Van ugye ez a fránya rögeszmém, hogy szeretem a játékaimat legálisan beszerezni. Ennek több oka is akad (közülük talán a genetikai defektus nyom a legtöbbet a latba), de ezt ne is firtassuk: szeretek fizetni a játékokért és kész. A nemrégiben bemutatott isthereanydeal.com-on is ezért vagyok regisztrált tag immáron majdnem fél éve, és ez az oldal küldött ma egy értesítést, hogy a meglehetősen debil, és ötletes Deadpool című ugrabugra (nem mellesleg képregény-adaptáció, Angry Joe bácsi remek videokritikája itt) most viszonylag olcsón megvásárolható a DLGamer nevű brit webshop-ban. Nosza nem is kellett több, egy gyors regisztrálás (nem vettem eddig ott még semmit), egy-két adat megadása után máris jött az SMS, hogy megterhelték a számlámat az ellenértékkel. Volt is nagy öröm, mondom akkor rögvest jön a mail, és mehet az aktiváció a Steam-en. Vártam. Még mindig vártam. Így telt el pár perc, gondoltam megnézem a weboldalukon a megrendeléseknél, hogy mi a helyzet. Itt ért az első meglepetés: egy folyamatjelző csík(!) és néhány sor fogadott, amelyek közül még csak az első előtt virított zöld pipa, a „Order’s verification by our team” viszont még függőben volt. Mire értelmezni tudtam volna, hogy ez mégis mi lehet egyszer csak e-mail érkezett a következő szöveggel:

Verification needed

For security reasons, your order needs a validation from our sales administration department. You will also get your confirmation order with a download link and an activation code once the transaction has been approved by our services.

To approve your order, we invite you to give us some elements. Please send us by e-mail to: support@DLGamer.com

Please follow the easy 3-step process:

1) Email us your phone number, including country and area code, also mention if it’s a Fixed Line or a Mobile phone and your preferred language to support@DLGamer.com.
2) We will call you shortly after to provide you your digit verification code.
3) Email your digit verification code, phone number and order number to support@DLGamer.com.
4) We send you all the information to download your game and your activation code.

Sorry for the inconvenience,

Thank your for your understanding.

(Magyarul összefoglalva: mivel valami Hungary nevű országból rendeltem, amiről csak annyit tud a webshopot üzemeltető csapat, hogy Bukarest a fővárosa, ezért elkérnék a telefonszámomat, hogy felhívhassanak, lediktáljanak nekem egy kódsort, amit vissza kell küldenem utána nekik e-mailben. Ja, és naivan megkérdezték azt is, hogy milyen nyelvet részesítenék előnyben a telefonhívás során, ennek még lesz szerepe a későbbiekben.)

Itt durrant el egy kicsit az agyam, amelynek hála a következő választ sikerült küldenem nekik:

Hello support,

that’s funny you need my mobile number right after the payment has been done, and I’m forced to provide it to you, otherwise I’d lose my money.
It seems I don’t have any other option in this case, so here you are: <telefonszámom censored, nem akarok hajnali háromkor malacságokat hallgatni ismeretlenektől>

Regarding the language I prefer: I want to use Hungarian, I hope you have some coll who speaks this.

Thanks in advance.

(Lefordítva: 
Helló csapat,

vicces, hogy pont azután kell megadnom a telefonszámomat, hogy a játék ellenértékét már leemeltétek a számlámról. Így most kénytelen leszek megadni nektek, különben bukom a pénzem.
Mivel úgy fest nincs más választásom, ezért tessék: <telefonszám>. 

Azzal kapcsolatban, hogy milyen nyelven szeretném a telefonhívást lefolytatni: a magyart választanám, remélem van nálatok olyan kolléga  aki beszéli.

Előre is köszönöm.)

Ezek után percekig vártam visszafojtott lélegzettel (már lilult a fejem), hogy mikor csörren meg a telefonom. Elképzeltem, ahogy tört magyarsággal próbál majd kommunikálni velem egy 56-ban emigrált magyar fia, akit csak azért zargattak fel szombat este, hogy próbáljon meg szót érteni velem a gyerekkorából megmaradt nyelvtudása segítségével. Az az eshetőség is eszembe jutott, hogy mi lesz, ha mégis angolul szól bele a telefonba az illető, és én lendületesen cseszhetem le, hogy hogyan merészelt nem kicsiny hazám világnyelvén szólni hozzám. De nem, sajnos nem ez történt: néhány perc múlva már érkezett is a levél, miszerint elég hihetőnek tűnt a kirohanásom ahhoz, hogy eltekintsenek a személyes beszélgetéstől, és minden további nélkül hozzájuthattam az áhított Steam aktiválókódhoz. Tanulság? Szerintem maximum annyi, hogy néha érdemes kicsit nyersebben fogalmazni, amikor úgy akarnak még ellenőrizgetni, hogy már a zsebükben van a pénzed. Persze most potyára írtam meg nekik a telefonszámomat, de remélhetően nem fogják cserébe a stílusomért meleg társkereső oldalakon hirdetésekben megadni kontaktnak.

