunk. Ha valaki lemaradt volna: néhány hete a Fidesz beterjesztett egy olyan törvényjavaslatot, amelynek értelmében mindenkit, akinek van egy önálló gondolata van saját blogja, weblapja, ahol a világba ordítja a véleményét szépen nyilvántartásba fognak venni, kapunk blogger-igazolványt, sorozatszámot, talán még ujjlenyomatot is vesznek tőlünk, mint potenciális bűnelkövetőktől. (UPDATE: az adott oldal tematikájától független lenne ez a kötelező regisztráció? Egy „Lenke néni kedvenc receptjei” néven futó blog tulajának is meg kell majd adnia az adatait, mint wannabe rendszerellenes renegát? :)) Túloztam kicsit? Lehet, de az ügy komolyságát jelzi, hogy a TASZ álláspontja is elég borúlátó a témával kapcsolatban:

A javaslat szerint a törvény hatálya alá tartozó valamennyi tartalomszolgáltató köteles regisztrálni a média felügyeletét ellátó hatóságnál, beleértve a 250 ezer magyar nyelvű blogot és több millió magyar nyelvű szerkesztett honlapot is. A TASZ álláspontja szerint a szabad véleménynyilvánítás joga is csorbul a hatósági regisztrációval, indokolatlan az ilyen jellegű adminisztrációs teher bevezetése valamennyi szolgáltatóra vonatkozóan.

Ennek fényében valahogy érzékenyebben reagál az ember minden sajtóval, médiával kapcsolatos kormányzati beavatkozásra… a mai nap kedélyborzoló történése például az volt, hogy a Hírcsárda nevű változóan humoros (néha azért visítok rajta) kamuhírekkel operáló weboldalról töröltetett egy álhírt a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sajtóreferense, mivel abban idézőjelezett szöveget adtak Hoffman Rózsa szájába (sic), sőt egy – állítólag – jogvédett kép is szerepelt benne illusztráció gyanánt (ami a Parlamentben készült, így eleve fura, hogy le van védve…).

Most persze jogos a felvetés, hogy hogyan tudok komolyan venni egy hírt, ami egy viccoldalon jelenik meg, de ha csak egy kicsi esélyt is adunk annak, hogy ez a kérelem valós, és tényleg az állam szólt bele egy szatirikus portál életébe, akkor megint elkaphatja az embert a „hát ezt nem hiszem el bazmeg” érzés, amely engem legutoljára akkor lepett meg, amikor a Kétfarkú Kutya Pártot perelte be a MÁV, vagy amikor a pécsi városatyáknak szúrt szemet az általuk létrehozott paródia weboldal, amellyel a Pécs2010-et figurázták ki – furcsa módon még mindig elérhető. Nincs humorérzékük? Ezt még elnézzük tőlük (és most a politikai elitről beszélek, nem a MKKP-ról :)), de a bloggerek billogozása, lajstromba vétele, nevük, címük felírása a figyelendők listájára már bőven kimeríti a szólásszabadság, és szabad véleménynyilvánítás sárbatiprásának esetét.

Az egésznek az az üzenete – legalábbis én így értelmezem – hogy ne legyél olyan bátor, hogy markáns véleményednek neten adsz hangot, ne postolj kormányt bíráló témában, ne érdekeljen az igazság, ne tartsd nyitva a szemed, ne legyenek fenntartásaid, ülj a TV előtt, vedeld a sört, edd a rántott húst vasárnap, és verd az asszonyt részegen, mint minden rendes ember. Csak azt felejtik el, hogy vannak még (nem, nem magamra gondolok, vannak nálam sokkal szélesebb látókörű bloggerek, újságírók) olyan emberek, akik tisztában vannak azzal, hogy aki alszik a demokráciában az diktatúrában fog felébredni.

