Ma – immáron sokadszorra – kaptam egy levelet a cégemtől, amelyben az alábbi opciók szerepelnek:

Szerintetek melyiket válasszam, sőt a kérdés nem is ez, hanem: válasszam valamelyiket?

Ma volt egy elég kellemetlen élményem: az egyik kollegám unatkozott, és a Google-lal keresgélt mindenféle kifejezésre, mintegy tesztelve azt. Érdekes volt például, hogy létezik olyan, hogy furik.com (ja igen, Furik a becenevem itt Fehérváron, akit érdekel, hogy miért az kombinálja ki ebből), és egy kazánokkal foglalkozó cég weblapja őkelme (megintcsak asszociálhatunk arra, hogy én meg szexszkazán vagyok :)). Aztán egy újabb hirtelen ötlettől vezérelve a srác rákeresett a teljes nevemre, aztán rákattintott a Képek-re. Elhűlt bennem a vér: a Facebook-ról lehúzta a Google a fotómat! Ez durván veszélyes is lehet, mert ki tudja, mondjuk holnap akarok írni egy postot a pedo- geronto – nekrofil ukrán maffiózókról, akiknek megvannak a módszereik arra, hogy kinyomozzák a nevemet, és onnantól már csak egy gúglizás, és máris tudják hogy nézek ki!

Ennek az állapotnak véget kell vetni – gondoltam, és ennek jegyében fogtam a Google-t (aki ezek szerint nem is annyira a legjobb barátom), és megtaláltam ezt a remek cikket a Facebook fontosabb adatvédelmi beállításairól. Az alábbiakban a szerző által írt 10 tipp esszenciáját olvashatjátok (szóval nem fog mindegyik itt is szerepelni), amelyek sokban segíthetnek abban, hogy ne járjatok úgy mint én:

1. A profilunk eltávolítása a Google-ről: ha már erről esett szó a bevezetőben, akkor ezzel kezdeném. Tudtátok, hogy a Facebook nem csak a profilképeket teszi kereshetővé, hanem egy korrekt kis áttekintést is nyújt az érdeklődőknek, amely tartalmazza a képen kívül az ismerőseitek listáját, és az általatok kedveltnek megjelölt hírességek/termékek/stb. kivonatát is? Nézzünk egy ilyen profilra egy példát, amit a fentebb említett oldalról emeltem át:

Azért ennek a töredéke is bőven sok kiadott infó lenne egy vadidegennek! Ezen a következő módon lehet segíteni:

a Keresési adatvédelem nevű menüpontban (<- katt rá, és megnyitja) a lap alján található jelölőnégyzetből vegyük ki a pipát, és mentsük el a változásokat:

Ezután – pár percet várva – már nem fog minket megtalálni a Google, és általa az esetleges rosszakaróink (vagy kéretlen hódolók, kinek mi a rosszabb :)).

1. A profilunk eltávolítása a Facebook keresésből: amennyiben még ennél is komolyabban szeretnénk elrejtőzni a nagyvilág elől, akkor… hm… ne regeljünk közösségi oldalakra 🙂 Na persze a viccet félretéve van módunk arra is, hogy a Facebook saját keresőjével se bukkanhassanak ránk. Ez akkor praktikus, ha mondjuk – ahogy az eredeti cikk szerzőjének édesanyja is – tanárként tengetjük napjainkat, és nem szeretnénk, ha a diákjaink egyáltalán megtudják, hogy fent vagyunk az oldalon. Ennek módja: megnyitjuk a már említett Keresési adatvédelem menüjét az oldalnak, és a lenyíló menüben megadhatjuk, hogy kik találhatnak ránk, ha beírják a nevünket a jobb felső sarokban található mezőbe:

Van lehetőségünk mélyebb beállításokra is, ha a lenyíló menü Testreszabás opcióját választjuk:

3. A képeken megjelölhetőség megakadályozása: mindenféle hosszas bevezető nélkül következzék ez a kép intő példának:

Jelentkezzen az, aki szeretné, ha egy ilyen fotón megjelölnék, és ez kikerülne mondjuk a főnöke falára is (merthogy ismerősök)! Hm… Stewe Wondert idézném: nem látom a kezeket! 🙂 Következzék a megjelölhetőség kiküszöbölése á’la Facebook: Személyes adatok menü , azon belül is az alábbi opció:

A felbukkanó ablakban pedig ezeket kell átállítani:

Van lehetőség kivételek megadására is (tehát beállíthatod a szűk haveri kört pl.), akik azért láthatják, ha meg lettél jelölve egy arconpörgős fekve bal orrlyukon hányós fotón, mint főszereplő.

