Erről tényleg muszáj postot írnom hamarosan… mert megérdemli.
nov 08
Mindenfajta különösebb kommentár nélkül nektek szegezem a kérdést: az alábbi képről mi jut az eszetekbe? Milyen édi kis figurák? Milyen jópofa retro-hangulat? Esetleg – az olyan vén csontoknak mint én a 26 évemmel még ez is beugorhat – az, hogy jéé, ez olyan mint a Bubble Bobble?
Tündéri nemde?
Nos ha megtévesztett a kedves design, a pici figurák, akkor bizony hatalmasat tévedtetek: ez a játék (amely a Super Crate Box névre hallgat) tökéletesen alkalmas arra, hogy egy nyugodt, békés, álmoskás hétfő estét tökéletesen tönkrevágjon azzal, hogy kurva nehéz, és néhány percnyi játék után az ember legszívesebben a billentyűzettel ütné a monitort, majd – miután ízlésesen beleállította – megfogja a gépet, és minél elegánsabb ívben kivágja a kilencedikről.
Pedig a feladat nem tűnik nehéznek: adva vagyon egy egy képernyőnyi pálya, azon egy jópofa lobogó hajú főhős (aki ráadásul több alakban is feltűnik egy-egy meghalás után – így hogyan fog kialakulni az emocionális kötődés, hogyan fogja a játékos beleélni magát a hányattatott sorsú főhős szerepébe?), akinek ládákat kell felvennie. Ezek a cuccok persze randomban jelennek meg a platformokon, így meglehetősen nehéz akár még tízet is felvenni zsinórban meghalás nélkül, márpedig ez a feltétele annak, hogy újabb pályákat nyissunk meg (amúgy összesen három van belőlük, ami meglehetősen kevés, bár ha figyelembe vesszük, hogy már az első pálya abszolválása is hosszú percekbe, akár órákba is kerülhet, akkor máris másabb a leányzó fekvése). Eme tevékenységünkben persze a plafonon levő nyílásból potyogó kis zöld lények, lebegő koponyák, és a zöld entitások nagyobbra nőtt változatai szeretnének mindenáron megakadályozni – tegyük hozzá, hogy meglehetősen jó hatásfokkal. Amiért a játék kiérdemelte nálam a „Szemétparaszt Game of the Year” címet az az, hogy marha könnyen meg lehet halni akár a respawn után 2 másodperccel is. Ha netán túléli az ember az első néhány kritikus pillanatot, akkor nekiállhat felszedegetni a ládákat. Minden ládával véletlenszerűen fegyvert váltunk a már feloldottak közül: van itt dupla pisztoly, sörétes puska, rakétavető, de még pattogós korongokat lövő alkalmatosság (amivel remek öngyilkosságokat lehet elkövetni, mivel a falakról visszapattanva nem válogat, minket is kettévág, ha óvatlanok vagyunk), lángszóró, sőt minigun is. Persze nem örülhetünk sokáig egy esetlegesen egész használható stukkernak, ugyanis a következő láda már tuti, hogy egy másikat fog rejteni, így előfordulhat, hogy a géppisztoly után kifogjuk az aknák telepítésének a lehetőségét, amely – mondanom sem kell – nem egy életbiztosítás a gyorsan rohangáló ellenfelek között. Ráadásul ha belepottyannak a pálya alján lobogó tűzbe, akkor bedühödnek, és a pálya tetején immáron vörös színben pompázva és még gyorsabban termelődnek újra…
Ami miatt mégis nehéz abbahagyni az egyrészt a jópofa grafika, másrészt a remekbeszabott 8 bites chiptune muzsika, harmadrészt pedig az, hogy még akkor is jutalmaz, ha béna vagy, ugyanis az új fegyvereket így is úgy is megkapod.
A játék trailere
A túlzott nehézsége ellenére úgy gondolom, hogy jópofa színfoltja az indie-game-ek mezőnyének, ráadásul teljesen ingyenes, úgyhogy érdemes kipróbálni márcsak a retrohangulat miatt, ami árad belőle! A hivatalos weboldala itt található, szedjétek bátran (ahogy én a nyugtatókat miatta :))!
okt 27
Pár hónapja (egészen pontosan július elsején, amely ragyogóan szép nyári nap lehetett ellentétben mondjuk a maival) mint új szerelmemet mutattam be a most kivesézésre kerülő játékot, amely a Singularity nevet kapta fejlesztőitől (vagy a marketinges juppiek-tól a kiadónál, ki tudja). Persze a „hamarosan” kitétel esetemben (amelyet arra használtam, hogy mikor lesz róla bővebb post a blogon) nálam néha elég relatívan értendő, ebben az esetben is egész hamar sort kerítettem a bemutatására, már ha az idősíkot kiterjesztjük mondjuk az ókortól napjainkig eltelt időtartamra.
Szóval csúszás van, de mentségemre legyen mondva, hogy azóta legalább már végigtoltam őkelmét (volt közben egy pár hetes/hónapos szünet is), és ennek fényében tudok véleményt mondani róla.
Nézzük csak miket is írtam róla még a nyáron:
Half Life 2, Bioshock, és Timeshift? Lehet ilyen alapanyagokból rosszat alkotni? Kötve hiszem 🙂
Nos a három felsorolt játékból kettő csak nyomokban található meg ebben a műben, ugyanis az autentikus Half Life-hangulat számomra nem nagyon jött át (talán azokon a pontokon, ahol visszakerülünk az ötvenes évekbe, meg a végén a reaktornál tapasztaltam kutatólétesítményes hangulatot), bár kapunk magunk mellé egy korrekt kis Alyx-klónt is társnak, akinek poligondomborulatai meglehetősen feldobják a játékélményt, sőt még stílusra is dettó olyan mint kolleganője. A Bioshock-ra jellemző klausztrofóbiás/nyomasztó légkör is csak egy-egy parásabb résznél érezhető, nincs meg a folyamatos stressz, bár ez a része nem is hiányzott annyira: a Half Life 1 felszíni csatáira emlékeztető orosz kommandós mészárlós jelenetek úgy is meglehetősen szórakoztatóak voltak, hogy közben nem kellett rettegnem, mint néha a Bioshockban. Persze itt is akad néhány elég ijesztő pályaszakasz, elég csak a játék elején a kisvárost, és annak iskoláját említenem, amelynek minden termét bejárhatjuk, és lépten-nyomon a pusztulás, és a halál nyomaiba botlunk. Mókásak a későbbi pályákon bejárható alagútrendszerek, amelyeknek falát vastagon benőtte a narancssárgán világító organikus massza, amelynek hólyagjai kis kamikaze-bogarakat termelnek (hm… mintha ezt is láthattuk volna már pár helyen), ráadásul eltorzult zombi-szerű lények grasszálnak bennük fel-alá, amelyek vakok, így ha nagyon lassan, és óvatosan manőverezünk közöttük, akkor lőszer- és életveszteség nélkül tovább lehet jutni.