UPDATE:

a sok rohadt rendszerellenes gondolat után, amit itt egy felelőtlen pillanatomban összehordtam jöjjön valami, amivel talán kompenzálom a bűneimet:

innen tessék leszedni a – várjá, puskázok, nem tudom fejből… még – Nemzeti Együttműködésről szóló politikai nyilatkozatot, és – SZIGORÚAN színesben kinyomtatva – rakjátok ki a falra! A lakás dísze lesz, mindemellett pedig folyamatosan emlékeztetni fog arra, hogy (idézek): „A magyar nemzet 2010 tavaszán újra összegyûjtötte életerejét, és a szavazófülkékben sikeres forradalmat vitt véghez.” Találkozunk majd a 101-es szobában…

… ülésezni készül a G8 G20, forró a hangulat:

És hogy ne maradjatok zene nélkül tessék ezt elindítani aláfestésnek a többi kép megtekintéséhez :

Magamat idézném egy régebbi postomból:

Ezek a srácok jó cél érdekében vernek szét városokat emelik fel szavukat a G8-as találkozókon, mivel az egyre terjeszkedő multicégek boldogan települnek egyre szegényebb országokba, ahol még a helyi keresetekhez képest is éhbérért dolgoztathatják a népet (nem tudom máshol hogyan van, de szeretném ezúton üzenni a kedves vezérigazgatóiknak, hogy az adókedvezmény által megspórolt pénzt költsék gyógyszerre), továbbá napi 25 órában varratják a focilabdákat csontsovány indiai kisfiúkkal.

Én naiv eddig azt hittem, hogy csak a McDonald’s-ok kirakatait trendi bebaszni ilyen megmozdulások alkalmával. Könnygáz!

Ha a szimatom nem csal (márpedig nagyon ritkán szokott, legutóbb talán a Torchlight-tal kapcsolatban tévedtem), akkor ez a játék lesz az új szerelmem:

Half Life 2, Bioshock, és Timeshift? Lehet ilyen alapanyagokból rosszat alkotni? Kötve hiszem 🙂 Az időmanipulálós téma örök kedvenc, már a Timeshift-ben is élvezettel osztottam ki a fejeseket  az életemre törő katonáknak miközben az idő állt, az esőcseppek megmerevedtek a levegőben, majd kéjes vigyorral nyugtáztam, amikor parancsomnak engedelmeskedve újra meglódultak a történések, és elegáns hátraszaltókkal reagálták le szegények a hirtelen nulláról 800 méter/sec-re gyorsuló lövedékek arcukra gyakorolt hatását.

Állítólag a hangulattal sincs probléma (egy HL2-höz hasonló feelinggel megelégednék), van benne fejtörő bőven (amit nagyon remélek, kezd tele lenni a t**öm a jenki hülyegyerekek átlag értelmi színvonalához igazított „ha elakadtál nyomd meg az X gombot, és megmutatjuk merre menjél” típusú gyógyjátékokkal), ráadásul – az Unreal 3 motornak hála – a gépigénye se atombrutál, mindamellett korrekt látványvilággal bír a kicsike. Ebből kaphattok ízelítőt az alábbi videóban, amelyet – mondanom se kell – lehetőség szerint full képernyőn HD-ben tessék megtekinteni:

A sok pozitív kritika és komment („ez volt számomra az év meglepetése” és társai) is amellett szól, hogy ezt a stuffot vétek lenne kihagyni – ez előrevetíti, hogy hamarosan jönni fog egy kivesézősebb stílusú post vele kapcsolatban 🙂

A korporét környezet általában negatívan érinti az ember íráshoz való kedvét: a sok meló, agymunka, stressz alapvetően meghatározza az ember hangulatát, és gyakran érzi úgy, hogy inkább bámul egy vébémeccset vagy tol valami esztelen lövöldözős játékot ahelyett, hogy még otthon is a szürkeállományát terhelje mindenféle pötyögéssel.