Tarlósnak már régóta szúrja a szemét az aluljárók népe, amelyet rendre próbál eltüntetni valahova onnan, ahol zavarják a túlfejlett esztétikai érzékkel megáldott állampolgárok oly’ igényes hadát. Arról a hadról beszélünk, ami két pofára tömi a szart amit a tévéből eléhánynak, fenntartás nélkül készpénznek veszi a politikusok kijelentéseit, de most ezen lépjünk túl, talán nem szerencsés párhuzamot vonni aközött, hogy a kilincsre kent geci, és a kamerák előtt ismertségért kúrás még elfogadható, de egy a túlélésért küzdő ember látványa már nem egyeseknek. A harc a főpolgármester és a hajléktalanok között már régóta tart, természetesen a régi dalszöveget idézve „a játék elég egyszerű volt, ők támadtak, mi védekeztünk, nem használtunk fogsorvédőt, ők sem húzták fel a kesztyűt” szellemében általában utóbbiak jártak pórul. Még 2011-ben bejárta a netet a hír, hogy a VIII. kerületi polgármester által kihirdetett rendelet alapján a rendőrök bármikor intézkedhetnek közterületeken tartózkodó személyek ellen, és életvitelszerű utcán élés gyanújával eljárás alá vonhatják őket. Az intézkedés célja az volt, hogy vonuljanak el egy hajléktalanszállóra (vagy ahova akarnak, csak ki a kerületből – jópofa), hogy a jóravaló állampolgárok szeme elől minél előbb eltűnhessenek. Elképzelem hogy legörbülhetett Kocsis Máté szája, amikor az Alkotmánybíróság megsemmísítette a találmányát. Persze a városvezetés nem csüggedt, rövidesen jött az újabb találmány, úgymond a titkos fegyver: az aluljárók falai mentén felállított kordon, amelyeken táblák hirdették, hogy mögöttük tartózkodni – most figyelj! – a csúszásveszély(!!), és munkavégzés(!!!) miatt tilos. Ha átléped a kordont megcsúszol, és kitöröd a nyakad, sőt, zavarhatod az abban a harminc centis sávban éppen nagyban dolgozó embereket. Talán nem árulok el orbitális nagy titkot, ha azt mondom: ez a cinikus hazugság természetesen csak újabb mozzanata volt a hajléktalanokkal vívott háborúnak (ami kb. annyira igazságos, és kiegyensúlyozott, mint mondjuk amikor a németek lerohanták Lengyelországot), egy újabb érv amivel megpróbálták a hideg elől behúzódni vágyókat kizavarni a felszínre (hallottátok, pár napja még mínusz tizenegynéhány fok volt Pesten, persze a fűtött szobából fel sem nagyon tűnik az embernek. Amíg elér a szolgálati gépjárművig meg pláne).

Ami miatt ez a post született, és ami miatt tele van keserű iróniával az az, hogy megint nekiálltam kommenteket olvasni (tudom, le kellene szoknom róla). Ezúttal a Facebook-on követtem el ezt a merényletet magam ellen, ugyanis kikerült egy videó, amelyben civil fiatalok szépen lebontják a kordonokat, és visszaviszik őket a Városgazdálkodás telepére. Nézzük a kedvenc hozzászólásaimat:

fogadjanak be akkor ők egyet egyet, de köszönöm én NEM akarok büdös hajléktalanok között közlekedni nap mint nap!

A hajléktalanoknak igenis joguk van összehugyozni és széthányni az aluljárókat!

