Pörögnek az események! Nem elég, hogy megint csinálhattam a kedvenc elfoglaltságomat (gyk.: WordPress-költöztetés), de még a múlt heti késő augusztusból hirtelen belecsöppentünk a november végébe is! Csodálatos idők járnak, lefagy az ember keze/füle/orra a biciklin miközben kerülgeti a szanaszét repkedő karton- és egyéb papírdarabokat, amelyeket a lomtalanítás okán kihelyezett szeméthalmokból kapott fel a 80-100 km/h-s szellő. Szinte belegondolni is nehéz, hogy néhány napja még leizzadtam mire beértem a céghez (hogy a délutáni hazatekerést már ne is említsem), most meg már azon gondolkodom, hogy nem-e kéne erre az évre már hanyagolni a kerékpárt mint közlekedési eszközt, hacsak nem akarok tüdőgyulladást kapni. Furcsa kicsit ez a 30 foknyi hőmérséklet-eltérés nna. Most is esik az eső, épphogy nulla fok felett van a hőmérséklet (ami elég valószínű, hogy az alá is fog esni az éjszaka, reggel meg indulhat a roncsderbi), és kifejezetten barátságtalannak hat a néhány napja oly kedélyes városkép. Sok negatívuma mellett mindez azzal is jár, hogy a következő havi helyijárat-bérletemet már nem adhatom el, hanem bizony tényleg arra kell használnom amiért adja a cég, és én is beállok a buszon emberszagban aszalódó prolik tömegébe.

Persze – ahogy azt már megszokhattuk – hó nem lesz idén se, csak rohadt csikorgató hideg, meg eső, úgyhogy alig várom már az év eme csodás szakát. Persze, hogy nekem is novemberben kellett megszületnem (amúgy idén elég vicces napra esik a születésnapom, de ezzel már túl sokat mondtam :)), amikor már semmi életörömöt nem vélek felfedezni a világban, és már este hétkor olyan sötét van, hogy világít a negró az ember szájában. Mennyivel jobb lett volna mondjuk július 15.-én előbújni a barlangból, akkor legalább valami kedélyes kertipartin ihatná le az ember magát a szent cél érdekében, de így? Marad valami fűtött kocsma…

Azért persze nem vagyok elkeseredve, mivel az albérlet jó meleg (most végre örülök neki, bezzeg nyáron nem értékeltem ennyire), van sok kajám, megy az oldalam, és lelkesít a tudat, hogy holnapután itthagyom ezt a koszfészket. Érdekes az is, hogy ennyire még sose örültem annak, hogy belépek a cég ajtaján, mivel a kellemes 24 fok kifejezetten pozitív a kinti zord időjáráshoz képest (megmondta anno az osztályfőnököm is, hogy „fiam, te is csak melegedni jársz ide ugye?” … hát… igaza lett :D). Mondjuk néha akadnak komplikációk az odaúttal kapcsolatban, mivel ma is konfliktusba keveredtem az ipari park biztonsági őrével. Régi olvasóim tudhatják, hogy a park területén elvileg tilos kerékpározni, és nekem már többször adódott problémám ebből az őrökkel. Van egy olyan „gondom” ugyanis, hogy azokat a szabályokat, amelyeknek nem látom értelmét nem nagyon szeretem betartani. Ennek pedig aztán végképp semmi értelme nincs, mert tudok én magamra vigyázni, a felesleges cseszegetést meg nagyon nem szeretem. Ma reggel is ennek szellemében tekertem be a gyalogos kapun nagy lendülettel, és hallhattam – a headseten keresztül is! – ahogy ordít utánam az őr, hogy álljak meg 🙂 Ez már a második eset volt, amikor így próbált megfékezni (sikertelenül), de a holnapi naptól őszintén szólva félek, mert lehet, hogy már készülni fog az érkezésemre. Ez ellen is van egy taktikám: kiszámíthatatlan vagyok, néha 8-ra megyek, néha fél9-re 🙂 Ha ez se segít, akkor maximum ordítozunk egymással egy jót, segít levezetni a stresszt, más haszna nincs.

A hét első komolyabb énpostját olvashattátok, köszönöm a figyelmeteket! 🙂

Már megint túlestem egy költözésen, de – reményeim szerint – jó időre ez volt az utolsó. Délután este újra régi fényében fog pompázni a blog, szóval sztéj túnd!