4. A fényképalbumok elrejtése a nagyvilág elől: erre is szükség lehet alkalomadtán, pl. nem biztos hogy szeretnénk ha a kollegáink a családi bulin lightosan bekarmolt apánk arckifejezésén röhögnének bent a cégnél. Az albumok láthatóságát külön-külön szabályozhatjuk a következő módon: Fényképek adatvédelme oldalm majd az albumok mellett található lenyíló menükkel operálva máris nagyobb biztonságban érezhetjük fotóinkat:

5.  Szaftos magánéleti pletykák elkerülése: nem biztos, hogy az ember szívesen teregi ki az életében történt változásokat, pláne azokat, amiken utána az ismerősei vén kofákhoz hasonlatos intenzitással csámcsoghatnak heteken át. Nézzünk egy példát arra az esetre, amikor a Facebook ezen funkciója kellemetlenséget okozott:

(Magyarul: Janice most már egyedülálló. Erre Jared: elváltatok apuval? Janice: elfelejtettem szólni neked :D)

Hála istennek ez a fícsör is kikapcsolható a következő módon: Hírek és üzenetek oldal, majd kivenni a pipát innen:

6. A Gonosz távoltartása: rádbukkant egy szervkereskedő bűnszövetkezet, és a vesédet akarja? Esetleg akadt egy pszichopata rajongód, aki hülye levelekkel bombáz, és éjszakánként hörög a telefonba, amikor felhív? Nna, örömhírem van: tudok egy olcsó bérgyilk… le lehet tiltani az ilyen renitenseket a nevük, vagy – ha azt nem tudjuk – az e-mail címük alapján. Módja: Adatvédelem főmenü, majd a mezőkbe értelemszerűen megadni a nevet, vagy a mailcímet:

Ezek talán a legfontosabb, és leghasznosabb trükkök, amikkel védhetitek magatokat, de természetesen ezek önmagukban nem elegendők: kell hozzá a jó öreg józan paraszti ész is, azaz ne igazoljatok vissza boldog-boldogtalant, ne töltsetek fel még védett mappába se homepornó kategóriás képeket (mivel azokat letöltheti olyan is, aki a megbízható személyek kategóriába tartozik, de aztán viszontlátjátok magatokat a napiszaron), stb. stb. Jó dolog a Facebook, de a 350 millió(!!) regisztrált emberke között bizony akadnak csúnyák, és gonoszak is! Ne legyetek hanyagok, nézzetek rá az adatvédelmi beállításaitokra!

UPDATE: most olvasom Mark Zuckerberg levelét, amelyben azt írja, hogy most fogják teljesen megreformálni az efféle beállításokat (magyar cikk erről itt)…  Na sebaj, majd írok arról is egy postot 😉

Érdekes megfigyelést tettünk hugommal már hónapokkal ezelőtt: az emberek – amikor valami ismeretlen dologgal találkoznak – két módon reagálhatnak: vagy félnek tőle, vagy megpróbálják kötni valami számukra ismerős témához. Eme elmélet empirikus bebizonyítására tökéletes módszernek bizonyult a vadászgörényünk (ill görényük), Bogyó megsétáltatása alkalomadtán a városban (természetesen kis pórázával megzabolázva mérhetetlen kíváncsiságát). Ennek a rendkívül komoly, és tudományos kutatásnak a végeredményét az alábbiakban láthatjátok:

Kommentálni talán nem is szükséges 🙂 (Köszönet a tool-ért amivel csináltam a graphjam-nek!)