Naszóval az van, hogy amikor a  csöves összehugyozza az aluljárót az persze nem jó, nem szolgálja a Nemzeti Együttműködés Rendszerének eszméjét. Amikor odaokádik a rengeteg kannástól az sem túl konstruktív, ettől nem fog fellendülni a gazdaság. Az is biztos, hogy vannak közöttük kurva nagy gazemberek, vannak, akik rászolgáltak a sorsukra, de ez igaz a társadalom bármelyik rétegére, a különbség csak az, hogy a többiek nem fáznak, nem éheznek. Pont ezért amikor nem hagyják őket viszonylag meleg helyen átvészelni egy kibaszott hideg éjszakát, amikor te otthon nézed a fűtött szobában a tévét függetlenül attól, hogy mekkora gazember vagy (valami tehetségkutatót javasolnék, feltétlenül küldj SMS-t is), akkor úgy gondolom az emberségnek illene felülírni az esztétikai érzéket. Nem lehet, nem lehetséges kiszelektálni közülük azokat, akik megérdemlik a körülményeket amikben élniük kell, de abban egészen biztos vagyok, hogy vannak közöttük értelmes, kedves, barátságos emberek is, akik így vagy úgy (megszopatta őket az ex, a munkahely, a TB, a bank, a… folytatható a végtelenségig) ilyen helyzetbe kerültek, és nem elég a rengeteg megaláztatás, a tudat, hogy másoktól függ, hogy lesz-e mit enniük még azt sem tűrik meg, hogy viszonylagos melegben töltsék el ezeket a csikorgóan fagyos éjszakákat. És ne tessék a hajléktalanszállókat úgy emlegetni, mint megoldást a kérdésre, mert nem az: nem vitatható el az embertől az önrendelkezés joga, hogy saját maga dönthesse el hol töltené az éjszakát, és ha esetleg nem szeretné többszázadmagával még nyomorultabbnak, még kiszolgáltatottabbnak érezni magát, akkor ne kelljen bevonulnia oda!

Orbitális tévedésben vannak azok, akik valamiért (tudatlanság, vagy gondolkodás hiánya talán) úgy fogják fel a hajléktalanságot, mint valami választott életformát. Mintha ezek az emberek ezt szeretnék csinálni. Nem mondom biztos van egy elenyésző rétegük, amelyik nem tudna, nem akarna élni a lehetőséggel, ha valaki felajánlaná, hogy „nesze itt egy lakás, a rezsit fizeted, amúgy ingyen lakhatsz benne” (mint ahogy erre is van példa, kár hogy csepp a tengerben), de szerintem amíg esélyt sem kapnak a gödörből kimászásra addig ugyanúgy ott fognak feküdni, Tarlós meg rakosgathatja a kordonjait újra és újra.

Az ignorancia és a gondolkodás hiánya miatt használt szellemesnek vélt felszólító módú vicceskedés kétélű fegyver: a fenti komment „fogadjon be mindegyik egyet” logikai vonalán továbbhaladva üzenném mindenkinek, aki képes ilyen elképesztően ostoba, szűklátókörű megjegyzést odaböfögni a Zinternetre: próbáld ki ezt az életmódot, csak egy hétig! Hátha jobb ember leszel tőle.

Remélhetőleg most nem fog hetekig minden post a New Vegas-ról szólni, de tegnap este annyira felkúrta az agyam (már bocsánat), hogy erősen gondolkoztam azon, hogy hirtelen véget fog érni a hetek óta bontakozó románcunk. Oké, komplex környezet, a küldetések scriptelése sem lehet egyszerű (elég csak megnézni, hány patch jött ki a különféle végtelen hurkokat, megoldhatatlan szituációkat megoldandó), de amikor az ember igyekszik a játék szabályai szerint játszani, de az nem engedi, az azért mocskosul bosszantó tud lenni. Adva vagyon ugye az előző postban megénekelt frakció-rendszer, melynek egyik vonása az az, hogy mindegyik csoport más és más módon viszonyul hősünkhöz: ha berongyolunk egy baszott nagy erőpáncélban, kezünkben egy gatling lézermordállyal a bázisukra, és halomra lövünk mindenkit aki él és mozog, akkor az természetesen visszatetszést kelt a köreikben, amelyet úgy nyilvánítanak ki felénk, hogy az első adandó alkalommal kérdezés nélkül nyitnak tüzet ránk, ha összefutunk velük. Ha viszont elmegyünk nekik virágot szedni, leugrunk a boltba helyettük két akciós Dreher-ért, meg egy doboz kék Bondért, akkor egyre jobban fognak minket lájkolni, egészen addig amíg meg nem kapjuk az első éjszaka jogát el nem nyerjük az „Idolized” státuszt, amelynél feljebb már nincs. Nomármost: alapbeállítottságomnál fogva nem nagyon szimpatizálok a tarajos punk csürhével, akik a karavánokat fosztogatják, míg a Ceasar’s Legion néven futó rabszolgatartó csapat pedig azzal vívta ki ellenszenvemet, hogy szabadidejükben kisvárosokat rabolnak ki, a lakosaikat pedig keresztre feszítik. Ezért szerettem volna az NCR (New California Republic) nevű (fél)katonai szervezettel haveri viszonyt ápolni, márcsak azért is, mert meglehetősen nagy számban lézengenek a Pusztában, és jó pár őrhelyet létesítettek. Tudni kell róluk, hogy meglehetősen fújnak a Brotherhood of Steel-re (ők ismerősek lehetnek az előző részekből is), ami persze fordítva is igaz, ugyanis voltak már khm… összezördüléseik egymással. Igen ám, de nekem marha nagy szükségem volt a Brotherhood által gyártott erőpáncélra, ugyanis egész jópofán fest benne az ember:

További képek itt (némelyik spoilerveszélyes!)