Az egyetlen dolog, ami igazán stimmel, az a Timeshift, bár az is csak halovány utánérzetként: amíg abban a játékban a fejlesztők igyekeztek minden lehetőséget kihozni az időmanipulálásra épülő játékmenetből (csak hogy az ebben a videóban szereplő ötleteket említsem), itt valahogy úgy tűnik, hogy nem sikerült ez a bravúr. Az addig oké, hogy csak néhány erőt tudunk megtanulni a játék során, de azokból is csak egy-kettő ami használható. A lökés (aminek ráadásul semmilyen időmanipuláló hatása sincs) csak néha használható, a létrehozható buborék (amelyben sokszorosára lassul az idő) sem túl nagy szám: én speciel csak a már említett robbanó bogarak támadásánál használtam. Egyedül a „visszafiatalítás” hasznos, de azt meg csak egyes dedikált objektumokon tudjuk alkalmazni, így elég behatárolt a használhatósága (ezzel visszaállíthatunk dolgokat az ötvenes évek-beli formájukra, klasszikus felhasználási módja a leszakadt lépcső visszaépítése a továbbjutás érdekében). A legfőbb gond az, hogy ez a várakozásom nem teljesült:
(…) van benne fejtörő bőven (amit nagyon remélek, kezd tele lenni a t**öm a jenki hülyegyerekek átlag értelmi színvonalához igazított “ha elakadtál nyomd meg az X gombot, és megmutatjuk merre menjél” típusú gyógyjátékokkal)
A játékban ezzel szemben elakadni gyakorlatilag képtelenség: ha netán nem tudod a kiutat egy teremből, akkor elég ha végigjáratod a célkeresztet a tereptárgyakon, és ahol jelzi, hogy időt manipulálhatsz ott nyomsz egy jobb klikket. Tadamm, örülj hülyegyerek, megvan a mai sikerélmény. Ez így nagyon nem jó, sőt egyenesen unalmas. Amikor az x+1. gyorsan pörgő ventilátorral találkoztam, akkor már hitetlenkedtem, hogy a pályatervezők ennyire fantáziátlanok voltak, és megint elsütötték ugyanazt a megoldandó „feladatot” (rá kell küldeni egy időlassító buborékot, és átsétálni az álló ventilátorlapátok között). Ez az aspektus (is) jobban sikerült a Timeshift-ben, ott igenis volt olyan, hogy vakargattam a fejemet, hogy most akkor merrehogyantovább.
„Hm, hol is láttam ezt a modellt korábban?” Másnak is feltűnt a játék néhány khm… kölcsönvett aspektusa (bár én nem tudom melyik a másik játék)
A játék sztorijával amúgy nincs baj: adva vagyon egy kis sziget a Kamcsatka-félsziget mellett, amelyen a szovjetek az ötvenes években felfedeztek egy új elemet, amelyet E-99-nek neveztek el, amely időtorzulások okozására képes, melynek segítségével vicces dolgokat lehet művelni. Ilyen vicces dolgokon kísérleteztek derék ruszkijaink is (vonatkozó videó itt), ámde – ahogy az mindig lenni szokott – valami balul ütött ki, balesetek, és hajmeresztő dolgok történtek, így a kísérletsorozatot bizonytalan időre felfüggesztették, és elhagyták a szigetet. Napjainkban az amerikaiak (természetesen) furcsa sugárzást tapasztaltak a bő ötven éve elhagyatott területről, és minket (és kedves csapatunkat) küldenek ki, hogy nézzünk körül. Ahogy az már lenni szokott, a helikopterünk lezuhan, és csak mi éljük túl a katasztrófát (érzitek a klisészagot?), így egyedül kell kinyomoznunk, hogy mi folyik a látszólag lepusztult díszletek mögött.
Az eddig felsorolt sok szájhúzásra okot adó momentum mellett viszont némelyik pályarész hangulata a maga nemében jól sikerült. Ilyen például a – már említett – kisváros, ahol a kutatók, és családjaik éltek, ahol mindenhol nagy Sztálin-szobrok, sarlókalapácsok, és persze cirill-betűs kiírások tarkítják az összképet. A még működő vetítőgépeken propagandafilmeket tekinthetünk meg az E-99 áldásos hatásairól (ez például egész vicces darab), miközben a beszakadt tetőkön beömlik az eső, és a szürke fellegeket megvilágítja a távolban az égig örvénylő energiasugár (hm… már nem is mondok semmit). Remek ötletnek tartom a néha bevillanó flashback-eket, amelyek során szellemalakként láthatjuk a pályán a bő ötven éve meghalt tudósokat, ahogy például próbálnak menekülni valami dolog elől… Ezen villanások közül a kedvencem az volt, amikor három ilyen alak azon tanakodik, hogy hogyan menekülhetnek meg valami elől, ámde nem tudnak semmit kitalálni, így az egyik lelövi a másik kettőt, majd a pisztoly csövét maga ellen fordítja. A három testet ezután mi is megtaláljuk abban a pózban ahogy a lövések után összeestek. Sajnos a játék második felétől kezdve a helyszínek is elég fantáziátlanok, sehol egy vetítőgép, vagy valami szovjetes poén, érződik, hogy elfogyott az idő, vagy a lelkesedés. Persze ha már eddig eljutottunk nem fogjuk abbahagyni a játékot (legalábbis én így voltam vele), mindenesetre elég bosszantó a jelenség.
Ami viszont jópofa az az, hogy néha visszakerülhetünk az ötvenes évekbe (portálokon keresztül), így bebarangolhatjuk az adott területet úgy is, hogy nem evett még meg mindent a rozsda, és minden csilli-villi. Miután végigküzdöttük magunkat ezeken a részeken visszakerülünk a jelenbe, és élmény látni a kontrasztot a két idősík között. Kicsit spoiler, de muszáj: a kikötős pályán az erőnket megturbózva kiemelhetünk egy hatalmas teherhajót a hullámsírból, és felmehetünk rá, ámde miközben épp bejárjuk a termeit kezd eltűnni a „felújítás” hatása, amelynek eredményeképpen a szemünk láttára terjed a falakon a rozsda, és kezd minden romba dőlni. Az ilyen megoldások azért meglehetősen impresszívek, és megmaradnak az ember emlékeiben. Kár, hogy ilyenből csak kevés adatott meg.
Fegyverek terén sem emelkedik ki az átlagból őkelme: míg annak idején például a Half Life 1 (ha már ennyit példálóztam vele) mert újítani, és használhattunk kicsi húszabáló bogaraktól elkezdve irányítható rakétáig sok mindent itt a megszokott arzenál fogad: a pisztoly/shotgun/gépfegyver/gránátvető/mesterlövész-puska kombó mellett csak egy karóvető (á’la Painkiller/F.E.A.R. stb.) és egy minigun áll a rendelkezésünkre. Ha legalább az erőink segítségével vihetnénk némi változatosságot a gyilkolásba (mondjuk a katonákra boríthatnánk ezt-azt, vagy valami), akkor ennyi fegyver épp elég lenne, de így ez kevés – pláne, hogy a pisztoly, meg a shotgun effektíve használhatatlan. Pozitív viszont a sniper-ezésnél bekapcsolható időlassítás, amelynek segítségével hosszú másodpercekig gyönyörködhetünk a levegőbe lövellő vérfröccsenésekben egy-egy fejes után (videó itt erről a gyönyörről).