Most viszont bebizonyítom nektek, hogy a meló néha inspiráló erő is lehet: a néhány napja bemutatott kamuachievement-ek mintájára S@ti barátommal elkezdtünk agyalni, hogy milyen elérhető célokat tudnánk kitűzni céges környezeten belül. Az alant sorakozó hülyeségek egy része csak a mi cégünk berkein belül érthető, azokhoz egy pár szavas magyarázatot fogok fűzni:

Badge Control: leave your badge at home 50 times
Badge Kontroll: hagyd otthon a beléptetőkártyádat ötvenszer

Please Remove All Metallic Objects From Your Pockets, Sir: Have the Random Exit Check select you 1000 times
Kérem vegyen ki minden fémtárgyat a zsebéből: kilépéskor csipogj be 1000-szer a véletlenszerű ellenőrzést elrendelő gomb megnyomásakor

Top 10: Make 10 GBs of non-work related data traffic in one day
Top 10: csinálj egy nap alatt 10 giga adatforgalmat nem melóval kapcsolatos hálózathasználattal

The Worker Of The Year: Cause at least 100000 EUR loss to the customer
Az év dolgozója: csinálj legalább 100000 eurós kárt az ügyfélnek, akinek a rendszereit adminisztrálod

Works As Design: Close 10 tickets without providing any explanation
Működik az…: zárj le tíz problémát (ún. ticketet) anélkül, hogy közölnéd, hogy mi volt a baj

It Should Work Now… Probably: Close 10 tickets without solving the problem
Most már működik… talán: zárj le tíz ticketet anélkül, hogy megoldottad volna a problémát

Du Bist Ein Idiot: Receive a scolding note from a German collegaue about a correctly solved problem
Du bist ein idiot: kapj egy lecsesző stílusban íródott levelet egy német kollegától, miután megoldottál egy problémát (ugye volt ilyen nemrég :))

Dramatic Chipmunk Moment: Look at your manager dramatically when he is about to give you a task, causing him to leave
Drámai mókus pillanat: nézz a főnöködre úgy mint ebben a videóban a mókus, amikor feladatot bízna rád, és érd el ezzel, hogy inkább békénhagyjon

Productivity: Use the Boss Key of any game(s) 50 times
Produktivitás: használd a boss key-t (amivel gyorsan eltüntetheted a játékot a képernyődről) ötvenszer

Braveheart: Play games on fullscreen for 2 cumulative hours
Bátorság: játssz bármilyen játékot teljes képernyőn összesen 2 órán keresztül

I Am The Chosen One: Play any fullscreen game for a subsequent hour
Én vagyok a kiválasztott: játssz bármilyen játékot teljes képernyőn 2 órán keresztül folyamatosan

I Don’t Even See The Code Anymore: Leave your Matrix Code Screensaver on for an hour without going back to your computer (outside lunch time!)
Én már nem is látom a kódot: hagyd futni a Matrix-effektes képernyővédődet egy órán keresztül anélkül, hogy a géped közelébe mennél (ebédidő nem játszik)!

A sor persze folytatható, ha van még ötletetek akkor írjátok meg kommentben! 🙂

UPDATE:

újabb gyöngyszem S@titól:

The Posts Will Not Write Themselves: Write 10 blogposts while at work
A blogpostok nem írják meg magukat: írj tíz postot munkaidőben

Már szinte teljesen biztos, hogy soha nem fogom magaménak tudni azt a képességet, amely segítségével megérthetném, hogy mi motivál egyes embereket olyan cselekedetekre, amelyek szöges ellentétben állnak az én értékrendemmel. A post apropójából, a lakótársaimból kiindulva: én fontosabbnak tartom az együttélés minél stresszmentesebbé tételét az egymás cseszegetésénél a szűk élettérből adódó esetlegesen előforduló zavaró történések okán. Én nem szólok I-nek, hogy reggelente ne fújja a taknyát a mosdóba, mert ha utána esetleg a fogkrémemet kell a kagylóból letakarítanom, akkor bele kell nyúlnom (hogy arról ne is beszéljünk ha esetleg a kontaktlencsém esik bele), nem szólok L-nek, hogy ugyanmár vakarja le a gáztűzhelyről a több hónapja odarohadt akármit… Elfogadtam ezeket, mint a 70 négyzetméter szűkösségéből adódó negatív tényezőket. Ráadásul barátok se vagyunk (abszolút), úgy élünk itt mint három idegen. Megkeseredett, frusztrált, koravén emberekkel lakok együtt (még zenét se hallgatnak!), akik nem látják, hogy annak kéne prioritást élveznie, hogy a körülményekhez képest megpróbáljuk egymást nem cseszegetni minden szaron (eddig a csúcs az volt, amikor I pár hónapja egy szép reggelen rám szólt, hogy készülődés közben ne folyassam annyira a csapot… erre visszakérdeztem, hogy az lesz-e a következő, hogy fürdés közben rám rúgja az ajtót, hogy már 10 perce bent vagyok, azonnal hagyjam abba?!).