Tudjátok mi ez? Ha netán jelenleg még egy határozott NEM-mel tudnátok válaszolni, akkor megnyugtatlak titeket: ma reggel felkelvén még én is csak annyit tudtam róla, hogy valahol már láttam ilyet, meg hogy valamiféle kódolás (meg hogy mintha láttam volna az IBM programozói bajnokságának regisztrációjánál), de ennél tovább nem terjedtek vele kapcsolatban az ismereteim. Garantálom, hogy a post végére már ti is kenni-vágni fogjátok a fenti négyzet titkait 🙂

Történetünk 1994-ben kezdődött Japánban, amikor okos emberkék felfedezték ezt a kódolási formát, amit QR-nek (Quick Response – gyors válasz) neveztek el, ezzel is utalva a módszer visszafejtési sebességére. Napjainkban már ennyi év (főleg a japánok között elért) töretlen karrier után már bizton állíthatjuk, hogy kiállta az idő próbáját, és nem fog eltűnni a süllyesztőben, mint annyi más ötletes, de életképtelen elképzelés. Sikerét, és használhatóságát az is jelzi, hogy 2000-ben ISO-szabványként is beregisztrálták, így fogva szigorú szabályok közé az eljárást.

Mire is jó ez tulajdonképpen azon kívül, hogy csecse pixelartos beütése van? Fő alkalmazási területe valószínűleg a marketing területén van: a plakátok alján elbújtatva nem foglal sok helyet, ám érdekes pluszinformációkat közölhetnek segítségével a hirdetők az embereknek, akiknél pedig sikerélményt, és örömérzetet indukálhat a tény, hogy saját maguk fejthették vissza az adott adatot, meg kellett érte küzdeni, és nem csak készen kapták, mint az életben annyi minden mást (ld. TV, rádió).

Használatához nincs szükség komoly, drága eszközökre: mindössze egy kamerás mobil szükségeltetik, és abból se kell egyből ájfónra, meg pédéára gondolni, tulajdonképpen majdnem mindegyik piacon levő telefon megfelel a célra (még az én ezeréves Sony Ericcson k750i-m is gond nélkül alkalmas volt rá). A szóbanforgó mobilra fel kell telepíteni egy szoftvert, ami a visszakódolást végzi, erre a célra két oldalt is ajánlanék forrásként:

1. mobilkod.hu : itt egy ingyenes SMS elküldése után juthatunk hozzá a hőn áhított program WAP-linkjéhez, amit aztán a telefon le is tud szépen húzni. Nekem mondjuk valamiért nem akarta elküldeni az üzenetet, így maradt a bé-terv:

2. kaywa reader : itt egy ingyenes regisztrációt követően legördülő menük segítségével beállíthatjuk a telefonunk típusát, majd zip-be tömörítve letölthetjük a kódolóprogram jar, és jad kiterjesztésű file-jait, amit utána adatkábelen/bluetooth-on/infrán/stb. telepíthetünk a mobilra.

Ezek után már indulhat is a kódvadászat: a szoftver a telefon optikáját használva beolvassa a kódot (tk. lefényképezi), majd visszafejti belőle az információt, ami lehet weboldalcím, elérhetőségek (név, tel,  email-cím), de akár sima szöveg is. Amúgy pont a mobilszolgáltatók azok, akik nagy kampánnyal próbálják bevezetni Magyarországon is ezt az okosságot, mivel a leolvasott webcímeket természetesen a telefon böngészőjével a legkényelmesebb megnyitni, így náluk generálódik a haszon.

A fentebb említett Kaywa Reader amúgy zseniális cucc, bár úgy vettem észre, hogy sajnos az elemzés kb. fél perces művelete alatt végig a célon kell tartani a telefon nézőkéjét, viszont nyugodtan remeghet a kezünk, mivel a módszer hibatűrése nagyon jó.

Ha netán nem csak olvasni, hanem „írni” is szeretnénk ezen az újfajta módon, akkor az itt található oldalon ezt is megtehetjük. Annak pedig, hogy a kész eredménnyel mihez kezdünk már csak a fantáziánk szab határt: kirakhatjuk az oldalunkra, nyomtathatjuk pólóra, esetleg a reklámunkban ilyen módon közölhetünk le nyerőjátékhoz titkos kódot… van benne potenciál szerintem. Ha tovább akarnám gondolni az egész elvet azt is mondhatnám, hogy segítségével hiperlinkeket helyezhetünk el a való világban, amelyekre „kattintva” behozhatjuk az adott weboldalt! Hihetetlen.

Végezetül íme egy kód, tessék visszafejteni mihamarabb, mivel az első helyes megfejtést kommentelő kedves olvasó hatalmas nyereményben részesül: tíz percig lelkesen szorongathatja a saját kezét, és természetesen a tudat, hogy ilyen ügyes volt is megfizethetetlen! (Na jó, esetleg még update-ben kiírom a nevét is, lássátok kivel van dolgotok 😀 ) Itt van a sokat érő kód:

Sok sikert hozzá!

