Úgy gondoltam eddig, hogy mégse írom meg az odüsszeiát, amit a memóriamodulom beszerzése kapcsán sikerült átélnem, de ma betelt a pohár… nem elég, hogy az első cég akiknél leadtam a rendelést másfél hét elteltével se tudott konkrét időpontot megadni, amikor jönni fog a futár (így szépen vissza is mondtam a rendelést náluk), de utána nagyjából ugyanannyi időt csesztem el egy másik beszállító balfaszkodása miatt. A poén az egészben az, hogy még bőven nincs lefutva a történet (pedig ma délután azt hittem már izzíthatom a masinát… hát nem így alakult), de ne szaladjunk ennyire előre. Nem szeretnék hitelrontás vádjával bíróság elé kerülni, úgyhogy az igazi neve helyett legyen a cég mondjuk KSF (Kurva Sokat Füvezünk) Kft, íme az eddig lezajlott levélváltásunk:

Tisztelt Megrendelő!

Az alábbi e-mailban feltüntettük az Ön által rendelt termék(ek) feldolgozási állapotát.

KSF Kft.

Értékesítési dátum: 2010 április 19, hétfő

Értékesítők hozzászólásai

Tisztelt Vásárlónk!
Az ön által rendelt termékeket a mai nappal kézbesítettük,holnapi nap folyamán érkezik önhöz.
A rendelés összege futárköltséggel:17.680.-Ft

Tisztelt KSF Kft,

bár én a tegnapi rendelésem alkalmával előreutalást jelöltem meg, mint fizetési módot, a most kapott tájékoztató levélben már utánvétel szerepel (a végösszegből, és abból a tényből kiindulva, hogy nem adtak meg számlaszámot).

Kérem, hogy korrigálják ezt, és én még a mai napon elutalom az összeget!

Köszönettel:

JonC

<itt történt egy telefonhívás is, bocsánatot kértek, amiért elcseszték a fizetési módot>

T.JonC!

Mellékelve küldöm a számla másolatát.

Kérjük utalja elé az összeget,amit itt van a számlánkon azonnal küldjük a ramot.

ÜdV:
KSF Kft.

Tisztelt KSF Kft,

remélem, hogy a szállítási cím továbbra is az, amit a megrendelésnél megadtam, nem ami a számlán szerepel!

JonC

<kiderült, hogy szerencsére ezt nem cseszték el>

Elutaltam a pénzt, és – bár ezzel is csúszott egy napot a kiszállítás – gondoltam, hogy sínen van az ügy. Ezután jött a következő mail, ami hasonló volt a legelsőhöz, csak persze a dátum különbözött annyiban, hogy a mai nap volt megjelölve kézbesítési dátumként. Reggel már lázban égtem, alig vártam, hogy csörögjön a telefonom (a céghez kértem a kiszállítást), de csak nem akart… Egyszercsak idejött hozzám egy srác, és kérdezte, hogy én vagyok-e a JonC (persze nem így, de ugye most nem fogom leírni a real nevemet, mert Batmanesdit játszok). Mondom neki, hogy igen, erre közli, hogy kint vár a futár, csak nem tudott felhívni valamiért. Kiloholtam, és valóban ott állt egy jó képességű fószer a pakkommal, amelyen a telefonszám el volt írva, így persze hogy nem tudott felhívni. Na mondom sebaj, aláírtam a papírt, nagy boldogan bontogatom kifele, és… itt jött a döbbenés, mivel ezt kaptam hosszas szarakodás, email-váltás, és telefonálgatás után:

Első blikkre nem tűnik furcsának, de ha hozzáteszem, hogy én CL7-es időzítésűt rendeltem (ez pedig egy CL9-es, azaz lassabb), akkor máris nyilvánvalóvá válik, hogy megintcsak elcsesztek valamit… Nem hagytam annyiban (persze megtehettem volna, ez is elég gyors, de nehogymár ne azt kapjam a pénzemért amit kértem), újabb mail ment nekik, amely a következő volt:

Tisztelt KSF Kft,

a most általam visszaküldött levél szerint (és a webshopukon is ez szerepelt a megrendelés napján) a memória időzítése CL7-es. Ehhez képest – a csomagoláson található beikszelés, ill. típusszám alapján – az önök által küldött modul CL9-es.

Érdeklődnék, hogy milyen formában szándékoznak korrigálni a tévedésüket!

Tisztelettel:

JonC

Az érdemleges választ holnapra várhatom. Valószínűleg az lesz, hogy küldenek egy futárt érte, majd valamikor jövő héten átvehetem azt, amit rendeltem, de ezzel már megint egy hetet csúszunk, szóval lassan három hete húzódik az egész…

Mr. P-vel is megosztottam az esetet, akivel a következő eszmecserét folytattam le az üggyel kapcsolatban:

Mr. P: milyen buzi egy vásárló vagy
JonC: de a faszom már beléjük
Mr. P: most beleköpnek meg rápisálnak a memóriádra
JonC: megint csúszik 1 hetet az összerakás 🙁
JonC: 😆
JonC: eheh
JonC: lehet h odadörgölik a szaros seggüket a dobozhoz
JonC: majd hozok gumikesztyűt azon a napon amikor át kell venni a futártól 😀
Mr. P: jaja
Mr. P: akkor lesz gyanús
Mr. P: ha a futár is gázmaszkba adja át
Mr. P: meg vegyvédelmi felszerelésben
Mr. P: és nagy sugárzásjelző matrica van a doboz oldalán
JonC: 😆
JonC: vagy odaadja és elkezd rohanni 🙂
Mr. P: és furcsán kattog
JonC: 🙂

Érett már egy ideje ez a post, a fejleményeket update-elni fogom majd (nehogy lemaradjon bárki is, aki nem bír éjjel aludni az aggódástól :D)!