Ha már érintettem a témát, akkor pár szó a sebzési modellről: remek, látványos, és szórakoztató! A katonák odakapnak, ahol eltaláljuk őket, véreznek, szakadnak a testrészek, szóval minden adott a kulturált szórakozáshoz 🙂 Ez amúgy a Raven egy másik friss eresztésénél (a Wolfenstein legújabb részében, ami feltűnően ugyanezt a grafikai motort használja) is rendben volt.
Vonjunk mérleget: a játék alapvetően jó, kár hogy az egyéniség, újítani vágyás szikrája sem szorult belé. A játékmenet, és a sztori minden eleme lopott, nincs olyan része (akár a fegyverekről, akár a pályákról, akár a végrehajtandó feladatokról beszélünk) amire azt mondhatnánk, hogy ilyet máshol még nem láttunk – ez alól kivétel talán a dedikált alkalmakkor visszarepülés az ötvenes évek érájába. Nem tartom olyan átütő sikerű, forradalmian új játéknak, mint aminek gondoltam még a nyáron, ettől függetlenül úgy gondolom, hogy érdemes végigjátszani, kliséhegyek, és „kölcsönvett” ötletek ide vagy oda.
okt 19
(Előrebocsátom, hogy ha nem fagyott volna le ez a drága program körülbelül 5 perccel ezelőtt, akkor ma se lett volna post. Hol dolgozok, hol Minecraftozok, nem lesz ez így jó :)).
A Minecraft egy év alatt jelenséggé nőtte ki magát. A játék, amelyet egyetlen szakállas csávó fejlesztett immáron a Gameinformer nevű játékokkal foglalkozó szaklap hasábjain virít, több millió eurós bevételeket hoz, sőt a Bioshock atyja, Ken Levine is így sóhajtott fel a minap: „Oh Minecraft, how long can I avoid your sweet siren call?” (azaz: „Ó Minecraft, meddig fogok tudni ellenállni a szirénénekednek?”). Annak ellenére, hogy Notch mostanában valószínűleg meztelen kurvák seggéről kokószippantgatással tölti a napjait, és nincs update hetek óta a közösség nem pihen: jópár kreatív emberke nekiállt, hogy szétgyúrja, átalakítsa, megszépítse az alapprogramot, ha már az atyja nem hajlandó rá. Persze október 31.-én várható egy nagy update, amely után gazdagabbak leszünk egy új síkkal, a pokollal, továbbá néhány új szörnnyel, tájanként változó növényvilággal, meg hasonló nyalánkságokkal, de az még odébb lesz, meg különben is: ha már az ember megtanult Java-ban programozni, akkor miért ne írjon hasznos segédprogikat benne a többiek örömére? Ezek közül a kiegészítések, textúrapakkok, és miegyebek közül szeretnék bemutatni nektek néhány nagyon hasznosat/érdekeset.
Kezdjük minden módosítás alfájával és omegájával: a minecraft.jar nevezetű file-lal. Ez a kicsike a Documents and Settings/…/.minecraft/bin könyvtárban figyel, és őkelmét módosítva varázsolhatjuk újjá a játék kinézetét/működését. Bár „csak” egy sima tömörített file-ról beszélünk, amelynek módosításához elegendő egy WinRAR/WinZIP én mégis más megoldás után néztem, márcsak azért is mert a két fentebb említett program egyike se található meg a gépemen elvi okokból. Ez a program a Minecraft Mod Installer, amelynek neve épp elég beszédes, de kicsit körbeírnám mit is tud: segítségével nem kell a tömörítőprogramokkal szórakozni, meg kézzel felülírni a dolgokat, elég ha csak betallózzuk a textúra pakk/mod .zip file-ját/könyvtárát/egyetlen file-ját, nyomunk egy elegáns Install now-ot, és ő mindent megcsinál helyettünk, beleértve a backup kreálást is. Mindehhez egy letisztult felület, és egyértelmű menüpontok társulnak, szóval csak javasolni tudom a használatát!
Ha már ennyit emlegettem a textúrapakkokat, akkor nézzük mik is ezek: tulajdonképpen csak egy halom képfile, amelyeket a program ráfeszít a különféle kockák/lények felületére, így adva nekik egyedi megjelenést. Ha ezeket módosítjuk, akkor módosulni fog a játék kinézete is rendesen. A három legnépszerűbb ilyen textúrapakkról mellékelek képet is a letöltőlinkek mellé:
Painterly Pack:
Alapvetően nem sokat változtat az alap textúrakészleten, csak kicsit kevésbé harsányak a színei, így valamivel kifinomultabb, reálisabb képet fest általa a táj. Jópofa módon a weboldalán van egy kérdőív is, amely segítségével mi adhatjuk meg, hogy a készítők által lekreált rengeteg fajta textúra közül nekünk melyekre van szükségünk.
Doku’s RPG Texture Pack:
Kifejezetten hangulatos, fantasy beütésű pakk jól passzoló mozaikokkal (ezalatt értve: ahogy a két textúra egymáshoz ér jó az illesztés). Jópofa.
Mixcraft:
Kilóg a sorból, mivel ez egy HD textúracsomag, ami azt jelenti, hogy nagyobb méretű képekkel dolgozik, mint az alapverzió. Ennek eredményeképpen kicsivel szebb az összhatás, viszont a folyós-animálós dolgok (láva, víz, tűz) csak a minecraft.jar megpatchelése után fognak újra mozogni. A patch innen szedhető le, használata viszonylag egyszerű: miután ezt, vagy bármely másik HD pakkot betelepítettük utána futtassuk le kipipálva, beállítva mindent.
Persze ez csak néhány a rengeteg elérhető kinézet közül, vannak közöttük használhatók, és kifejezetten khm… érdekesek is (pl. ez a Gameboy-os téma, amit nem használnék, de valahogy mégis tetszik :)).
Aztán persze a külső hekkelésénél nem állt meg a tudomány: ezek a – már bocsánat – állatok lekódoltak pár olyan programot, amelyekkel elképesztő dolgokat lehet művelni a játékkal. Java részük Java-ban íródott (és a java még hátravan! :D), így elcrashelnek néhanapján, de alapvetően már most használható, működőképes mindegyik, amelyiket most fel fogok sorolni.