Aki esetleg lemaradt volna a délelőtti hibaképernyőmről, az megtekintheti itt:

Van ugye a Windowsban egy olyan kis program, hogy telnet. Ezzel elvileg mindenféle terminálokat lehet elérni csúnya karakteres felületen, szóval alapvetően nem gyakorta használt része a kedvenc oprendszerünknek. Egyből más megvilágításba kerül a szerepe, ha ezt beírjátok a futtatásba (Start menü -> Futtatás):

telnet towel.blinkenlights.nl

Tessék kicsit várni az elején, nehezen indul be a drága, de az élmény minden várakozást megér! 😀

Felismeritek őket? 🙂

Na vééégre leesett valakinek az iwiw-nél is, hogy nem ártana valamit kezdeni az erősen elavult oldalukkal (és most nem az idióta alkalmazások bevezetését értem ezalatt, mert az nem sokkal lendítette elő a fejlődést, sőt)!  A mai naptól végre majdnem úgy működik az üzifal, mint a nagytestvéren, a Facebook-on, mivel mostantól ha linket illesztesz be, akkor az már többletinfókat is nyújt, mivel látható az első néhány sora a linkelt oldalnak, meg esetleg egy kép is róla! Szemléletes példa következik (már megint):

Mennyivel jobb már, mint a régi megoldás, hogy csak egy kékkel írt sor látszott a linkekből, ugye? 🙂

Adott tehát végre a kulturált linkmegosztás lehetősége (amit persze páran majd szokás szerint túlzásba is fognak vinni), éljünk is vele! Most a saját módszeremet szeretném megosztani veletek, hogy hogyan sikerült odavarázsolni azt a kis iwiw-ikont a postok alá, amivel megoszthatjátok a cikkeket a szóbanforgó üzifalon. Tuti, hogy van elegánsabb, sőt egyszerűbb módszer is, de én (ahogy azt már leszögeztem párszor) alapvetően hülye vagyok a programozáshoz (még a mosógépéhez is :)), ezért én így csináltam:

kellett a dologhoz a Sociable nevű plugin, ami kirakja az „Oszd bele a nagyvilágba” ikonsort a postok alá. Ebbe rengeteg megosztóoldal van előre beleépítve, de sajnos az iwiw mint olyan nem tartozik ezek közé, ezért egy kicsit bütykölnöm kellett a plugin php-jával. Miután betelepítetted, és aktiváltad szépen meg kell buherálgatni a sociable.php file-t, amit két módon tehetsz meg:

1. a WordPress adminfelületén bal oldalt a menüsorban Bővítmény -> Telepítve -> a listában a Sociable melletti kis Szerkesztés gombra böksz

2. FTP-n felmész a tárhelyedre, és a blogod /wp-content/plugins/sociable mappájából lehúzod őkelmét, és a saját gépeden módosítasz rajta mondjuk Notepad++-szal.

A varázslat a következő:

a file-ban megkeresed a $sociable_known_sites nevű array-t, és az alatta elterülő listába beszúrod a következő részletet:

'Iwiw' => Array(
'favicon' => 'http://static.iwiw.net/common/image/favicon.ico',
'url' => 'http://iwiw.hu/pages/share/share.jsp?u=PERMALINK',
),

Ezután elmented, felülírod vele a szerveren található eredetit, majd a WordPress adminfelületén már meg is jelenik a választható megosztási módok között az iwiw, pipát neki, és kész is!

Remélem segítettem ezzel a leírással (pláne hogy én szívtam vele egy röpke fél órát, mivel a gyárilag javasolt kódrészlet nem akart szuperálni)!

UPDATE:

a megosztás lehetőségén túl ez az új üzenőfal egy használhatatlan szar. A már kivett pipák a szűrési lehetőségeknél nem jegyződnek meg, és ha kézzel kiszeded őket, akkor előfordulhat, hogy az egész falból egy hozzászólás (vagy annyi se) marad meg. Gratulálok, kedves iwiw-gárda! Az ilyen húzásokkal tudjátok tönkrecseszni az oldal általános megítélését, és ezzel az a gond, hogy negatív irányba sokkal könnyebb befolyásolni az ilyesmit, mint pozitívba! Szinte röhögnöm kell magamon, hogy néhány napja még a Facebook-éhoz hasonlítottam ezt a megoldást…

Úgy vettem észre, hogy valami babonás rettegés övezi az RSS-t, mintha legalábbis a Sátán alkotása lenne, pedig nagyon hasznos kis cucc. Azt gondolhatjátok, hogy mi a francnak kell ez nekem, meg egyáltalán mire való, pedig nagyon hasznos és praktikus dolog, főleg ha vannak kedvenc oldalaid, és szeretnéd mindig tudni, ha kikerül valami új infó rájuk.
Kezdjük az alapokkal: minek a rövidítése is az RSS? Alapból a Really Simple Syndication angol kifejezést takarja, amely magyarul kábé azt jelenti, hogy ‘nagyon egyszerű szindikáció” (ennyit a szakmaiságról, nem tudok magyaros kifejezést az utolsó szóra :)). Úgy kell elképzelni, mint egy file-t, amit a weboldal generál, és frissít minden egyes alkalommal, amikor valami új cucc (post, kép, kutyafüle) kerül fel. Ez a file olyan formátumú, amit az úgynevezett RSS-olvasók tudnak kezelni, így azokat ellenőrizve mindig értesülhetsz a frissítésekről, és nem kell potyára betöltened az adott weboldalt, csak ha van rajta valami újdonság!