UPDATE:

nem kellett sokat várni az első helyes megfejtésre: ezüstnyír volt a befutó! A felajánlott díjak mindegyike az övé, gratulálunk! 🙂

Ennek jegyében felszólítalak titeket, hogy ne kufircoljatok össze-vissza gumi nélkül, ne egyetek zsíros kajákat, mindig mossatok kezet, ne szívjatok el naponta 50 szál cigit, és ne nézzetek sokáig közvetlenül a napba, különben ti is úgy jártok mint SP!

Engedjétek meg, hogy bemutassak egy zenekart, ami a magyar underground alternatív mjúzik egyik markáns színfoltjává vált az évek alatt, bár én csak a napokban vettem a fáradtságot, hogy rájuk gúglizzak (éljen az újmagyar). A formáció neve Manökken Proletarz, és bizonyos hangulatokban kifejezetten jóleső elborult lemezzel rukkoltak elő, amely a nyári táborok hangulatát idéző „Diszkréten élvezz” címet viseli. Érdekes, hogy ez a banda is – többek között – Szigetszentmiklóshoz is köthető gyökerekkel rendelkezik, ugyanúgy mint a Pál Utcai Fiúk, úgy látszik arrafelé van valami altergócpont. Mindenesetre én örülök annak, hogy zenélni kezdtek, és az új lemezen meg is találtam az új kedvenc számomat (talán még last.fm-en is love-oltam, ami nálam nagyon nagy szó), mégpedig az utolsóelőtti, Szánalmas lehettél című track vált a szívem csücskévé pár hétre. Meghallgatni itt lehet:

Manökken Proletarz – Szánalmas lehettél

Természetesen a tömegízléshez képest meglehetősen meredek a műfaj, amiben ők mozognak, de szerintem pont az egyediségük adja meg az értéküket. Akinek a fenti ízelítő alapján megtetszett ez a női énekhangba oltott Kispál/PUF elegy, az itt találja a hivatalos oldalukat (letölthető mp3-akkal egyetemben), itt pedig a Myspace-üket!

Az emberek mindig is vágytak a pénzre, a vele járó kiváltságokra, és persze hatalomra. „Mennyi mindent érdemes a pénz miatt” – énekli Lovasi is a Kiscsillag színeiben, és mennyire igaza van: sok mindenre hajlandóak vagyunk ezekért a papír- és fémdarabokért, amelyeknek értéket adtunk, hogy mozgásban tartsák a világunkat. Egyesek nem átallanak még dolgozni is érte, de az effajta viselkedést már komolyan csak nyomdafestéket (pixelt) nem tűrő jelzőkkel tudnám illetni, amitől viszont tartózkodnék. Vannak olyan renitensek, akik akár az éjszakáikat, és a bioritmusukat (hogy az egészségükről ne is beszéljünk) is képesek feláldozni a munka oltárán, és mindezt miért? Azért a nyüves pénzért! Hihetetlen emberek vannak…

Undorító látvány: egy dolgozó férfi… hogy nem szégyelli magát?

Persze az eszesebbje már belátta, hogy a pénzre ugyan szükség van, de ez nem jelenti azt, hogy olyan szintre kell aljasodni érte, hogy dolgozni kezdjünk, mivel vannak sokkal emberhez méltóbb formái is a piszkos anyagiak előteremtésének. Ezek közül had soroljam fel a legelegánsabb, leginkább javallott módozatokat:

1. Pénzkeresés a nemzet demográfiai helyzetének javításával kombinálva: ez egy nagyon hasznos, és mindamellett rendkívül jövedelmező módszer. Mint tudjuk, fogy a magyar, évről-évre kevesebb csecsemő lát napvilágot a határainkon belül. Megoldás: minél nagyobb gyerekáldás! A nemzetért leginkább aggódó, leginkább segíteni akaró házaspárok bölcs belátással nemzik az egyik pur gyereket a másik után, így vívva ki az állam elismerését, és téve szert az általuk nyújtott segítséghez képest csak jelképes összegként jellemezhető kicsinyke támogatásra. Természetesen a szociálisan igazán érzékeny családok parallel termelésre állnak be néhány év után: mihelyst az első leánygyermek a családban ivarérett lesz, ő is hatni, alkotni és (főleg) gyarapítani kezd a nemzet üdvére, és a haza dicsőségére. Mindamellett, hogy nagyon hasznos tagjaivá válnak ezek az emberek így a társadalomnak szerencsére az is elmondható róluk, hogy a büszke, szabad vérük nem engedi meg nekik, hogy a munka mocskos fertőjébe süllyedjenek.