UPDATE:

múlt héten ugye ott hagytuk abba izgalmas szappanoperánkat, hogy megírtam nekik, hogy irgum-burgum, fasznak szívtok annyit, hogy nem vagytok képesek azt küldeni, amit az ember kér (de azóta volt egy olyan verzió is Nfol kollega véleménye szerint, hogy át akarták cseszni a fejem… a történtek fényében ez egyre valószínűbb). Szerencsére beismerték ezek a drága emberek, hogy tévedtek (mondjuk ez a minimum), és megígérték, hogy gyógyírt találnak a vérző lelkemre, de legalábbis a RAM-os problémámra:

T. JonC

Elnézést kérünk a tévedésért valóban a nagyobb időzítésű modul került Önhöz. A holnapi napon e-mailben jelezzük, hogy milyen módon oldjuk meg a problémát.

Tisztelettel:

KSF Kft.

Öröm-boldogság lett úrrá rajtam, vártam is a pénteket (a másnapot, amit említettek) nagy erőkkel… de a levél csak nem akart jönni. Délután 4-fél5 fele már én telefonáltam rájuk, és megkérdeztem, hogy ugyammá’ miért nem lehetett odaugatni valamit az embernek – írott formában -, erre közölte a nyegle hangú, és még nyeglébb stílusú fiatalember, hogy „nincs raktáron CL7-es modulunk, és még a beszállító nem jelzett vissza”… Kérdésemre, hogy mikor lesz valami fejlemény, egy laza „persze, persze, hétfőn majd megbeszéljük” volt a reakció – nagyjából olyan hangnemben, hogy „fasznak rabolod az időmet paraszt”. Ma – hétfőn – már rutinosabb voltam, és tudtam előre, hogy szarni fognak a fejemre (naná, a pénzem már náluk, a lassabb RAM náluk… miért is izgassák magukat?!), így néhány perce a következő mail-t küldtem nekik:

Tisztelt KSF Kft,

a pénteki megbeszélésünk ellenére ma nem jeleztek vissza semmiféle formában, hogy mi a helyzet a CL7-es memória ügyében (még annyit se, hogy nincs még raktáron a modul), így
1. ha holnap se szíveskednek tájékoztatni, hogy konkrétan mikor várhatom a futárt a cseredarabbal és/vagy
2. a héten nem megoldható a csere
akkor a holnaputáni napon emailben fogok élni az elállási jogommal, és még a héten visszapostázom önöknek a modult, amit tévesen küldtek nekem – amennyiben válaszlevelükben jelzik, hogy szándékukban áll az ellenértéket visszafizetni (had tegyem hozzá, hogy ezt szándékozni kötelességük).

Válaszukat – akár email-ben, akár telefonon – a holnapi nap folyamán várom.

Tisztelettel:

JonC

Mondanom se kell, hogy szinte biztosra veszem, hogy nem fognak megörvendeztetni azzal, hogy teljesítik a pontjaimat (igen, ez már egy ultimátum… tiszta röhej, hogy ehhez kellett folyamodnom), sőt fel vagyok készülve lelkileg arra is, hogy megintcsak csesznek válaszra méltatni. Akit amúgy érdekelne ez az elállás joga, amire hivatkoztam az ide kattintva kaphat róla több információt.

Szóval az ügy – sajnos – még mindig nincs lefutva, lesz még UPDATE! 😕

UPDATE2:

néhány hét csúszással ugyan, de íme a sztori vége: az ultimátum megírása utáni napon csörgött a telefonom, és egy „kezét tördelős hangú” (gyönyörű képzavar) úr érdeklődött, hogy hogyan tudnánk megoldani a szituációt. Valószínűleg ő nem alkalmazott volt, hanem a cég tulajdonosa, és kultúráltan, segítőkészen megpróbált valami megoldást találni az esetre. Mivel állítólag nem is tudtak volna rendelni CL7-es RAM-ot ebben a típusban (ami mondjuk furcsa, mert létezik), így csak más fajtát, és csak 2X1 gigás kit-et (ami nem jó nekem), vagy négy gigás modult (ami szintén nem jó nekem) tudott volna hirtelenjében felajánlani. Miután mérlegeltem, hogy újabb heteket veszthetnék ezzel a variálással, így – egy nagy sóhaj után – közöltem a fószerral, hogy akkor hagyjuk a csába, jó lesz nekem a CL9-es is. Fentebb már említettem, de itt is megjegyzem, hogy sebességben minimálisan marad el az általam áhítottól, úgyhogy nem faragtam rá ezzel a megoldással. A célomat is sikeresen elértem: végre emberszámba vettek, és hajlandóak voltak reagálni a reklamációimra – szomorú, hogy ehhez fenyegetőznöm kellett.