Használata pofonegyszerű: a legtöbb oldalon (kivéve az enyémet pl., mert nálam csak menüpont van :D) kint van valahol (általában az oldalsávban, vagy a lap tetején/alján) a fentebb látható narancssárga RSS-logo, amelyre kattintva betöltődik az oldal, ahol beállíthatod, hogy milyen olvasót szeretnél használni. Itt lehet pl. az alábbiakban részletezett Google Reader-t is megadni, hogy „rajta” keresztül kapd a frissítéseket. Tessék kipróbálni a dolgot:

Kattints ide!

Ahogy már említettem, kell hozzá RSS-olvasó is. Bármilyen hihetetlen, de nagy eséllyel már te is telepítettél a gépedre, csak épp nem tudsz róla, kivéve ha nem valami nagyon régi böngészőt használsz! Az Internet Explorer a 7.0-s verziótól, a Firefox a 2.0-tól felfelé, az Opera pedig alapból tud RSS-eket kezelni! Íme egy kép ennek bizonyítékaként:

Mint látható, a Könyvjelző eszköztáron ott figyel a blog gombja, amire rákattintva mindig megjelenik, ha van új írás. Persze ezt nem csak az én oldalammal lehet eljátszani, de akár akár a közösségi oldalakon, képmegosztókon, aukciós portálokon, híroldalakon, torrentoldalakon, stb. is kiválóan használható! A modern oldalak már mind támogatják a módszert. Azt, hogy az adott oldalon van-e feed (magyarul „etetés” köbö) azt a legegyszerűbben úgy tudod eldönteni, hogy megnézed a címsorát. Ha van a jobb oldalon RSS-logo, akkor az adott oldal rendelkezik ilyen kényelmi szolgáltatással (persze rá is lehet kattintani):

Persze kismillió webes megoldás, és program van még a böngésződön kívül, amivel RSS-eket használhatsz, nekem a személyes kedvencem a Google oldala, a Reader, amely szép rendszerezett formában nyújt frissülési infókat akár több tucat oldalról is. Tessék egy kép róla:

Mint látható, bal oldalt a listában szerepel az összes oldal, amelyekre fel vagyok iratkozva, közülük vastaggal azok vannak kiemelve amelyeken van valami újdonság. Középen szépen összegzi is őket az oldal, így szinte napilapként kapjuk a híreket, így egy kattintás, és már olvashatunk is! A bejegyzéseket rendszerezhetjük, csillagozhatjuk, címkézhetjük, stb., de aki használ Gmail-t annak ez már nem lehet újdonság.Ha szeretnéd használni, akkor itt elérheted az oldalt (regisztrálni kell, ha nincs még Google-os usered).

További infókat itt találhatsz, illetve ha kérdésed van, akár kommentben, akár itt nyugodtan tedd fel nekem!

Amióta elindult újra a blog (sose felejtem el, annyira szép pillanat volt :könnycsepp elmorzsol:) azóta rágódok a következő problémán: miről is írjak? Nem, nem arról van szó, hogy nem lenne témám (ez szerencsére nem fordulhat elő, mivel minden nap történik valami hülyeség), mert néha – ha nem vagyok nagyon fáradt – magamtól is tudok oldalakat teliírni központi téma nélkül, csak maga az alapkérdés okoz manapság fejtörést számomra, miszerint: írjak-e ilyen se füle-se farka személyes (egyesek szerint gay) esszéket? Mert hogyha átmegyek ún. énblogba, és leírom például, hogy tegnap este elvágtam a nyelvem késsel (amúgy tényleg, Medvesajt-krémet akartam lenyalni róla, fene se gondolta, hogy úgy ki van élezve mint egy szamurájkard), meg esetleg még olyanokat, hogy milyen jó volt betekerni ma reggel a 90 km/h-s szélben a céghez (konkrétan majdnem levitt párszor a szél a nyeregből, meg persze amikor olyan szögben fúj, akkor pár pillanatig nem kapsz levegőt, ami azért elég para), akkor lehet, hogy páran azt mondják, hogy „ezdeunalmas, kitérdekelmár a nyomorod, bazz”, és nem is olvasnak tovább. Persze a régi cimborák (akik a kommentelők 100%-át teszik ki jelenleg) gondolom szívesen olvasnak tőlem ilyesmiket is, de alapvetően a neten lébecoló x százezer magyar netezőt szeretném megcélozni, akiket az efféle témák lehet, hogy annyira nem kötnek le. Manapság igyekszem elkerülni azt a csapdát, amibe anno párszor beleestem, amikor csak azért írtam valami erőltetett szart, hogy legyen új post a blogon. Persze ezt nem biztos, hogy külső szemlélő is észrevette (mármint hogy erőltetve írtam), mert az írói zsenim (khm) folytán azok az írások is RENDKÍVÜL színvonalasak voltak (remélem érezni az iróniát a hátsó sorokban is!), de engem a mai napig zavar némelyik post, mert tudom, hogy nem adtam bele szívemet-lelkemet a megírásába. Nos, ezt szeretném elkerülni, és úgy érzem, hogy eddig nagyjából sikerült is.