Kezdjük a szívem jelenlegi csücskével, amely a MC MapDeleter / Pine Tree Generator névre hallgat. Ne tessék megijedni a nevének első felétől: nem fogja letörölni a pályánkat, „mindössze” generál rá nekünk néhány gyönyörű hatalmas jegenyefát 🙂 Használata egyszerű: elindítjuk, megadjuk neki a File -> Open segítségével a Map-ünk könyvtárát, majd az egérrel kijelöljük azokat a területeket, amiket be szeretnénk fásítani. Még időben szólok, hogy tessék biztonsági mentést csinálni a teljes mapkönyvtárról, mivel nekem is volt olyan próbálkozásom, hogy utána nem volt hajlandó fagyi nélkül betöltődni a pálya! Visszatérve: kipirosítjuk azokat a területeket, ahol szeretnénk némileg több fát látni, majd a menüsáv -> Map Modification -> Generate Trees legyen a következő opciónk. Itt egy csúszka segítségével beállíthatjuk a fásítás mértékét (jobbra húzva sűrűsítjük), majd mehet a Generate. Ha lepörgött, utána még szükség van egy File -> Save-re is, amellyel hosszú percekig is képes elszöszölni, de ha végzett máris indíthatjuk a pályánkat! Én például totál ledöbbentem, amikor a kastályom melletti megszokott füves puszta helyett ez fogadott:
Ezekkel már lehet jópofa dolgokat művelni, akár komplett házakat, hídhálózatokat építeni rájuk! 🙂
LETÖLTHETŐ INNEN
Aztán tetszett még a Minecraft X-Ray nevű szösszenet is (köszi érte Bobónak), amely segítségével egy nagy titokról lebbenthetjük le a fátylat: mit rejt a pályánk mélye? Unod már, hogy sose találsz gyémántot? Esetleg lávát szeretnél folyatni a házad faláról, de nem találsz sehol? Netán egy mob spawner az életed álma (egy olyan ketrec-szerű cucc, ami termeli a szörnyeket)? Ezzel a programmal nem marad rejtve semmi: szabadon repülhetsz a pálya legmélyére, fedezheted fel, hogy melyik barlang mit rejt! Videó is van róla, hogy nyilvánvalóbb legyen a haszna:
Mint látható ki lehet jelölni egyes ritka ásványok helyét, hogy folyamatosan átvilágítsanak minden mást (gyémántok, redstone-ok, stb.).
Hirtelenjében ezeket próbáltam ki ma délután, de persze vannak még csodák ezeken kívül is: egyes emberek újfajta nyílvesszőket építettek be a játékba, mások barlang generátorokat kódoltak a játékhoz, hogy igazán hatalmas földalatti termeket találhassunk bányászkodás közben, aztán volt olyan elmebeteg, aki megcsinálta a Portal című klasszikus sárga és kék dimenziókapuit, sőt készült a játékhoz automap is, hogy soha többet ne tévedjünk el… Már most sok új lehetőséget adtak a programhoz a rajongók, és akkor még a Notch által beígért Halloween-update majd rátesz egy jó nagy lapáttal 🙂
Elképesztő bazmeg. Elképesztő. És még hol a vége?! 🙂
okt 05
Akik tagjai a blog Facebook-oldalának már találkozhattak a most bemutatásra kerülő rendezetlen hajszerkezetű fiatalember egyik friss munkájával, de – miután kicsit utánanéztem a munkásságának – úgy döntöttem, hogy megérdemel egy kis promóciót post formájában is.
Alapvetően a srác inkább videókat gyárt, mivel ez a „szakmája” (a Kent-i Institute of Art & Design-be járt, amíg össze nem balhézott a tanáraival a művészeti nézetei miatt), így a művei nagy részét mozgóképek teszik ki, amelyek megnézhetőek a Youtube-profilján. A – post elején említett – friss darab, amelyet szinte tátott szájjal bámultam végig egy nagyon személyes hangvételű, mély értelmű, elgondolkodtató alkotás, amelynél a 8 bites játékokat idéző kivitel csak álca: sokkal többről van szó, mint aminek látszik az első néhány perc alapján. Villany leolt, full screenbe kinagyít, lehetőség szerint HD bekapcs, annotations (jobb alsó sarokban) kikapcs a következő videó megtekintésénél:
Hősünk ismertségét persze nem ez, hanem két négy évvel ezelőtti műve alapozta meg, amelyek több millió alkalommal kerültek lejátszásra a Youtube-on:
A meglehetősen szokatlan külső, és a taknyos kölyök arcvonások egy értelmes embert takarnak, akinek ráadásul még a zenéi is tehetségről árulkodnak. Ezeket ingyen le lehet tölteni a weboldaláról (a Last Ned feliratú linkeket végigkattintgatva), de ha lusták vagytok, akkor innen leszedhetitek őket betömörítve (~102 mega) általam 🙂 Nézzétek, hallgassátok! Szerintem tud valamit az arc 🙂
szept 29
Világ életemben tartózkodtam a függőségektől. Emlékszem, hogy amíg cigiztem nem az okozott lelki gubancokat a szokással kapcsolatban, hogy néha nem kaptam levegőt, hanem az, hogy volt egy olyan aspektusa az életemnek, amit egész egyszerűen nem tudtam kontrollálni, pedig a lehetőségem meg lett volna rá. Függeni egy szertől, egy érzéstől, egy embertől, egy banktól, egy helyzettől még csak csak elmegy, de amikor egy játék kebelez be… na az mocskos dolog, nem az, amikor harmincévesen egy lepukkant bérház albérleti szobájában fekszel a mocskos matracon, miközben a felkarodra kötözött gumicső szorítja el a keringésedet, és mivel a néhány órája bebökött adag hatása kezd elmúlni újra rádöbbensz, hogy elkefélted az életedet durván, és nincs pénzed már újabb adagra, hogy ezt elfelejtsd valahogy.
Ami a legszomorúbb az egészben, hogy a legaddiktívabb drogként számontartott kódhalmazok úgy is terjednek mint a legdurvább ragály, ha nincs mögöttük tőkeerős maffia, hogy a terjesztést Steam-en, meg hasonló körmönfont módokon hatalmas pénzeket megmozgatva megoldják. Erre a legjobb példa ez a rohadt Minecraft, amit egyetlen ember szabadított rá a világra: Notch, aki Markus Alexej Persson néven látta meg a világot. Nem lennék meglepődve, ha kiderülne róla, hogy szobafestőként kezdte volna a karrierjét, és hamarosan kis orr alatti pamacsra szeretné vágatni most még terjedelmes arcszőrzetét, hogy vörös karszalaggal a kezén nekiálljon elfoglalni a világot. Ez az Antikrisztus még multiplayer opciót is kódolt ebbe a vírusba (ami nem a számítógép memóriáját, hanem az azt használó ember lelkét fertőzi meg), így terjesztve ki hatalmát a világ kockáinak szabadideje felett. Nekem speciel a héten napi minimum 4-5 órámat elrabolta a közös építkezés szimulált élménye (emiatt is nem volt eddig post), és ahogy látom a helyzetet ez sajnos nem is fog egyhamar megváltozni: függő lettem, innen már csak a fiatalon túladagolásban elhalálozás marad, mint opció (amit nevezhetünk az aranylövés analógiájára aranycsákányozásnak is).