~ az, amikor emberek pártállástól függetlenül őszintén meglepődnek, és felháborodnak egy olyan ígéret valótlanságán, mint amilyen a FIDESZ 2010-es adócsökkentésről szóló meséje volt. Az ilyen emberek meg is érdemlik, hogy hülyére vegyék őket, kár, hogy az ő naivitásuk miatt kerülhet az ország olyan helyzetbe, amiben a jobboldal dominanciája felboríthatja ezt a demokráciának csúfolt valamiféle egyensúlyt. Nem az a baj, hogy a FIDESZ-re szavaztak (bár én a fanatikus Orbán-hívőket se fogom soha megérteni az már fix), hanem az, hogy újra és újra bedőlnek a tökéletesen betarthatatlan ígéreteknek, és elhiszik, amit a politikusok mondanak. Ha már egyszer ilyen naiv felelőtlen ide-oda vezethető barmok voltatok, akkor legalább ne bégessetek együtt a hivatalból háborgó Mesterházy-val, aki – pártja érdekeiből adódóan, meg hogy a második fordulóban azért még csurranjon-cseppenjen valami – már most kelti a hangulatot a győztes ellen!

Nektek küldeném a következő kis szerzeményt, remélem magatokra ismertek amikor hallgatjátok:

Redline Offside – Kedves embertársaim, avagy „Pusztulj te alávaló söpredék!”

Dalszöveg:

Hiénaként nyálat csorgató, képlékenyen rendeződő fázis
Könnyen mozgósítható, bevethető, megvehető tömegbázis

A csorda szelleme vezérelje utad! Gyerünk, igazodj hadrendbe!
Ha alkalmi vezéred úgy kívánja, bátran marj bele a testembe

Minden apró szellőre egymás ellen zörgő, zúgolódó haraszt
Sakktáblán ide-oda tologatott megannyi sötét paraszt

A fináléra tartogatott, ketrecbe zárt, idomított állat
Nem fogok melléd állni, a kurva anyáddal vessél vállnak vállat

Mert gyűlöllek
Gyűlölöm minden cselekedeted
Arcod, szagod, szavaid, életed
Gyűlölök mindent amit képviselsz
Mert vaktába ugatsz és sosem figyelsz
Hogy csak egy hulla arcára festesz
Hamis, vigyorgó halotti maszkot
Literszámra locsolod magadra
De parfüm nem fedi a dögszagot

Elsőre talán érthetetlen karakterhalmaznak tűnhet jelen postom címe, pedig nem az: ha jobban megfigyelitek kiolvasható belőle az infó: „Az igazi kockák Facebook-ja”. Ez bizony leet-ül (sőt: 1337-ül) íródott, amely egy olyan mesterséges nyelv, mint mondjuk a Gestuno (amely a süksiketek egységes nemzetközi jelbeszéde), csak éppen ez csak írásban használható.

Ennyi áttekintés után rá is térnék a lényegre: ma – kis rásegítéssel, éljen a Tumblr, és a Google Reader – felfedeztem, hogy a Facebook nyelvi beállításainál kiválasztható a Leet Speak is! Nosza, próbáljuk ki – gondoltam, és ami ezután következett minden várakozásomat felülmúlta: a teljes felület átment hipergeek-be (vastaggal az új kifejezés, mellette a magyar megfelelője):

• sudo rm -rf ~ : Fiók felfüggesztése (Befigyelt a Unix :))
• Andras *** && David *** && 2 m0ar n00bz <3 7h!5 : András ***, David *** és még 2 további ember kedveli ezt. (Következetesen mindig noob-nak, azaz lúzernek titulálja az ismerősöket :))
• p1ugg3d n2 t3h m4tr1x 0n:// : Születésnap (magyarul: ‘a Matrix-ba kötés napja’ :))
• 5p4wn p01n7:// : Szülőváros (Spawn point, mint valami FPS-ben :D)
• pr0n : Képek (milyen pornó??!)
• 127.0.0.1 : Kezdőlap (megpingeltem, működik)
• 6 c0mm0n n00bz: 6 közös ismerős

Volt még ezeken kívül is néhány újszerű megfogalmazás amin jót röhögtem, de ezek felfedezését már rátok bízom. Mondanom se kell, hogy egy igazi szilikongyereknek természetesen kötelező ezen a nyelven használni a Facebook-ját – bár én nem bírtam sokáig… lehet, hogy mégis van remény?