Nem illek én ide. Érezzék jól egymást, de nekem nem hiányzik ez a negativitás, még a végén én is ilyenné fogok válni, mint ők, és azt semmi szín alatt nem szeretném. Le fogok lépni.

A most bemutatásra kerülő hasznos kis tool – hogy meglegyen a napi modoros kifejezés a blogon – kiállta az idő próbáját. Ezalatt azt értem, hogy a gép újrahúzása után pár héttel néhány napja újra szükségem lett rá, hogy segítségével kibogozzam a vinyómon burjánzó képfile-ok által alkotott őskáoszt. Nagyon okos, hasznos, és ráadásul ingyenes is, nagyban megkönnyíti a fotóink rendezését, ráadásul nem is nagyon tudok olyan programról, amivel ugyanezt meg tudnánk csinálni.

A viszonylag ronda kezelőfelület zseniális algoritmust rejt: a program egy megadott mapparendszer összes képfile-ját összehasonlítja, és megkeresi nekünk az egyforma képeket! Nem, nem a filenév, hanem a képek tartalma alapján dolgozik, és a bal oldali függőleges sávban szépen kilistázza őket egyezés szerint:

Miután megkaptuk ezt a kimenetet már csak meg kell jelölnünk, hogy a duplikált file-ok közül melyikekre nincs szükségünk, majd az ‘Actions’ menüponton belül található törléssel máris eltávolíthatjuk őket az eredeti mappájukból.

Mondanom se kell, hogy mennyire hasznos lehet ez a kis tool olyan szituációkban, amikor mondjuk „sikerült” többször letölteni a kameráról ugyanazokat a képeket, és hemzsegnek ugyanazok a fotók a vinyón, csak éppen más mappákban és/vagy más filenevekkel. A program támogatja a többmagos procikat, a legelterjedtebb fileformátumokat, be lehet állítani neki szigorúságot (azaz, hogy mennyire eltérő képeket nyilvánítson egyformának), egy kattintással kijelöltethetjük vele a törlendő képeket, stb, stb.

Gyors, praktikus, és fully free, használjátok egészséggel!

Letölthető innen.

A bookmarkleteknek nevezett elmés kis javascript-ekről már többször volt szó az oldalon, és már többször említettem, hogy mennyire zseniálisnak tartom őket (nem lassítják a böngészőt, mint a plugin-ek, egyszerűen használhatóak stb.). Most egy olyan oldalt szeretnék bemutatni, amely segítségével elegáns lenyíló menübe rendezhetőek ezek a kis okosságok, így nem foglalnak annyi helyet a könyvjelzősávon.

Nézzük a gyakorlatban! A céges gépem könyvjelzősávján most elég sok ilyen kis tool figyel, van amelyikkel egy kattintással megoszthatok a Google Reader-ben, van amelyikkel egyből fel tudok iratkozni bármilyen RSS feed-re, és még sok egyéb okosság. Jelenleg ennyi helyet foglalnak:

Most jön a trükk: az oldalt behozva kapunk egy pofonegyszerű felületet, ahol szépen megadhatjuk az egyesített bookmarklet-ünk forrásait:

Az első pontnál megadjuk a jövőben használatos nevét (lehet ugyanaz, ami eddig volt), és a linkjét, amit akár az eszköztárról drag&drop-pal is odahúzhatunk.

A második pontban általában érdemes a második rádiógombot kijelölni, hacsak nem akarunk bookmarklet-ekből álló műveletsorozatokat (batchjob-okat) létrehozni. Itt van lehetőségünk kiválasztani azt is, hogy a lenyíló menünk a képernyő melyik részén jelenjen meg, és hogy bezáródjon-e, miután rákattintottunk egy elemére, vagy sem.