A drog magyaroszági dílerei közül is kiemelkedik Plasztik Józsi (alias angelday), aki nem volt szívbajos: mindannyiunk érdekeit, és egészséges, drogoktól mentes életre való jogát mintegy semmibe véve elindított egy magyar szervert (ami a minecraft.plastik.hu címen érhető el a játékon belül), ahol mindenki kedvére merülhet a mocsokba, és a fertőbe. Én is velük trippelgetek mostanában, építettem már egy egész korrekt kis kecót az egyik tengerparti szirtre, amelynek üvegekből mozaikszerűen kirakott padlója alatt több tíz méter mélyen egy fát növesztettem ilymódon:
Lombkorona a mélyben
Sőt, tegnap egy bő órát töltöttem azzal, hogy virtuális bálványt állítsak gyerekkorom egyik nagy kedvencének, Rick Dangerous-nak:
Rick Dangerous, gyerekkorom hőse! 🙂
UPDATE: azóta csinosítottam rajta kicsit, jelenleg így néz ki:
Persze vannak akik még nálam is elvetemültebbek: készült már a szerveren óriási Bruce Lee csoportkép, Donkey Kong, űrrakéta (kilövőállvánnyal), kolosszeum, mocskos nagy piramis, a karakter a Prince of Persia-ból, működő QR-kód, és még rengeteg más agyament őrület, amelyek korrekt városközpontot alkotva sorjáznak egymás után, ha az ember körülnéz a pálya szívében.
Angelday még ennél is tovább ment: a Google Maps motorját használva zoomolható térképet kreált a teljes pályáról, amelyet itt érhettek el. Jópofa, bár ez még a tegnapi állapotokat tükrözi, így az este elkövetett fenti pixelartom még nem látszik rajta.
A fertőzés terjedési sebessége elképesztő: nem elég, hogy a PayPal által küldött befizetési igazolások olyan ütemben érkeztek a hivatalos oldalra, hogy a szerver nem bírta lekönyvelni(!), de azóta már készült a játékkal kapcsolatban app Android-ra, gombamód szaporodnak a neten az elképesztő videók, segédprogramok, és fórumok. Nyugodtan mondhatom, hogy új őrület kezdődött, hiánypótló programot írt ez a svéd arc, és mindenképpen megérdemli, hogy a mennybe menjen – értve ezt anyagilag, és elismertség terén is. Amit már leírtam, csak ismételni tudom: a játék képében kaptunk egy időgépet, amellyel bármikor visszarepülhetünk 5-10 éves korunkba, amikor még nem számított semmi, csak a játék, és a kreativitás. A lehetőségek tényleg határtalanok, ráadásul ha multizunk még a szociális élmény is dob akkorát a feelingen, hogy nem egykönnyen szakadunk el a géptől, ha egyszer nekiállunk bandázni a többiekkel: közös építgetések, egymás műveinek megtekintése, chaten poénkodás vár ránk súlyosbítva a single-ben is tapasztalható „na még ezt megcsinálom, aztán lefekszek aludni” hatással 🙂
Volt, aki ennek a drognak köszönhetően tett le egy másikat (leszokott a cigiről a segítségével), de kérdem én: megéri, hogy nem kapsz tüdőrákot negyven évesen azért cserébe, hogy nem lesz soha többé életed? Elhagy a családod, a barátaid, a barátod/nőd, és a végén tényleg csak annyi különböztet meg a bevezetőben lefestett heroinistától, hogy nem lóg injekcióstű a karodból, helyette a gép előtt ülsz akkora hassal, mint egy vemhes wombatnak 🙂 Hölgyeim és Uraim: ez itt a XXI. század World of Warcraftja. Isten óvjon minket.
szept 22
szept 22
Ma sikerült véghezvinnem egy remek beállítást ezen a csodálatos telefonos operációs rendszeren, amelynek hála most már éjszaka tutira nem tud felcsörgetni senki, csak ha nagyon muszáj, sőt megspóroltam magamnak az esténkénti lenémítás fáradságos embert próbáló feladatát is, mivel a telefon megteszi még ezt is helyettem.
Kezdjük a lényeggel, íme a két szükséges program QR-kódja:
1. Sleep silencer:
2. Auto ring:
Miután letöltöttük őket jöhet a trükk: a két program külön-külön nem képes a bevezetőben említett működésre bírni a telefont, ámde ha a kettőt párhuzamosan használjuk, akkor máris más a helyzet! A Sleep silencer segítségével megadhatunk a telefonnak két időpontot, amelyeken belül némára állítja a készüléket, míg az Auto ring-ben beállítható, hogy amíg a némítás tart hogyan kezelje a rendszer a beérkező hívásokat 🙂
Nézzük részleteiben a dolgot:
a Sleep silencer felülete nagyjából ennyi:
Az ‘Evening’ és a ‘Morning’ között a telefon lenémítja magát, a ‘Choose what to silence’-en belül pedig én mindent kipipáltam az ‘Alarms’-on kívül, mert ugye ébresztésre azért szüksége van néha az embernek 🙂 Ha ezzel megvagyunk, akkor következhet az Auto Ring bütykölése. Tudni kell a programról azt, hogy az a fő funkciója, hogy megadható általa a telefonnak, hogy hogyan viselkedjen, amikor le van némítva: csörögjön-e, és ha igen, akkor kiknek, és milyen körülmények között. Számomra a legizgalmasabb opciója az volt, hogy még azt is bele lehet állítani, hogy ha x másodpercen belül y-szor hívott valaki (azaz sürgős lehet a mondanivalója), akkor az y+1. alkalomnál már csörögjön, de előtte hallgasson mint a sír 🙂 Nekem az felelt meg a legjobban, hogy ez mindenkire vonatkozzon aki hív, de megadható egy ún. White list is, amire ha felveszünk valakit, akkor neki nem kell többször hívnia, hanem egyből kicsöng a készülék. Nézzük mindezt képekben:
Itt az ‘Auto enable’ az érdekes, az lehetőség szerint legyen bekapcsolva
Itt lehet beállítani, hogy kiknek csörögjön ki mindig a készülék – nálam minden lehetőség szürke, mivel mindenkire vonatkoztatni szeretném a szabályokat
Ezen a képen a „MISSED” mode, és az alatta található lehetőség az érdekes: előbbivel bekapcsoljuk, utóbbival beállíthatjuk, hogy mekkora időtartamon belül hányszor kell valakinek próbálkoznia a felhívásunkkal, mielőtt ténylegesen nekiállna riasztani a telefon
Nagy vonalakban ennyi: ha valaki háromszor hív engem éjfél és reggel hét között két percen belül, akkor fel tud ébreszteni, különben esélye sincs rá 🙂 Szerintem ez egy remek megoldás, használjátok egészséggel! (Ja, és végezzetek teszteket, mielőtt még valamilyen gubanc miatt mondjuk nem ébresztene reggel a telefon, és elkéstek emiatt a munkából/suliból/akárhonnan! Nálam működött mondjuk.)