A kérdés már csak az, hogy hogyan csináljam a blogot tovább? Kérdéses a dolog, mivel szeretném azért párszor még elregélni, hogy mi a rák történik a kis életemben, de nem szeretném feleslegesen untatni azokat, akik nem ismernek. Arra gondoltam, hogy csinálok mondjuk egy szemelyes.raktalicska.hu-t, és ha oda kerül valami új cucc, azt meghirdetem itt is, nehogy lemaradjon róla valaki 🙂 Ezzel végülis megoldódna a kérdés, és azok se ásítoznának a blog böngészése közben akik nem ismernek személyesen. Ez szerintem jó ötlet. Szerintetek? Kommenteljetek!

Olyan érzésem van tényleg, mintha itt lennének az ünnepek! Komolyan mondom, kicsit meg is vagyok hatódva, vagy mifene, mindenesetre úgy érzem mintha hájjal kenegetnének (ami valóban nem lehet rossz érzés, bár nem szívesen lennék nyakig disznózsíros :)).

Történt ugyanis, hogy – néhány óra CS-vel való játék után, amelynek az utolsó óráját ráadásul román szerveren kellett eltöltenem, ezért nem tudtam a hülyeségeimmel röhögtetni chaten a többieket meccs közben – feljöttem még gyorsan megnézni, hogy mi a helyzet a bloggal. Ebbe a vizitbe persze beletartozik az is, hogy megnézem a  statisztikákat, meg hogy milyen linkekről érkeztek a látogatóim. Ekkor vettem észre a listában két ismeretlenül csengő weboldalt, ahonnan már szállingózott is 5-6 emberke. Mint kiderült mindkettő fórum volt, ahol linkelték az oldalamat. Tessék megnézni a képeket, én nagyon örültem nekik:

A „tarhelyem.hu” nevű weboldal „Kedvenc blogod?” című topikjában egy balagee nevű srác az én blogomat jelölte meg kedvenceként! <forrás>

A phpstudio.hu nevű oldalon egy hozzászólás Suttogó-tól, akinek nagyon tetszik a blogom kinézete, alatta a neki írt válaszom <forrás>

Hát… köszönöm nektek, eleve származott néhány látogatóm a kedvességetekből, és igazán feldobtátok a napomat (így a végére :))!

UPDATE:

képzeljétek, befutott az első spam is az új domain történetében! Tényleg sírni fogok, olyan boldog vagyok 😀

Kezdjük in medias res-ben az ajánlót, mert szeretem az ilyet:

Helló jonC! Mivel hozzászólásod a 80. nyertél egy könyvet, amit postán küldök ki, ha megírod E-mailben a neved és a címed. üdv. Tibor bá www.antalffy-tibor.hu

Ezt a levelet ma kaptam, és nagyon kedves gesztusnak tartom (mindamellett, hogy kommenteket generál, bár én természetesen nem ezért szoktam hozzászólni az úr írásaihoz).

