Azon gondolkodom, hogy mennyire furcsa (lehetne más jelzőt is aggatni erre…), hogy a kicsinyke életemben mostanában a legnagyobb fordulatokat a munkahelyem hozza: tavasszal ugye kiruccantam nekik hála egy bő hétre Düsseldorf-ba (ami egy undorító szürke iparváros, viszont a jacuzzi/szauna/medence-kombó esténként a négycsillagos szállodában egész kellemes volt), most pedig már két napja Pesten töltöm a napjaimat, ugyanis a nagy faluban kell oktatáson részt vennem. A ‘kell’-t tessék szó szerint érteni: nem nagyon volt kedvem hozzá így év végén, amikor már mindenki vackol a jól megérdemelt szabadságára, és csak tessék-lássék jár be a munkahelyére (mondhatni ‘Mindig péntek’ a’la Tankcsapda) minden reggel hatkor kelni, hogy a fél nyolckor induló céges kisbusszal nekivágjak Pestnek, de ezt dobta a gép. Arra mindenesetre jó volt, hogy megismerhessek – még ha csak felszínesen is – egy olyan informatikai céget, amely szintén Magyarországon üzemel, szintén multi, és hasonló területeken dolgozó emberkékből áll, mint amilyen én is vagyok. Mindez azért lehetséges, mivel kedvenc vállalatirányítási szoftvercsomagom, a SAP magyarországi irodaháza szolgál a tréning helyszínéül. Ahhoz képest, hogy nagyjából ugyanazt csináljuk velük (na jó, ők talán kicsit komolyabb szinten, mint mi) ég és föld a különbség a két cég között a SAP javára.
Érveim is vannak emellett, bár ezek nagy része a külsőségekre, szolgáltatásokra fog vonatkozni, amelyek természetesen maximum az ember komfortérzetét szabják meg, de egy munkahely nem ettől lesz jobb vagy rosszabb. Mégis, mint külső szemlélőnek nekem például az volt megdöbbentő, hogy az első napon mindenki kapott egy plasztikkártyára nyomtatott vonalkódot, és egy kis műanyagdarabot (benne egy chip-pel), amelyek közül az első a naponta kapott 2200 forintos ebéd- és egyébkvóta levásárlására, míg a második az automaták korlátlan, és ingyenes használatára szolgál (na jó, fél literes üdítőből elvileg egy darab a napi fejadag, de akkor is korrekt)! Bizony ezt a bő kétezret naponta újra rátöltik a kártyáinkra, amit délben a helyi étteremben elkölthetünk kajára. De milyenekre: ezek nem a Videoton étteremben megszokott, zsíros ötvenes nénik által nagy tételben főzött felvizezett levesek, száraz húsok, és híg főzelékek: a legfinomabb csirkemellből készült Cordon Bleu-tól a rántott Camembert-en át a tízfajta salátán keresztül a jópár fajta süteményig, desszertig terjed a kínálat! Eszméletlen finom kaják vannak, és – bár jó drágák – a 2200 forintos keretből degeszre eheti magát az ember, sőt általában marad is belőle egy – 250 forintos – kávéra is. Ha a saját pénzemből kéne kicsengetnem az árakat, akkor persze nem lennék ilyen lelkes, de így, hogy a cég állja a cechet máris jobban tetszik a dolog 🙂 Ráadásul a környezet is kellemes: tágas étkezőterem, hatalmas ablakok, és kényelmes székek várnak az oktatásban megéhezett kockákra.
Maga az épület berendezése engem a cs_office nevű Counter Strike pályára emlékeztetett, reluxával felszerelt teliüveg falú irodák, a hallban süppedős kanapék, a falakon a cég által elért jópár papír lóg (SuperBrands minősítések például, vagy 5-6 évre visszamenőleg mindig). Az automaták mellett stócba felhalmozott SAP-os bögrék várják, hogy a – természetesen ingyenes – filterek segítségével a megfáradt dolgozók elkészítsenek maguknak egy pohár teát.
Amit eddig leírtam az csak a látogatók által is bejárható rész, a dolgozók egy beléptetőkapun át juthatnak el az irodáikig. Lehet, hogy ott már nem ilyen rózsás a helyzet (málladozik a vakolat, örök sötétség honol, a falakon csótányok mászkálnak, és bűzös lé csorog a plafon lyukaiból :D), de valószínűleg ott is hozza a cég a modern, visszafogott enteriőrt.
Gondolkoztunk a kollégákkal, hogy nálunk Fehérváron miért nem lehet ilyen munkakörülményeket teremteni, és arra jutottunk, hogy egyrészt rengeteg pénzbe kerülne, és kétséges, hogy mérhető lenne-e a munkamorálban az eredménye a jobb közérzetnek (bár egy felelős vezetőnek a fejében meg sem fordulna a kétely, hogy hosszú távon ne érné meg a beruházás), másrészt pedig már eleve a cégünk tervezésénél rossz döntést hoztak az okosok, ugyanis egy olyan földszintes épületet béreltek ki, amelyre már valószínűleg nem lehet építkezni (már csak azért is, mert egyrészt ott van a légkondicionálás berendezés parkja, másrészt meg ugye az épületet éjjel-nappal használjuk), így a felfele bővítés lehetősége kiesett, horizontálisan pedig már nincs hely, hacsak le nem dózerolunk pár szomszédos céget (ami nem is olyan rossz ötlet :)).
Mindenesetre élmény látni, hogy milyen amikor egy cég vezetése figyelembe veszi a munkavállalói hangulatát is, és megpróbálja úgy kialakítani a környezetet, hogy azoknak minél komfortosabb legyen tudván, hogy úgyis kaszál rajtuk annyit, ami sokszorosan megéri az ingyenes étkeztetés, és egyéb apróságok miatt kifizetett pénzt. Kíváncsi leszek, hogy nálunk mikor jutnak el erre a szintre a döntéshozók.