Ja és köszönet a Kocka blognak, és Tsabeekának, hogy írtak erről a két appról külön-külön! 🙂
szept 15
Emlékszem, lehettem vagy 5 éves, amikor egy magyarországi látogatásuk során megörököltem nagybátyám fiának az ömlesztett LEGO-készletét. Abban az időben (1988 környéke) ez hatalmas kincsnek számított: nem elég hogy marha drága volt (ahogy most is az), de hozzájutni sem volt egyszerű. Matthias-sal azóta próbálom eredménytelenül felvenni kapcsolatot (így hívták az épp serdülőkorba lépett rokont, akié volt a gyűjtemény), de az élmények, amiket az ő kinőtt építőkockáinak köszönhetek azóta is velem vannak: a változtatható állásszögű szárnyakkal rendelkező hatalmas repülő (tényleg nagy volt, alig fért ki az ajtón), és a többi csoda, amit alkottam a mai napig eszembe jut néhanapján.
Miért is kezdtem ezzel a nosztalgiázással a megboldogult óvodás koromról a postot? Azért, mert újra hasonló élményben volt részem, mint apró koromban ott a nappali szőnyegén térdelve, csak most már a modern technika segített hozzá, nem egy marék ötletesen megformált műanyag, miután múlt héten megvettem a Minecraft teljes, legális, original verzióját bő 9 euróért. Nem bántam meg, hogy pénzt adtam ki érte (sőt, annyi pénzt, amibe a teljes Orange Box került, amiben azért ott figyel az összes második generációs Half Life, a Portal, ja meg „mellékesen” a Team Fortress 2), egy ilyen emberből, mint amilyen Notch, a játék egyszemélyes fejlesztőbrigádja szívesen csinálok gazdag embert (nemrég panaszkodott, hogy vitája van a PayPal-lel, és nem fér hozzá 600000 euróhoz… azért az már pénz nna). Pont szerda reggel történt meg a vétel, így majdnem sikerült már aznap elkésnem a munkából, mivel alig tudtam abbahagyni a „tesztkör” címszóval elkezdett játszogatást 🙂
Kezdjük az alapoktól: a játékot ez a – már említett – svéd arc fejleszti, idestova kemény másfél éve, ami soknak tűnhet a külcsín alapján, de ha figyelembe vesszük, hogy a játékot Javascript-ben írta, ráadásul egyedül már nem is olyan durva ez az időtartam. A motor legenerál egy akkora területet, mint a Föld felszíne nyolcszor, létrehozva ezzel hatalmas hegyeket, tengereket, tavakat, patakokat, koromsötét bányákat, barlangokat, fákat, aztán innentől kezdve a kedves játékos arra indulhat rajta, azt építhet amit csak akar. Pontosítok: nem generál le akkora területet, mindig csak annyit, ami a látóhatárig terjed, és amit már megláttunk, annak eltárolja a helyzetét a mentésben – mondanom sem kell, hogy ez azzal jár, hogy minél jobban bejárjuk a világot, annál nagyobb save mappával kell számolnunk, benne több ezer file-lal, és több száz könyvtárral, de sebaj. Maximum defrag-oljuk a vinyót minden nap 🙂
Persze ez a tény, hogy ekkora területet képes lekezelni max parasztvakításnak jó, de azért mégiscsak durva, hogy az ebben a videóban látható tájak akkor generálódtak le, amikor a „kamera” meglátta őket, előtte még csak nem is léteztek:
Szóval van ez a durván hatalmas kockavilág, de mit kezdjünk vele? Egy szó a válasz: legózzunk! A rendelkezésre álló építőelemekből azt hozhatunk létre, amit csak szeretnénk: ha középkori várat szeretnénk építeni földalatti kazamatákkal, akkor csak rajtunk áll, hogy milyen lesz, de ha hatalmas haciendára vágyunk az udvaron legelésző tehenekkel, akkor az se lehetetlen! Elképesztő, de igaz: csak a fantáziánk szab határt annak, hogy mivé alakítjuk a minket körülvevő környezetet! A neten egészen elképesztő munkákat lehet fellelni, amelyek arról tanúskodnak, hogy egyes embereknek túl sok a szabad idejük. Íme egy példa ennek alátámasztására:
(komment a fórumon, ahol erre a videóra rábukkantam: „someone get this man a girlfriend” :D)
Na persze a játék elején még elég messze vagyunk attól, hogy ilyesmit építsünk (márcsak azért is, mert ezt tutira valamiféle térképszerkesztőben csinálta a srác, így nem kellett a köveket egyesével leraknia), leb*sz a gép a semmi közepén, körülöttünk csak a mezők és a hegyek, és nincs fedél a fejünk felett… A dolgot csak tetézi az az „apróság”, hogy az éj leszálltával a környéket elözönlik a zombik, a nyilakkal lövöldöző csontvázak, és a nagy fekete vörösen világító szemű pókok 🙂
Az első pár napunk (mármint játékbeli napunk, nem kell megijedni) annak a jegyében fog eltelni, hogy éjszakára megpróbálunk valamiféle szállást ásni magunknak, majd a vaksötétben kuksolva megvárni, hogy felkeljen a Nap, amelynek sugarai majd meggyújtják a zombikat – de a pókokat, meg az ún. creeper-eket (öngyilkos robbanós rohadékok) nem 🙂 Még szerencse, hogy ha meghalunk „csak” annyi történik, hogy a játék visszarak a kezdőpontra (amelynek helye sajnos nem változtatható), a tárgyainkat megtalálhatjuk szétszóródva ott, ahol utolért minket a végzet. Miután meguntuk az áldozat szerepét talán kezdjünk el tenni ellene! Nem ártana ugye valamiféle fegyver, mondjuk egy kard, meg esetleg éjszakára valami világítóeszköz, mivel anélkül mocskosul sötét (és ijesztő) tud lenni minden. Itt jön be a képbe a craft-olás, ami ismerős lehet némelyik kalandjátékból, RPG-ből (meg a Team Fortress 2-ből természetesen), azaz hogy alapanyagok felhasználásával létre kell hoznunk magunknak az eszközeinket, esetleg a természetben amúgy elő nem forduló építőanyagainkat. Ezen a linken található egy remek lista arról, hogy miből minek a felhasználásával mit lehet gyártani. Az elején a legfontosabb beszerzendő anyagunk a szén lesz, mivel anélkül nem fogunk tudni fáklyákat gyártani, ami – mint már említettem – elég kellemetlen tud lenni.
Aztán amikor már megfelelően felfejlődtünk, és ügyesen beosztva az időnket (nappal alapanyag-beszerző körút, éjjel alagútfúrás), akkor akár két délután alatt is építhetünk egy ilyet, mint amilyet én:
A vízzel való játék külön öröm: bár néha csinál érdekes dolgokat (nem akar lefolyni ahol azért illene a gravitációnak engedelmeskedve, stb.), mégis egész jól el lehet vele szórakozni.