2. A gazdasági élet fellendítése önszorgalomból: amennyiben valaki ért a pénzhez, akkor nagyon jól tudja, hogy hogyan juthat hozzá anélkül, hogy kitegye magát valamilyen munkahelyi ártalomnak, értve ez alatt a korán kelést, az esetleges beosztottsággal járó stresszt, és az elvégzett feladatok felett érzett gusztustalan és erkölcstelen örömérzetet. Ezeknek a kiváló fiatalembereknek közös ismérve az, hogy ügyes kézzel forgatják a pénzt, amelyet főleg olyan módszerekkel szereznek meg, amelyek kizárólag a honi gazdasági helyzet fellendülését célozzák meg. Közgazdászok kimutatták, hogy ha – valamilyen katasztrófa folytán – eltűnne ez az életrevaló réteg a társadalomból, akkor csődbe mennének a böhöm nagy fekete dzsipeket, és Mercedeseket árusító szalonok, a sportszergyártók (a szinte nullára visszaeső baseball-ütő kereslet miatt), továbbá a Braun, és a Siemens is gyárbezárásokra kényszerülne a hirtelen hatalmasat zuhanó nullásgép-eladások folytán, sőt, a környező országok (Ukrajna, Szerbia főként) gazdasága is megrendülne az elapadó kézi- és sorozatlövő fegyver feketeexport hatására. Ezek a fiatal srácok nagyban élénkítik az ország pénzmozgását azzal, hogy – ha kell, önfeláldozó módon akár saját maguk is – elintézik azt, hogy a fizetni nem akaró egyének mégiscsak juttassanak némi tőkét az állandó körforgásba, ami az egészséges gazdaság legfőbb ismérve. Tudni kell róluk, hogy még munkahelyeket is teremtenek azoknak a szűk látókörű szerencsétleneknek, akik még nem jöttek rá, hogy pénzt nem csak munkával lehet csinálni: szegény sorsból származó vidéki lányok ügyét karolják fel, és segítenek nekik pesti, és Pest környéki utak mentén található jól jövedelmező pozíciókat elfoglalni.

3. Nemzetmentés, és lángoszlopként út mutatása: talán mind közül ez a legkevesebb (pfuj) munkával járó foglalatosság mind közül, amelyet ráadásul jól meg is fizetnek a hálás alattvalók. Természetesen szerencsére dolgozni itt se kell, szép is lenne, ha nemzetünk Nagyjai közül bármelyik is ilyen szégyenbe keveredett volna valaha is. Szerencsére már jópár évtizede nem érhette szó a ház elejét, bár állítólag még az 1800-as évek végén volt egy államférfi, aki elment a sógorának segíteni házat építeni, de ezt a tettét már a jótékony múlt sötét köde borítja. Amiért rendkívüli, és tiszteletreméltó ezt a pályát választani, mivel állandó jelleggel el kell viselni a munka romlott ópiumának bódulatának hatására magából kikelt néptömegek folyamatos gyűlölködését, és azt, hogy ez a erkölcstelen csőcselék – igazságtalan módon – folyamatosan az ember szemére hányja, hogy milyen sokat keres, és közben nem dolgozik meg érte. Nem értik meg, hogy a szellemi tisztaság, és nagyság nem tűri meg a munka bármilyen formáját sem a kiválasztott vezér életében. A pénzt természetesen bármilyen áron harácsolják maguknak, de ez a minimum amiért cserébe annyira ügyesen elkerülik a munka látszatát is. Igazi példaképek ők!

Mondhatnám azt, hogy a lista hosszan folytatható, de sajnos nem tehetem. Nincsenek már sokan azok, akik az ország felemelkedését tűzték ki a zászlajukra. Tiszteletükre szóljon a nekik írt himnusz, amely a nép háláját tolmácsolja feléjük:

Alvin és a Mókusok – Ingyenélők dala

Óvjuk, védjük őket, ők lehetnek a jövőnk kulcsai!