Egész egyszerűen hihetetlen, hogy a régi idők számítógépeinek csipogóiból miket ki lehet hozni: ma például ráakadtam egy szent őrült oldalára, aki a NES hangchipjén megkomponálta a Pink Floyd zseniális Dark side of the Moon című albumát 🙂 Márcsak azért is újszerű ez a project, mert általában fordítva szokott történni mindez, azaz a régi klasszikus dallamokat szokták egyes elvakult fanatikusok modern hangszereléssel megbolondítani, elég ha csak a Press Play on Tape nevű zenekart, vagy a rengeteg techno- és egyéb remixet említem (ezen az oldalon van jónéhány), bár az igazi nagy döbbenetet nemrégiben számomra ez a csodálatos videó okozta:

Ez a holland szimfonikus zenekar a tipikus példája annak, hogy néha – bár sajnos elég ritkán – egész jó dolgok sülhetnek ki abból, ha két egymástól teljesen idegen zenei stílust összeboronálunk 🙂

Szóval általában modernebb köntösbe bújtatják a kedvenc 8 bites zenéinket (ajánlott „irodalom”: Supremacy, Monthy on the Run, Giana Sisters, Commando… a satöbbi erősen indokolt), de hogy úgymond analóg muzsikát alakítsanak „prüntyögéssé” az még viszonylag ritka (most hirtelenjében Lady Gaga néhány száma jut eszembe, amik átestek ezen a konverzión, lásd ez a videó), olyanról pedig eddig még soha nem hallottam, hogy egy teljes albumnyi zene jusson erre a sorsra. A Moon8 nevű kezdeményezés pont erről szól, mivel – ha letöltjük a röpke 58 megát a készítő weboldaláról – meghallgathatjuk a fentebb említett 1973-as nagylemezt, amelyen olyan slágerek figyelnek, mint a Money, vagy a Breathe.

A borító -stílusosan pixelekből megrajzolva

Hasonlítsuk kicsit össze az eredetit az átirattal! Példának a Money-t vettem, mivel azt ismerhetik talán a legtöbben, nézzük hogy hangzik eredetiben:

Pink Floyd – Money

És most íme a NES-es változat:

Moon8 – Money

A különbséget zongorázni lehet, ugye? Persze tisztában vagyok azzal, hogy csak az ilyen igazán elborult kockák fognak örömet találni benne, mint amilyen én is vagyok: annak idején konkrétan rákötöttem a C64-emet kábel segítségével apám viszonylag komoly kazettás deck-jére, és telivettem két kilencven perces kazit a kedvenc zenéimmel (emlékszek, volt egy Tetris, aminek a soundtrack-je huszonvalahány perces volt, és annyira tetszett, hogy felvettem az egészet – most nézem, hogy valami állat fel is rakta Youtube-ra :D). Szóval csak saját felelősségre tessék hallgatni, mert olyan, mint mondjuk Kiszel Tünci naptárai: csak az igazán elvakult rajongók tudják értékelni.

Aki kíváncsi, hogy hogyan szólhat a progresszív rock nagy öregjeinek teljes albuma 8 bit-esítve, az erről az oldalról töltheti le!