A játék tehát ennyi nagy vonalakban: építünk, építünk, és építünk. A legjobb kifejezés talán a virtuális autizmus rá: elvagyunk a saját kis világunkban, ahol csinosítgatjuk a saját kis birodalmunkat, és a kutya nem szól bele a dolgunkba. Kicsit el is kapja az embert néha a magány játék közben: közel s távol sehol egy teremtett lélek, csak mi, a tehenek, malacok, birkák, és persze a nagy fekete pókok éjszakánként. Miközben épül-szépül a birodalmunk akár filozófiai magasságokba is felemelkedhetünk a játék által: (majdnem) minden építőkocka adott a játéktéren, csak a mi munkánknak hála vesznek fel torony, házikó, híd, vagy akár egy kurva nagy Pikachu képét (lásd itt :)). Valahogy így működik a való élet is: minden atomokból áll, csak éppen valamilyen erő hatására felveszik az asztal, a bögre, a mobiltelefon, a számítógép, vagy akár egy ember alakját, és úgy rezegnek tovább.
Visszatérve a játékhoz: mindenért meg kell benne küzdeni (jó példa erre az elején tapasztalható szívás fegyver, és fény híján), az összes alapanyagot neked kell begyűjteni az építményedhez, és ezzel bizony elérte ez a zseniális szakállas svéd úriember, hogy az ember igazi elégedettséget érezzen, amikor végigsétál a birodalmán. Persze az igazán meghökkentő, grandiózus alkotásokat ebben a Survival-módban szinte képtelenség összehozni (csak egy példa: mivel van rád ható gravitáció, ezért a magaslati építkezés bizony tényleg elég veszélyes tud lenni, nekem konkrétan tériszonyom volt, amikor néhány fáklyát ki szerettem volna tűzni a legmagasabb tornyom legtetejére :)), de ezek pont azért annyira értékesek, mert több energiát kellett belefeccölni az építésükbe, mintha kifogyhatatlan építőanyagunk lett volna.
Szerintem az eddig leírtak alapján is egy nem mindennapi játéknak tűnhet ez a program, pedig sok mindenről még nem beszéltem, egész egyszerűen, mert még nem tudtam kipróbálni őket: lehet benne csillepályákat építeni, sőt lehet szórakozni különféle logikai kapukkal is, amelyek segítségével például ajtók működését vezérelhetjük. Ráadásul a program folyamatosan fejlődik, kerülnek bele az újítások, így még jó darabig lesz miért szeretni őt. Megérte a háromezer forintot, abszolút nem bántam meg.
UPDATE: majd el is felejtettem: ezen a linken elérhetitek a játék egy kicsit butított változatát (nincsenek tárgyak, ellenfelek, ilyesmik), de garantálom, hogy tetszeni fog, mivel egy középkori várat járhattok be!
szept 06
FIGYELEM! Az alábbi post 2010-ben íródott, az azóta eltelt idő alatt rengeteget változott az Android szoftverválasztéka! Frissebb (2013 januári) információkért kattints ide!
Volt már róla szó a blogon, hogy néhány hete vettem magamnak egy Android-os telefont, és hogy mennyire meg vagyok vele elégedve egy-két apróbb (és néhány nagyobb) hibájától eltekintve. Persze ezen hiányosságok nem írhatóak az operációs rendszer számlájára (amely ugye Linux alapú, szóval egész stabilnak mondható), hanem inkább annak a ténynek, hogy választásom a jelenleg kapható legolcsóbb Android-dal felszerelt típusra, a Vodafone 845-re esett, amely ugyan nem a csúcskategóriát képviseli az okostelefonok piacán, de a 15000 forintos beszerzési költsége okán az ár/érték aránya eszméletlenül jó. Most, hogy elmúlt a „optimista konzumerista lila felhő” ((C) bachterman) a látómezőmből már jól látom a készülék hibáit: viszonylag halk headset, tapizásra néha nehezen reagáló kijelző, lassú proci… de mindezt feledteti az eszméletlen sok app (azaz program), amik segítségével durván kitágíthatjuk a telefon tudását. Ma ezekből szeretnék párat bemutatni a blog segítségével.
Kezdjük az alapokkal: ezek itt a homescreen-jeim, amelyekből jelenleg három él. Felfoghatjuk őket Windows-asztalnak is, ezekre lehet ikonokat, widget-eket kipakolni, amelyek segítségével egy mozdulattal elérjük kedvenc programjainkat:
Most komolyan: nem szép ez a vizuális stílus? Szerintem még ránézni is jól esik ennek a telefonnak a főmenüire, és ez még csak a kezdet! 🙂 Ahogy látható néhány widget-et is kipakoltam, amelyek segítségével egyes programok funkcióit érhetjük el villámgyorsan. Ilyen például az első képen látható zenelejátszó ikonsora, amellyel anélkül lehet számot váltani, leállítani stb. hogy magát a programot meg kéne nyitni. Mondanom sem kell, hogy ez mennyire kényelmessé teszi a használatát 🙂
Következzék a lista, amelynek címe akár az is lehetne, hogy „A tizenkét legjobb program kezdő Android-osoknak”, de ez a cím nem feltétlenül takarná az igazságot, mivel ezek az én személyes kedvenceim, és lehet hogy másnak más megoldás fog bejönni. Mindenesetre remélem, hogy segíteni fog néhány újdonsült Droid-felhasználónak ez a felsorolás, tessék mazsolázni!