A harmadik lépésben adunk neki egy szép nevet, majd a Result-ból megfogjuk a kész bookmarkletet, felhúzzuk a könyvjelzősávra, töröljük a többit, és örülünk a hirtelen felszabadult hatalmas mennyiségű helynek!

Az oldal ezen a linken érhető el.

Tegnap történt egy eset, amely rávilágított, hogy a német fajb népben még mindig benne él a felsőbbrendűség-tudat, amit felénk – akiket gondolom civilizálatlan tanulatlan balkáni söpredéknek tartanak – rendre ki is mutatnak. Tegnap például olyan reakciót kaptam egy német „kollegától” email-ben, amelyben nagyjából éreztette, hogy emberszámba is csak azért vesz, mert megtanultam angolul, de hogy velem kapcsolatban szaktudásról beszéljünk az számára nonszensz. Az volt a szitu, hogy egy probléma megoldására kértek fel minket, amely az egyik szerverüket érintette: abszolút megállt a nyomtatás. Tapasztalt kollegám, F. segítségével egyetlen parancs kiadásával megoldottuk a kérdést, majd – mivel ő el volt foglalva közben mással – engem kért meg, hogy írjak vissza a németeknek, hogy elhárítottuk a problémát. Erre kaptam – persze a fél fricc management berakva ‘másolatot kap’-ba – egy rendkívül kedves, abszolút nem arrogáns, és ráadásul persze teljesen jogos felvetéseket tartalmazó egysorost, amelyben az egyik hatttalmas nagy IT-expertjük közölte, hogy ez a parancs nem oldott meg semmit (pedig kurvára igen), és ki vagyok én, hogy azt hittem, hogy ez majd segíteni fog a gondon. Jelzem, a queue-ban álló több ezer nyomtatás azóta szépen fogyatkozik, alig van hiba, de persze neki van igaza – legalábbis rá kell hagyni, különben keresztbe tehet, akár ki is rúgathat.

Ennek a drága ötvenes übermensch-nek küldeném az alábbi jelenetet a Family Guy-ból, amely egész frappánsan összefoglalja a német társadalom lelkivilágát így, a hódításaik után röpke hatvan évvel:

Brian: Nem látok semmit a német történelemről 1939 és 1945 között. Itt egy kihagyás van.
Idegenvezető: Mindenki vakáción volt! A baljukon láthatják München első városházát, amit 15…
Brian: Miről beszél? Németország lerohanta Lengyelországot 1939-ben.
Idegenvezető: Meg voltunk hívva! Puncsot is kaptunk! Kérdezze csak meg a lengyelektől!
Brian: Nem hagyhatja figyelmen kívül azokat az éveket! Thomas Mann Amerikába menekült a nácizmus németországi térnyerése elől.
Idegenvezető: Nem, azért ment el, hogy éttermet vezessen.
Brian: Ez nevetséges!
Idegenvezető: Nem hallgatom tovább a német nép sértegetését! Semmi rossz nem történt! SIE WERDED SICH HINSETZEN! [1]SIE WERDEN RUHIG SEIN! [2] SIE WERDEN NICHT BELEIDIGEN DEUTSCHLAND! [3]
Brian: Uh, az ott egy söröző?
Idegenvezető: Oh, igen. München híres a felújított sörözői miatt.

1 Leülsz!
2 Befogod a szád!
3 Nem sértegeted Németországot!

A patakocska lassan de biztosan elmosta az éjszaka utolsó fekete, piszkos foszlányait is. A nagyra nőtt gombák között mókus surrant makkal kicsi mancsában, néha két lábra emelkedve körbekémlelte a tisztást. A csillogó fűszálak felett lebegő könnyű hajnali köd prizmájában szivárványt festett a napsugár, amely épp átszivárgott a levelek zöldje között. A távolból lantpengetés kósza dallamait hozta a langyos szellő.
– Szeretsz? – kérdezte a fűzfa. A másik elmosolyodott, és csak a lombkoronája apró rezdülése árulta el, hogy biccent. – Akkor jó – mondta megkönnyebbülten, majd hagyta, hogy ágaik egymásba fonódjanak.