Hétvégén újfent szembesültem azzal a ténnyel, hogy bizony ha az embernek mondjuk fagyizhatnékja támad, akkor bizony megeshet, hogy a pénze mellé kap némi vírus/baktériumtenyészetet is grátisz – ez a cég ajándéka. Fagyinál eleve megvan a veszélye annak, hogy egy finom kis patogénkoktél is befigyel a cuccban (a szalmonella adja meg az igazi ízvilágát, csak utána egész kellemetlen tüneteket tud produkálni, ha ezek a kis csillós állatkák rendberakják az ember bélflóráját), de néha elég egy higiéniára nem túl sokat adó árus is, hogy bekapjunk pár milliárd bacit.
Ezen tűnődtem vasárnap délután, mikoris lakóhelyem, a Pápa nevű tanya város sportcsarnoka előtt álltam többedmagammal, és azon tűnődtem, hogy vajon mennyire fogok gyomorrontást kapni estére, mivel a jó ötvenes fagyisnéni ugyanazzal a kezével számolja ki az övtáskájából a visszajárót amivel néhány pillanattal korábban a tölcséremet markolászta. Ahogy ezen merengtem eszembe jutott a „megbaszhatja a HACCP” verseny néhány másik helyezettje is, nézzük is csak meg a befutókat:
dobogós helyen szerepel (legyen mondjuk a harmadik a fentebb említett fagyis néni után)  az egyik buszpályaudvari ABC eladónője, ugyanis ő legalább ad a látszatra, amikor felveszi a nejlonkesztyűt a kiszolgáláshoz, és a Fornetti-tapogatáshoz. Kár, hogy utána nem veszi le, és azzal nyúl a kasszába (persze megértem: így kevésbé macerás), és tapogatja azokat a bankókat, amik ki tudja kinek a kezében jártak amióta kinyomtatták őket… Nem irigylem azokat, akik itt akarnak péksütit vásárolni, szerencsére én csak csokiért, meg az örök kedvenc lila Airwaves-emért szoktam beugrani hozzájuk.
Bár már ez is épp elég gusztustalan, de az örök nyertes, a verhetetlen bajnok az a hölgy, akinek produkcióját – bár már évekkel ezelőtt láttam – az idő se felejteti velem akkora élmény volt… Megintcsak Pápa a helyszín, vásárcsarnok, lángossütöde, abból is az a talponállós-papírtálcás fajta. Példátlan módon itt esett meg velem, hogy két harapás után kidobtam egy lángost a kukába, de egész egyszerűen olyan intenzív hányinger kapott el, hogy úgy éreztem ha még egy falatot megeszek, akkor egyből jönni is fog kifele. Pedig finom volt a tésztája, volt rajta tejföl is rendesen… csak épp a szóban forgó néni egész sajátos módját választotta az elkészítésének… Az ilyen lángossütödékben meleg van. Nagyon. A hölgy izzadt is rendesen köszönhető ennek a ténynek, illetve annak a tényezőnek, hogy nagymama-korára sikerült elérnie a lélektani 130 kilós testsúlyt (ezúton is szeretnék gratulálni neki ezért a szép teljesítményért). Csöpögött is róla a veríték szépen, de ez egészen addig nem is zavart annyira, amíg a hájas, verítéktől csillogó hurkaujjaival nem markolt bele a reszelt sajtba, és nem szórta meg vele a készülő lángosomat úgy emberesen. Persze ha vagyok olyan rutinos, és elfordulok erre a pár pillanatra, akkor jóízűen megettem volna az így elkészült finomságot (melynek sótartalmához a néni is nagyban hozzájárult), de – én rutintalan hülye – végignéztem az akció minden kis gusztustalan pillanatát. Azóta valahogy nincs kedvem árustól lángost venni, ki tudja miken mentek át az alapanyagok, amikből készül…
Persze lehet azt mondani, hogy egy elkényeztetett válogatós kis pöcs vagyok (meg különben is: Szomáliában gyerekek éheznek, én meg itt finnyáskodok?), de azért az ilyesmi mégiscsak kicsit felkavarja az ember gyomrát! A pénz nem éppen a legsterilebb dolgok közé tartozik (hogy a dagadt nénikről lecsurgó izzadságpatakokról ne is beszéljünk), és valahogy nem szívesen szólítok magamba olyan kajákat, amik közvetlen kontaktusba kerültek ezekkel. Persze egyből az ember eszébe jutnak a rémtörténetek: a szóban forgó város egyik kedvelt urban legendje a helyi húskombinátban január 1.-én a kolbászpépbe okádó enyhén másnapos dolgozó, de ebbe a kategóriába tartozik a pékek, és az – állítólag – jó nedvszívó kenyértészta esete, amely jó az izzadságot felitatni is… A felsorolás még folytatható, de ezekkel ellentétben a pénzes meg a lángosos néniket én láttam is akció közben, és mindegyik úgy követett el nyilvánvaló higiéniai szabálysértést (amiért egy ÁNTSZ-es komoly pénzekre büntette volna őket), hogy a szemük se rebbent!
Most pedig – hogy jól kidühöngtem magam az ilyen embereken – felállok a több éve nem tisztított billentyűzetem mellől, és eszek valamit. Tuti, hogy ezen is rengeteg a baktérium, de ezeket legalább ismerem, és immunis vagyok rájuk 😀

A késő esti tojásfőzést – mely bizarr díszletek között zajlik – egy váratlan történés zavarja meg, melynek során egy hölgynek meg kellene sérülnie, de nem teszi.

Vajon honnan szedtem ezt a jelenetet? (Annyit segítek, hogy filmben szerepelt.)

Klasszikus és folyamatosan visszatérő problémám az, hogy gyakorta kerülök olyan helyzetbe, hogy döntenem kell: én fogom fel hülyén a világ dolgait (és a körülöttem élő embereknek van igazuk), vagy épp fordítva? Ez állandóan előjön, amikor az enyémmel homlokegyenest különböző véleménnyel találkozok olyasmikkel kapcsolatban, amikre kapásból úgy gondolom, hogy mindenki egyetért velem, akinek van némi belátása a dolgokra. Ehhez képest néha belefutok olyan pofonokba, amelyek azért fájnak igazán, mert általam értelmesnek tartott emberek tesznek tanúbizonyságot arról, hogy mennyire máshogy vonnak le következtetéseket, és mennyire – szerintem – rossz oldal mellett állnak ki megingathatatlan meggyőződéssel. Persze én vagyok annyira analizálós-átgondolós típus, hogy ilyenkor elgondolkozok azon, hogy hátha én fogom fel rosszul, hátha én vagyok a hülye, de – hivatkozási pont híján – nem tudok egymagamban dönteni. Még szerencse, hogy itt van ez a blog, amit sokkal többen olvasnak annál, mint ahány embert én záros határidőn belül megkérdezhetnék egyesével személyesen, szóval itt az alkalom, hogy vázoljam a szituációt, és feltegyem a kérdést: csak én vagyok normális, és mindenki más helikopter, vagy fordítva?