Természetesen nem – csak – eme ajándék okán szeretném bemutatni nektek Tibor bá háztájiját, hanem azért is, mert érdemesnek tartom arra, hogy kicsit megreklámozzam itt a szóbanforgó oldalt. Teszem ezt azért, mert Tibor bá rendkívül nyitottan, és átfogóan látja a világot szerintem, és írásai által sok mindent tudtam meg a világ működésével kapcsolatban, például hogy azért vagyunk bizony jó nagy szarban, mert a kőolajat felhoztuk a Föld gyomrából, elégettük, és szépen megmérgeztük vele a légkört. Ott kellett volna hagyni, ahova a természet teremtette, és nem lenne semmi baj (bár vannak akik szerint ha nem csesszük szét a bolygót akkor is bekövetkezett volna a felmelegedés, de én nem értek egyet velük), így viszont – a Gaia-elmélettel összhangban – azt kell, hogy mondjam, hogy Földanyánk egy élő szervezet, ami épp vírusokkal küzd, de az immunrendszere már működésbe lépett. Talán nem kell kifejtenem, hogy ebben a példában kik is a bacik…

Kicsit elkanyarodtam a témától 🙂 Szóval Tibor bá blogja – többek között – ezt a témát járja körbe, de rengeteg mindenről megvan a véleménye, és szerintem nagyon bölcs meglátásokat fogalmaz meg, amelyekre érdemes odafigyelni azoknak, akik legalább egy kicsit érdeklődnek a világ dolgai iránt, és nem csak élnek bele a vakvilágba agyatlan lemming módjára. Nem mellékesen annak idején az ő blogján olvastam először a Hülyeség kora című filmről is (ld. a postomat itt).

Az oldala a következő címen érhető el:

http://www.antalffy-tibor.hu/

(Off: adva vagyon ez a rohadt esős, borongós, a múlt heti átlagnál 20 fokkal hidegebb nap, ráadásul a cipőm tocsog a hideg víztől, a nadrágomról nem is szólva, sőt rohadt fáradt is vagyok, ilyenkor jól esik koczkulni egyet. Elnézéseteket kérem ezért.) Ez a postcím lehet, hogy kicsit kínai lehet, úgyhogy megmagyaráznám: a KKrieger nevű játékot szeretném a figyelmetekbe ajánlani, amely azért különleges, mert 96 kilobyte-ba sűrítve tartalmaz több fajta fegyvert, ellenfelet, pályákat, és hangeffekteket (asszem még tán zenéje is akad, de nem emlékszek rá pontosan)! Csak viszonyításképpen: 96 kilobyte 15-ször férne rá egy 1.44 megás floppilemezre (ami azért valljuk be manapság már nem az tárolókapacitás csúcsa), de ha veszünk egy DVD-t annak már 51336-szor akkora a mérete, mint ennek a játéknak a teljes terjedelme! Manapság, amikor 2-3 DVD-n jönnek ki a játékok ez szerintem elképesztő. Szóval rohadt pici a szentem, manapság már egy snassz weboldal megtekintése is gyakorta a többszörösét generálja adatforgalomban, mint ennek a cuccnak a mérete (hogy egy Youtube-videó megnézését már ne is említsem).

Mi is van belezsúfolva ebbe a röhejes méretbe? Tessék megnézni az alábbi képeket, magukért beszélnek:

Nem mondom, hogy a játékélmény csúcsa a vele való időtöltés (gyakorta be lehet ragadni sarkokba, és akkor se előre se hátra, csak a kilépés marad), de ha belegondol az ember, hogy olyan grafikát lát ekkora terjedelmű játékban, mint anno a több megás Quake2-től, akkor máris érdemes kicsit nyűglődni vele.

Letölthető a készítők weboldaláról INNEN!

Hajnalban harangjátékra ébredtem, amelyet a csengő-bongó hanggal a párkányomra csapódó esőcseppek adtak elő nekem. Fájdalmas volt kitépni magam a melegből, és puhaságból, talán a születés lehetett ennél nagyobb kín. Kóvályogva próbáltam észheztérni, felfogni, hogy bizony most ki kell majd mennem ebbe a hideg, nyirkos realitásba, és magam mögött kell hagynom mindent, amit már-már megszoktam a két csodálatos nap alatt, amíg otthon lehettem.

Még egyszer utoljára mélyen orromba szippantottam illatod, és rádzártam a börtön ajtaját, amely pár perccel előtte még meleg otthon volt. Ahogy lépteim zaja elhalt a lépcsőházban hirtelen nagyon magányosnak érezted magad. A lakás falai kitágultak, a fény elhalt, és a nyirkos falakon tenyésző penész szaga lassan elviselhetetlenül rideggé tette a világot. Irtóztál még a gondolattól is, hogy magadra húzd a zúzmarás, nyirkos takarót, ami pár perccel azelőtt még oly ölelően meleg volt. A párkányon doboló esőcseppek hangja egyre erősödött, lassan őrjítővé vált. A jéghideg padlón a szoba legtávolabbi sarkába kuporodtál, és vártad, hogy végre felkeljen a Nap, de ma valahogy elmaradt a napfelkelte, és lehet, hogy holnap is hiába várod…