Tételezzük fel, hogy be vagy regelve mondjuk két tucat olyan oldalra, amelyek mindegyike alkalmas arra, hogy atombombát indíthass róla Moszkva/Washington/Peking/Alsó-Bivalybasznád/stb. ellen, és nem szeretnéd, ha ezek a jelszavak (amelyek nem feltétlenül olyan facsipesz-egyszerűek, mint az átlagnetező asdasd-je, hogy az abc123 nevű klasszikust, és társait ne is említsük) esetleg elfelejtődjenek, vagy illetéktelen kezekbe kerüljenek a gondosan a Windows Asztalán elhelyezett titkosítatlan .doc file eltulajdonításával. Ilyenkor két lehetőség adódik:

1. fogod a password-öket, felírod egy papírra láthatatlan tintával, bezárod egy széfbe, a széfet egy nagyobba, ezt ismételed 5-6X, majd az így kapott széf-matrjoskát még leplombálod, bebetonozod, majd elrejted az alagsorban kialakított ujjlenyomat olvasóval nyíló titkos platinumerősítésű ajtóval ellátott helyiségben

2. letöltöd a most boncolgatásra kerülő KeePass nevű freeware csodát, és pofonegyszerűen, és ráadásul magyarul tárolod őket a gépeden szépen letitkosítva.

Azért tudom javasolni őkelmét, mivel ma – hosszas szemezés után – elvittem a kicsikét egy próbakörre, és nyugodt szívvel mondhatom, hogy nem csalódtam benne: a hirtelen nyakamba szakadt tucatnyi jelszót/felhasználónevet/egyebeket elegánsan, biztonságosan és egyszerűen tudtam vele elmentetni. Amennyiben nehezen megjegyezhető, esetleg érzékeny adatokat védő jelszavakat kell használnod, akkor ez a te választásod!

Nézzük csak hogyan is működik:

letöltés után (amúgy van belőle portable, és létezik hozzá magyarítás is, amit az exéje mellé kell bemásolni) elindítva szükséges készíttetni vele egy új adatbázist, amelynek hozzáférhetőségét három különböző paraméter együttes meglétéhez is köthetjük: Mesterjelszó, Kulcsfájl, és a Windows Felhasználói fiók közül bármilyen kombinációt megadhatunk neki, amely szükséges lesz a későbbiekben ahhoz, hogy a jelszavakhoz hozzáférjünk (pl. Mesterjelszó + Kulcsfájl esetén ha csak a jelszót tudjuk, de nincs meg a file, akkor se enged az adatokhoz hozzáférni a program, és fordítva):

Ráadásul a kulcsfájl létrehozásánál még az egér rángatásával is növelhetjük a titkosítás erejét, mivel az így generált véletlenszerű értékek is további biztonságot nyújtanak a jelszavaknak (érdekesség: erre azért van szükség, mert a számítógép nem tud valódi véletlenszámot létrehozni, egész egyszerűen azért, mert egy gép, viszont a kedves júzer az egeret valóban randomban rángatja).

Miután ezzel megvagyunk elénk tárul a program felülete:

Szerencsére nincs az ilyen managelős programoknál megszokott ikonrengeteg a felső sávon, sőt maga a főablak is pofon egyszerű: balra vannak a jelszavaink kategóriái (természetesen mi is hozhatunk létre az alapértelmezetteken kívül is újakat), míg középen sorakoznak a jelszavak, felhasználónevek, ilyesmik. Ide a jobb klikk -> Bejegyzés hozzáadása (Add Entry) menüponttal, vagy az Insert billentyűvel adhatunk újabb jelszavakat, a meglévőket pedig az Enterrel tudjuk szerkeszteni. Amikor jelszót írunk be a zseniális algoritmus elemzi azt, és folyamatosan írja, hogy mennyire erős, sőt a beépített passgenerátorral mi is csináltathatunk véletlenszerű karakterhalmazokat:

Webes jelszavak esetében még a böngésző jelszókezelőjét is kiválthatja: amennyiben a bejegyzésnél megadtunk URL-t, akkor a neten az adott oldalt betöltve, majd az előre beállított billentyűkombinációt leütve helyettünk írja be a passwordot (kábé mint az Operánál a Ctrl + Enter).