Következzék egy videó, amelyen egy csapat feldühödött sün testületileg megdorgál egy férfit a 2006-os budapesti össznépi utcai mulatozások alkalmával:

Még mielőtt megnéztük volna felvetődött annak az eshetősége, hogy – bár nem támad a rendőrökre – hátha szóban provokálja őket. Mivel nem emlékeztem már ilyen részleteiben a videóra (elég rég láttam utoljára), ezért első blikkre azt mondtam, hogy nincs hang a felvétel alatt (ergo akár valóban beszólhatott volna nekik, bár akkor is aránytalan lett volna ez az „intézkedés”), de – miután előkapartam a kedvenceim közül – nyilvánvalóvá vált, hogy erről szó sincs: annyit lehet csak hallani, hogy a rendőrök ráordítanak, hogy „Földre!!”, és utána egyből nekimennek. Persze a vitát nem nyertem meg még ezzel sem (a szóbanforgó kollegával szemben), csak abbamaradt.
Utána egy másiknak előadtam az esetet (némi egyetértést, vagy hasonlót várva), aki szintén a rendőrök pártjára állt (pedig ő még a felvételt se látta), mondván aki ilyenkor (össznépi vigasság alatt) az utcán tartózkodik, az meg is érdemli, hogy agyba-főbe verjék a Rebiszesek. Elhűlt bennem a vér ekkora ostobaság hallatán… ezek szerint a rendőreinknek 2006-ban jogukban állt volna mindenkit összerugdosni a földön mondván miért nem maradt otthon, és lapított a fotelben? A videón szereplő férfi – bár lehet, hogy előtte dobálta a rendőröket, szerintem erre vajmi kevés az esély – mégis mivel érdemelte ki ezt a verést? És joguk volt hozzá a sünöknek, mert lent volt az utcán??! Miféle elbaszott egy diktatórikus felfogás az, amikor ilyen esetekben a rendőrök pártját fogja valaki (miután szóban vázoltam neki, hogy az illető egy sarok után állt, ergo a rendőrökkel nem állhatott összetűzésben, ami miatt ilyen intézkedést foganatosítottak ellene!), továbbá hozzáfűzi, hogy „úgysem fogsz tudni meggyőzni”??

Kérlek segítsetek: én fogom fel hülyén, és tényleg verjék le a rendőrök a veséjét azoknak, akik az utcán maradnak, amikor napokig tartó zavargások vannak? Tényleg megérdemelte ez az ember, hogy agyba-főbe verjék?

Számtalan fenyegető emailt, telefonhívást, és miegyebet kaptam az utóbbi hónapokban, mivel – állítólag, én nem hiszem hogy ez így van – rengeteg embernek tettem tönkre az életét/idegrendszerét a blogra belinkelt flash-játékok által. Ezennel nyilvánosan is elnézést kérek tőlük (márcsak azért is, mert a postaládámban legutóbb talált rólam lesből készült fotókból készült montázsok már tényleg kicsit ijesztőek voltak… nem is lehet ennyi vérem!), és szeretném őket kiengesztelni egy olyan flash-játék segítségével, amely tényleg nem tépi az idegeket.

Engedjétek meg, hogy bemutassam a Robotunikornis kalandjait!

Kattaképrehamárbeágyazninemsikerült!

(Irányítás: X, és Z)

Tegnap annak ellenére elkapott a kockaláz, hogy még egy új alkatrészt se tudtam működésre bírni, és a gépemen már hónapok óta figyelő programok álltak csak a rendelkezésemre. Rengeteg játék fel van telepítve már jó rég óta, van közöttük olyan (pl Wolfenstein Enemy Territory) amit még csak ki se próbáltam, és tegnap ezek közül válogattam kicsit. Amúgy vicces, hogy pont most tör rám a nosztalgiázhatnék (lásd lejjebb), amikor a küszöbön áll a négymagos proci, meg a 2 giga CL7-es (=gyors) DDR3-as RAM beüzemelése, mivel a 80-as 90-es években készült játékokkal való szórakozáshoz bőven elég a jelenlegi gépem is 🙂

Azzal kezdődött az egész, hogy – még melóban – utánanéztem annak, hogy milyen mesterfogások léteznek az OpenTTD-hez, amelyek segítségével megoldható az, hogy mondjuk 3-4 vonat használjon egy vasútállomást úgy, hogy nem rongyolnak egymásba/nem tévednek el. Ebben a remake-ben ugyanis – ellentétben az eredeti 94-es változattal – már válogathatunk vagy 10 féle szemafor fényjelző, és jelzőlámpa között, amelyek működését meg kéne érteni, mivel nélkülük lehetetlen egy jól kinéző, és működőképes vasúti csomópont kiépítése. Félő, hogy soha nem fogok eljutni arra a szintre agyilag, hogy megértsem mondjuk ennek a működését:

Ennek a megoldásnak a becsületes neve Advanced 10 bay station, de a pontos működésére nekem szerintem egy élet is kevés lenne, hogy rájöjjek. Sebaj, annak ellenére, hogy kicsit le lett törve a szarvam azért felugrottam egy szerverre multizni kicsit őkelmével, ahol újfent rá kellett döbbennem, hogy bizony vannak nálam sokkal profibbak is, akik zsigerből lepakolnak egy 15-20 vágányos vasútállomást úgy, hogy a vonatok mindig tudják, hogy melyik peron szabad, meg hasonlók. Én konkrétan egy olyat próbáltam összehozni, hogy két peronos állomásra egyik oldalról kettő, a másik oldalról pedig egy vonat álljon be, de a vége az lett, hogy évvégi mérleg után feljött a kis ablak, hogy „Vonat4 múlt évi profitja: -345670 Ft” (utána jött a Vonat6-7-ről is ilyen jelentés), mivel a csodálatos pályaszerkezetemnek köszönhetően az érintett mozdonyok egymással szemeztek egész évben a szemafor fényjelzőnél 😀 Kész művészet megtanulni a sokfajta szignált/fényjelzőt kezelni, és elsajátítani a különféle elágazásokat! Ennek ellenére ha van kedve valakinek, akkor állok elébe egy jó kis multiplayer-partynak, csak szóljatok, hogy csináljak szervert!