1. 3G Watchdog: ennek segítségével folyamatosan figyelhetjük, hogy mekkora adatforgalmat generáltunk a telefonunkkal a 3G hálózaton keresztül. Megadhatunk neki kvótát is, azaz hogy egy általunk beállított időponttól egy hónapon/napon/heten belül hány mega lehet a max forgalom, illetve hogy mikor (azaz ennek a forgalomhatárnak hány százalékánál) kezdjen el hisztizni. Csinál napi statisztikát is, szóval vele nem érhet minket meglepetés. Egy screen róla, amelyen látszik, hogy 3 nap alatt a seggére vertem 64 megának:
2. Advanced Task Killer: ezzel tulajdonképpen ugyanazt csinálhatjuk, mint mondjuk a Windows Feladatkezelőjében: kilőhetjük a már felesleges programokat a memóriából. Azért van erre szükség, mert az Androidra írt programok jelentős hányada nem terminálja magát, ha az ember kilép belőlük a homescreen-re, hanem szépen futnak tovább, így pörgetve a procit, és lefoglalva a memóriát potyára. Ezen lehet ezzel az app-pal segíteni. Ha elindítjuk a következő listát láthatjuk:
Innen már csak egy gombnyomás, és a kipipált programok repülnek a memóriából. Amellett, hogy a program hasznos azért nem árt csínján bánni vele, ugyanis beállítható neki, hogy automatikusan törölje a háttérben futó programokat, ámde ha nem rakjuk Ignore (azaz mellőzendő) listára például az Ébresztés funkciót, akkor bizony azt is kigyomlálja. Ennek volt köszönhető pár hete, hogy elkéstem hétfőn a munkából, azóta már megtanultam bánni vele 🙂
3. Audiomanager: ennek a widget-je látszik a harmadik homescreen-en. Ez tulajdonképpen csak annyit csinál, hogy segítségével egyrészt nagyon gyorsan tudjuk állítani a telefon különféle hangjainak erejét, másrészt pedig a fent látható widget-re pillantva mindig tudhatjuk, hogy épp mi van lenémítva, és mi nem. Egy kép a beállítások menüjéről:
4. Frodo: ez a program nem létszükséglet ugyan, de mégis jópofa, ugyanis ez egy Commodore 64 emulátor, azaz alkalmassá teszi a készüléket régi C64-es játékokkal való játékra! .d64, és .prg kiterjesztésű file-okat eszik meg, először csak döbbentem, amikor megláttam a kijelzőn ezt a klasszikus képet:
Alapvetően remekül működik, nyomja a chiptune-et ezerrel, és még a játékok is élvezhetőek rajta, bár a kis képernyő és a pixelesség miatt néha nehéz kivenni, hogy mi is folyik éppen 🙂 Íme egy kép, amelyen élesben futtatja az Impossible Mission című idestova 25 éves klasszikust:
5. GReader: akik régóta olvassák a blogot tudhatják, hogy a fél munkaid életemet a Google Reader-t böngészve töltöm, így fontos volt, hogy legyen a telefonon is egy megfelelő kliens, amely segítségével olvasgathatom a feedjeimet. Több megoldás is létezik, de nekem ez tetszett a legjobban: rengeteg feed-del is áttekinthető marad, tudja kezelni az általunk korábban létrehozott mappákat, és elegáns a felülete. Van azért hátránya is: nem böngészhető vele azoknak a megosztásai, akikre feliratkoztunk, illetve megosztani sem tudjuk, ha valami érdekesre bukkantunk – legalább csillagozni lehet, ez is valami. Kép róla:
Ezen pedig egy megnyitott postot láthatunk kezelőgombokkal egyetemben:
6. Handcent SMS: a beépített SMS-kliens is tökéletes a feladatra, ámde ha ebből is valami csilli-villire vágyunk, ami ráadásul erősen hajaz az iPhone megoldására, akkor ez a tökéletes választás. Teljes mértékben átveszi a beépített SMS-rendszer helyét, így néhány napnyi használat után már szabályosan hiányozna. Beállítható neki, hogy beérkező üzenetnél egyből feldobjon egy ablakot, amiben tudunk válaszolni, stb. stb. Az üzenetváltásokat így jeleníti meg:
7. Meridian: sok Google-ezés után bukkantam rá erre a médialejátszóra, mivel a beépítettet kicsit fapadosnak találtam. Egy darabig az Astro Player Alpha-val toltam, de annak annyira gusztustalan volt a skinje, hogy ha ránéztem elkapott a rosszullét, így fájó szívvel nyugdíjaztam őkelmét. Így hozott össze a sors ezzel a csodával, amelynek widget-je megtekinthető az első homescreen-emen. Tud zenét, videót lejátszani (gondolom több formátumot is, de engem egyelőre csak az mp3 érdekelt), lehet vele playlist-eket létrehozni, a Simple Last.Fm Scrobbler nevű app feltelepítése után pedig képes folyamatosan felküldeni a last.fm-re az épp hallgatott számok címeit. Hátránya, hogy nincs beépített hangszínszabályzója, ettől függetlenül remek program. Maga a felülete valahogy így néz ki:
8. RealCalc: unod a beépített számológépet? Gagyinak tartod, hogy nem tud olyan funkciókat, mint az nPr? Esetleg szükséged van, hogy számokat a harmadik hatványukra emelj néhanapján? Akkor ez a te programod! 😀 A viccet félretéve: a beépített számológéppel az volt a gondom, hogy egy sokjegyű számnál egész egyszerűen nem akarta törölni az utolsó számjegyet, ami – mondanom sem kell – elég bosszantó volt. Ezután bukkantam rá erre a drágára a Market-en, szerintem nagyon geek:
9. Tunewiki: ez – hasonlóan a Meridian-hoz – szintén egy médialejátszó program, amit agyba-főbe dicsértek némelyik fórumon. Valóban nem rossz darab, már csak azért is, mert tud pl. netes rádiókat lejátszani, Youtube-on keresni, dalszövegeket letölteni, stb. – kérdés, hogy elég-e mindehhez a havi 500 megás forgalomlimit. Szerintem nem. Íme a felülete:
Itt épp valami osztrák blackmetál-os netrádiót választhatnék ki vele (grindcore rulez :)):
10. Fancy Widget: ez kivételesen nem egy program, csak egy widget: az első képen található naagy számokkal kiírt óra, és a földrajzi helytől függő időjárás-kijelző „neki” köszönhető. Ráadásul ha rányomunk a felhőkre, akkor megnézhetjük azt is, hogy milyen idő lesz a következő pár napban:
11. Opera Mini: mint megszállott Operás az egyik első dolgom az volt, hogy az alapértelmezett böngészőt lecseréljem erre. A nagytestvérhez képest nem sok mindent tud, de van pár vonása, amit örökölt tőle: lapfüles böngészés, remek zoom, és gyorsaság… ráadásul a weblapokat valamiképpen tömöríti is, így spórol a sávszélességünkkel. Okos kis darab 🙂
Egy kép róla, amelyen a Ráktalicska látható úgy, ahogy csak okostelefonokon látszik:
12. LauncherPro: magát a homescreen-eket kezelő háttérben futó program, amely gondoskodik arról, hogy akár hét ilyen képernyőnk lehessen, vannak saját widget-jei, át tudja méretezni bármelyiket – kár, hogy egy csomó funkció csak a fizetős verzióban elérhető. Ettől függetlenül kötelező darab, sokkal szebbé varázsolja a kezdőképernyők felületét.
Nagy vonalakban ezeket tudnám ajánlani kipróbálásra, ezek az úgymond „kötelező” programok egy Android-os telefonra. Mondanom sem kell, hogy teljesen más felhasználói élmény ilyenekkel múlatni az időt, mint egy „beégetett” oprendszerű telefon esetében. Tényleg olyan, mintha az embernek lenne egy zsebre vágható számítógépe, amin lehet e-mail-ezni, MSN-ezni, böngészni, egyszóval szinte mindent, amit a nagyokon. Persze a kis kijelző, és a még kisebb billentyűk miatt jó darabig nem lesz konkurenciája egy asztali, vagy akár laptop PC-nek egy ilyen kütyü, de ha hirtelen meg kell nézni az Elvirát, vagy akár a buszon a friss híreket, arra tökéletes. Remélem most már érthető, hogy miért mondom azt, hogy ez a tizenötezer forintos kínai csoda megváltoztatta a telefonokról alkotott vélekedésemet, és akkor még az Androidos játékokról nem is esett szó 🙂