A fő funckiókat ezzel ki is merítettük, de a program tud még pár hasznos apróságot: adhatunk a passoknak lejárati időt, exportálhatjuk a jelszólistát (ha mondjuk mégiscsak kinyomtatnánk, és széfbe raknánk), file-okat csatolhatunk a bejegyzésekhez (amelyek szintén durván titkosítva tárolódnak utána), jópár adatbázisformátumból tud importot végrehajtani, egy kattintással kirakható a kívánt jelszó vágólapra (sőt, beállítható az is, hogy mennyi idő elteltével törlődjön róla), stb. stb.

Végszóként: ha nem csak a myVip-edhez, meg a hasonló khm… nem túl nagy biztonsági kockázatot jelentő oldalakra kell jelszóval bejelentkezned, akkor csak ajánlani tudom ezt a programot!

Most már egyre biztosabb vagyok benne. Az ember észleli a jeleket, nem lehet elmenni mellettük: kezdődött azzal, hogy meghalt Magdi anyus, utána Jacksonból lett Jacksoff, feloszlott a No Thanx, két fogyatékos került az EU élére… és most újabb csapással kell szembenéznie a világ kormányainak, amely talán igazi közösséggé kovácsolja a régóta egymással civakodó népeket: zsidó, és arab egymás vállára borulva fog zokogni, a Gárdisták pedig vigasztalásképpen megnyitják a tagfelvételt a cigány származásúak előtt is: döglődik a Napiszar!

Sokkolta a fejlett országok lakosságát a tegnapi drámai hangú bejelentés, amelyet Bozólaci megbízott főszerkesztő tett az oldal – talán – utolsó postjában:

Gondolom Nektek is fura, hogy lassan dél van de sehol egy bejegyzés. Ennek oka az, amitől én is, és sokan mások is féltek, de legtöbben mégis örültek.

A Napiszar.com határozatlan időre megszűnik!

Okai a következőek:
-Akármennyire is próbáltam névtelen maradni, és a BozóLaci álnevet használni kiderült ki is vagyok, és ez nem kevés fejfájást okozott nekem és családomnak az elmúlt napokban.

Laci – akiről kiderült közben, hogy Dávidnak hívják, még szerencse, hogy nem mondjuk Aranka – végül elbukta a csatát a rajokkal, emósokkal, farokmutogatósokkal, bebaszcsizott lánykákkal, szellemi fogyatékosokkal és egyéb önmagukat kereső – helyenként iszonyat szánalmas – entitásokkal szemben vívott háborúját, végül – a sok fenyegető levél írója közül valamelyik – megtalálta hősünket, aki nemhogy fele királyságot nem kapott a legkisebb királykisasszonnyal egyetemben a sok próbáért cserébe, amit kiállt de esélyes, hogy hamarosan néhány bepipázott cig nig színesbőrű fiatalember fogja meglátogatni hegesztőpisztolyokkal, és feszítővasakkal, már ha egyáltalán ez a kevésbé örömteli esemény nem történt máris meg (amire azért van némi esély).

Szóval vége van, újra magára kell találnia az emberiségnek. Talán a Föld is forogni fog tovább, talán nem, mindenesetre drukkolok Dávidnak, hogy valahogy sikerüljön élve megúsznia a rajok rajait, és a feldühödött emós kisfiúk életveszélyes hajsütővassal elkövetett gyilkossági kísérleteit. Úgy vélem, hogy nem csinált annyira rosszat ez az arc, sőt ő is olyan tiszteletreméltó módon tűrte az oldal, és személye elleni támadásokat, mint Tomcat, és ő is ugyanúgy végezte, mint kopasz sorstársa. Szomorú, de bizony ha az ember botrányoldalt szerkeszt, akkor szembe kell néznie a népszerűség árnyoldalaival, és azzal, hogy bizony – bármennyire óvatosan is hagy nyomokat a világhálón, és hiába használ 30 mailcímet 25 különböző gépről – előbb-utóbb úgyis lesz valaki, aki elkapja a tökét, és addig szorítja, amíg nem mutálódik a hangja 4 oktávval magasabbra véglegesen. Hasznos volt a site azért, mert legalább görbe tükröt tartott az ilyen magukból szánalomra és röhejre méltó formát mutató egyéneknek, és talán némelyiket ráébresztette arra, hogy rossz az út amin jár. De: nem volt tolerálható az, hogy soha nem gyakoroltak könyörületet senkin, és nem vették figyelembe azt se, hogy tizenévesen bizony sokan hajlamosak idiótán viselkedni/öltözködni, de ezt a nagy részük kinövi néhány éven belül! Az olyan emberkék pellengérre állítása nem volt túl korrekt dolog, akik egy épp dívó divathullámhoz csatlakozva csináltak magukból bohócot, bár tény, hogy nem biztos, hogy megérdemli a kíméletet, aki trendiségből kever pl. egy másik csávóval.