Néhány óra után meguntam ezt is (végülis nagyobb élmény lenne ilyeneket alkotni, mint a fenti képen mint összekötögetni egy állomást egy nyersanyag-lelőhellyel, aztán gyártani rá egy vonatot), így körülnéztem a gépemen kicsit. Talán a legtalálóbb kifejezés a partícióimra a „burjánzó őskáosz”, de nagy nehezen sikerült rábukkannom a SNES-emulátorom mappájára (meg a benne figyelő több száz játékra). Azért támadt kedvem hozzá, mivel hétvégén – szokásomhoz híven – ezeréves 576KByte-okat olvasgattam, és találtam néhány gyöngyszemet, amit ki szerettem volna próbálni. Érdekes dolog a technikai fejlődés: 15 éve jó pénzt elkértek egy SNES/MegaDrive-ért, most meg ingyé’ zúzhatod le a netről bármelyik játékot, amelyek fejlesztésébe anno esetleg rengeteg pénzt és időt öltek bele, és programozók dolgoztak rajta főállásban! Ez alapvetően egy remek dolog, és ha az ember kicsit is érzékeny a retro-hangulat varázsára (és nem vár el túlzottan bonyolult játékmenetet), akkor egész szórakoztatónak tarthatja ezeket a kilencvenes évek-beli gyöngyszemeket (mint amilyen a TTD is, multiplayer ide vagy oda). Még egy érv az emulátorozás mellett: akad néhány játékstílus, amely azóta egész egyszerűen kihalt a játékiparból (akár a PC-s, akár a konzolos vonatkozását nézzük), és – nekem – nagyon hiányoznak: ilyen például a „mész jobbra és ütsz”-stílusú hack&slash beat’em up-ok. Tegnap én a Final Fight3-mal ökörködtem egy fél órát, de vannak híresebb programok is a kategóriában, elég ha a Cadillacs&Dinosaurs-ot, a Golden Axe-ot, vagy a Double Dragon-t említem. Íme néhány screenshot azoknak, akik még így se tudják miről beszélek:

Imádom ezt a stílust, bár tény, hogy fél-egy óránál tovább nem tud lekötni 🙂 Épp ezért némi bohóckodás után visszatértem a régi nagy kedvencemhez, az Urban Terror-hoz, ami azért jó, mert nem igényel túl sok agymunkát (reflexeket annál inkább), élvezetes, van szociális aspektusa is (gyógyítgatni egymást, megköszönni, ha valaki visszahoz az élők közé, stb.), jók a pályák (imádom a városi harcot a szűk sikátorokkal, meg a tetőről sniperolással), sőt ha jó napom van össze tudok hozni kör végére akár egy ilyen statot is benne:

Jó tudom, sokszor haltam, de ez régóta problémám az online FPS-ekben: hiába aratok Halál módjára, ha közben minden fragemre esik egy bekapott fejes 😀 Ezen még csiszolnom kell, de tegnap kifejezetten elégedett voltam a teljesítményemmel.

Az eddigiekből szerintem két dolog vonható le következtetésként:

1. szeretek játszani, csak néha nehéz rávennem magam arra, hogy ráklattyintsak az exére
2. ha egész délután olyan életet élek, mint egy átlagos (értsd: nem blogger) csávó (értsd: játszok, South Parkot nézek, netezek stb.), akkor egész egyszerűen nem marad időm postot írni – tegnap is éjjel fél1-kor léptem ki az UT-ből, de csak azért mert felcseszték az agyam, nem azért mert álmos voltam. Komoly félelmem, hogy el fogom hanyagolni a blogot, ha majd beüzemelem az új masinát, mivel ismerem magam annyira, hogy – önkontroll híján – folyamatosan tolni fogok valami játékot ahelyett, hogy a netet bújnám valami megírandó téma után… ezt azért igyekszem majd elkerülni, de mindenesetre azt azért biztosra veszem, hogy meg fognak szaporodni a játéktesztek az oldalon 🙂

(Technikai infó: ez a post még valamikor tavaly nyáron íródott egy azóta már megszűnt tárhelyre. Persze backup nem volt (minek is az), így egy csomó arra a tárhelyre feltöltött írást elnyelt az IFLY (Internet Fekete Lyukja), többek között ezt is. Ma viszont újra felvetette a víz (képzavar tudom) az immortal-net-es domain elfeledett RSS-feedje segítségével, így végre leközölhetem újra! Köszi érte S@ti!)