Kettős az érzés mindenesetre, és ez érezhető a szóbanforgó búcsúlevélre érkezett (most már) több mint ezer kommenten is: pontos arányt nem fogok mondani (mert olvasson ennyi tizenévesek által írt hülyeséget, akinek két anyja van), de talán 50-50%-ban örülnek, és szomorúak a megszűnés okán a napiszar generáció tagjai.

Álljon eme szépen ívelő karrier vége tanulságként a jövő netes népnevelői előtt: aki korpa közé keveredik azt bizony néha megeszik a disznók!

(Csak zárójelben: mi van ha az egész csak egy jól kivitelezett reklámkampány, amellyel hírverést akarnak kelteni az oldalnak arra késztetve mindenkit – beleértve engem is -, hogy velük foglalkozzon? Ez is egy eshetőség, pár napon belül kiderül, hogy igaz-e.)

Ha valaki esetleg zacskóban tengetné napjait annak idézem a tegnapi hírt, ami hallatán engem is elkapott az „itt van Amerika„-feeling:

Egy elsőéves gyógyszerészhallgató maroklőfegyverrel lövöldözött a pécsi egyetemen, a gyógyszerészhallgatók fizika gyakorlati óráján. Egy 19 éves fiatalember – az elkövető csoporttársa – a helyszínen meghalt, a mentők egy életveszélyes és két súlyos sérültet szállítottak a pécsi traumatológiára. A lövöldözőt, aki egy pécsi lőegylet tagja volt, elfogták.

(forrás)

Eddig a hír, és akkor nézzük, kiből mit váltott ki egy elborult agyú hülyegyerek ámokfutása!
Volt, aki tévedhetetlen vaslogikával egyből felismerte a háttérben húzódó szálakat:

Nekem is tudathasadásom lenne, ha meg akarnám úszni a tényleges életfogytot.
A parabellum nem sportfegyver, komoly sportegyesületben viszont csak sportfegyverrel lőnek. Következésképp ez nem sportklub volt, hanem valamelyik újnáci szervezet hazafias kommandós kiképző központja. Mit tud erről a titkosszolgálat, illetve fel fogja-e tárni a nyomozás a „sportegyesület” valós tevékenységét?? Drazsé elvtársnak melegen ajánlom, hogy újabb idióta rendeletgyártás helyett inkább azokat a szervezeteket helyezzék gondos megfigyelés alá, ahol a következő időszak bomlott agyú tömeggyilkosai éppen mostanság kelnek ki a kígyótojásból…
Felhasználom az alkalmat és bejelentem Drazsé elvtársnak, hogy pszichotikus idióták százával masíroznak a pesti utcákon árpádsávos zászlók alatt, a rendőrség még vigyáz is rájuk, nehogy valami bajuk essék.

(forrás, a fentieket Hammada Fleet kommentálta 2009. november 27.-én 08:30:16-kor a cikkhez)

A másik reakció, ami sokaknál kiverte a biztosítékot a következő volt:

(forrás)

(kicsit nehezen olvasható, legépelem:

a gólyabál persze elmarad a **** anyját annak a ****fejnek akinek pont ilyenkor kell lövöldözni, a számlát a fodrásztól kinek nyújtsam be?? ha pár embernek elbaszták a dolgait, akkor minek kell még sok száznak?)

UPDATE:

második versenyzőnk (de lehet, hogy ez nem is ő, de az a szomorúbb verzió, akkor többen is vannak) a Twitter-t is telifossa a degeneráltságával: katt ide screen itt

Megígértem a címben, hogy nem lesz kommentár, de nem bírom megállni, hogy ne tegyem fel a kérdést:

BAZMEG, TI NORMÁLISAK VAGYTOK?