Ha máshol nem is, akkor a monitoron mindenképpen. A most bemutatott Trine című játék szerelem volt első látásra. Mindazonáltal, hogy nem voltam soha nagy rajongója a fantasy vonalnak (bár a Gyűrűk Urát kétszer is ki kellett olvasnom, annyira jó volt), ez a cucc mégis megragadta a figyelmemet. Elég volt néhány képet szemügyre venni a Gamestarban ahhoz, hogy lássam, hogy ez a játék jó, bár ezzel az egyszerű kis jelzővel nem tudom eléggé kifejezni amit gondolok róla. Talán azzal tudnám a legjobban jellemezni, hogy ha valaki kételkedne abban, hogy egy videojáték (de gyűlölöm ezt a szót) lehet művészi, akkor ezt dugnám az orra alá egy “ez neked nem költészet, köcsög?!” felkiáltással 🙂

A játék amúgy alapjait tekintve egy snassz kis platformjáték, tehát nagyon távoli rokonságban van mondjuk a Super Marioval, bár a hasonlóság tényleg csak akkor tűnik elő a két drusza között, ha a játékmenetet nagyon leegyszerűsítve szemléljük. Kezdjük a különbségek felsorolását azzal, hogy itt kapásból három karaktert irányíthatunk, személy szerint egy tolvajlányt, egy varázslót (aki mellesleg egy nőcsábász, bár ez a játék alatt nem lesz túl hangsúlyos jellemvonása), és egy lovagot. Közöttük bármikor válthatunk, tehát egy villanás alatt átalakulhatunk törékeny íjászból mindenkit hatalmas karddal szétdisztrojoló lovaggá. Ahogy ez már sejthető, mindegyik karakter másban jeleskedik: a tolvajlány íjjal lődöz, és csáklyával lengedez ide-oda, a varázsló tárgyakat (konkrétan ládákat, és pallókat) tud teremteni, illetve tárgyakat tud lebegtetni, húzni-vonni az varázstudománya segítségével, a lovag meg “csak” osztja a nagy csapásokat, illetve a pajzsával képes blokkolni a támadásokat. Talán ő a legkevesebb funckióval bíró figuránk, de azért gyakran fogjuk használni őt is, mivel a ránk törő csontvázhadseregek leküzdésében azért el fog kélni a nyers izomerő is 🙂 Eddig a szükséges tényanyag, most nézzük meg, hogy mi is lesz a játékban a feladatunk. Hm, voltaképpen annyi, hogy menni kell jobbra, mint minden hasonló platform ugrabugrában, de elég megnézni az alant elterülő videót, hogy lássuk: azért itt nem fog ártani kicsit gondolkodni se, mivel a készítők rengeteg fizikai feladványt építettek be a leküzdendő pályákba. Ezek nagy része azért nem okoz komoly fejtörést, inkább az fog káromkodásra késztetni, amikor huszadszorra esel le egy libikókáról pl., mert egész egyszerűen béna vagy hozzá, hiába tudod a megoldást. Ezek a kis szivatások szerencsére nem csapnak át sz*patásba (bár az utolsó pályáról már olvastam érdekes dolgokat), úgyhogy az ember nem akarja az első húsz próba után se egy laza uninstallal megkínálni az alkalmazást.

Ehhez hozzájárul az is, hogy ez a játék egészen egyszerűen gyönyörű. A pályák művésziek, nincs két egyforma tereptárgy, és az egész egy olyan egységes egészet alkot, amilyet már nagyon régen nem láttam. Az egész képi világból árad a hangulat, amelyet a remek fény-árnyék hatásokkal, és olyan effektusokkal fokoztak, hogy néha a kép előterében is elsuhan egy-egy inda, vagy vastagabb fatörzs. Ez jót tett a 3D-s érzetnek is, amely amúgy is kifogástalan, remekül oldottál meg a készítők, hogy egy alapvetően egy síkban játszódó játéknál szinte észre se vegyük, hogy igazából nem mehetünk arra, amerre a kedvünk tartja.

Ami még hatalmasat dob a beleélés-faktoron az a játék zenéje. Bő egy órányi készült hozzá, és egy Ari Pulkkinen nevű, rendkívül tehetséges finn (nem is mondtam, az egész játékot finnek követték el) zeneszerző munkáját dícsérik. Mindegyik stimmel az adott pálya hangulatához, és önmagukban is hallgathatóak. Most, hogy ezt írom is épp az szól, és nem bírom megállni, hogy ne osszam meg veletek a kedvencemet közülük:

Letölthető innen (délután meggyógyítom a linket) (jobb klikk -> cél/hivatkozás mentése más néven)!

Talán ez a legszebb dallam, amit játékban hallottam, még a World of Goo volt az, ami ekkora hatással tudott rám lenni zeneileg (amelynek zenéje letölthető ingyen itt).

Ennyi dícsérő szó után csak annyi maradt hátra, hogy összefoglaljam a játék esszenciáját: gyönyörű fantasy-környezetben óriásgombákon ugrálós fizikai feladványokat megoldós platformcucc iszonyatosan hangulatos zenékkel, és újszerű játékmenettel. Akit esetleg meggyőztem arról, hogy ha nem próbálja ki, akkor kihagy valamit az életéből (neem, dehogyis volt ez a célom 🙂 ), annak ajánlom kezdetnek a cucc demóját (próbaverzióját), ami letölthető innen.