Innen eredeztethető a probléma (gondolom én): egyszer talán ebben a ruciban bandázhattam valamerre, amikor valahol a látóhatár szélén lézengve megpillanthatott egy NCR-es katona, és a játék elkönyvelt, mint ellenségüket! Úgy támadnak rám azóta az NCR-es bakák mindenféle előjel nélkül, mintha előtte százszámra mészároltam volna le őket könyékig tapicskolva a vérükben, pedig eleddig egyiküket sem szabadítottam meg néhány testrészétől! Ennek „hála” tegnap este konkrétan az történt, hogy – miután kiléptem egy épületből a Strip nevű városrészben – a kísérőm, Craig tűzharcba keveredett az arra bóklászó NCR őrjárattal, én meg csak álltam egy helyben, és okézgattam sorban le a felugró ablakokat melyek szerint most már nem kedvel az NCR, most már kifejezetten utálnak, most már nem kedvelnek a Strip-ben, és így tovább. Ez annak fényében volt kifejezetten vicces, hogy egy előző játékállásomban azé’ csak leakasztottam pár headshotot ezeknek a katonáknak (utána visszatöltöttem egy korábbit), mire Craig külön párbeszédablakban figyelmeztetett, hogy ha nem hagyok fel a mészárlásukkal, akkor nagyon gyorsan el fognak egymástól válni az útjaink (merthogy ő náluk szolgált fiatalabb korában) 🙂 Állítólag ha magamra ölteném valamelyik páncélzatukat akkor ideiglenesen visszaállna a  viszonyunk neutral-ra. Ezzel talán kiküszöbölhető lenne a kapcsolatunkban beállt törés, ámde annak fényében, hogy úgy is lőttek rám, hogy elvileg alapból semleges volt már nem tartom annyira biztosnak. Marad a konzolhack, meg a bütykölés, de könyörgöm hadd ne kelljen már állandóan az ilyen figyelmetlenségekkel szívni! Amúgy a neutral, és a nem kedvelt közötti éles határvonal néha egész vicces szituációkat eredményez: a Kings nevű banda bázisán elloptam egy stimpackot, meg pár apróságot egy elsősegély ládából, ami éppen elég volt ahhoz hogy átbillenjek nem kedveltbe, és mindenki, aki élt és mozgott elkezdett tüzelni rám. Hát fuck. (Azért hozzátenném, hogy mindezek ellenére mégis imádom ezt a bugos szart.)

Az alábbi kép tökéletes lenyomata a Google Reader kasztrálásából eredő két legfájóbb hiányosságnak:

Ez azután történt, hogy egy oldalról (a Shit That Siri Says-ről amúgy) kiraktam négy postot a falra. Amíg Reader-en egyrészt nem feltétlenül mászott a pofádba mihelyst megnyitottad az oldalt, másrészt pedig nem kellett végigkattintgatni mindegyiket, mert egyből láthattad a post tartalmát addig itt csak idegesíted az ismerőseidet vele. Ez a hatalmas nagy innováció, meg tökéletes integrálás a Google Plusba akkora bukta, amilyet nagyon ritkán lát az ember, és ez nem olyan, mint mondjuk a legutóbbi Facebook-átszabás, aminek hála majdnem palotaforradalom tört ki (és amelyet nagyjából ilyen könnyen meg lehet szokni): ezt a lépést tényleg csak herélésként, egy fontos funkció végleges eltávolításaként lehet csak értelmezni. Már csak reménykedni tudok abban, hogy a Hivemined (fejlesztői blog itt) néven tervezés alatt álló oldal képes lesz visszahozni a Reader régi bevált lehetőségeit. A Google meg menjen a picsába.

A Google néhány perce megölte a Reader összes szociális funkcióját (megosztás, komment, ilyesmik). Az alábbi screenshotnál semmi nem fejezi ki találóbban amit most érzek:

Baszd meg Google!

Az alkotó leírása a képhez a Deviantart-on: I hope Anders Behring Breivik rots in fucking hell..

Azon gondolkodok éppen, hogy vajon tényleg ennyire elbaszott beteg egy világban élünk, vagy csak én járok túl sokat olyan blogokra, amelyeken tömegével tenyésznek az ép ész diktálta logikát minden áron megcáfolni igyekvő trollok? Most komolyan: létezik olyan esemény, legyen az közös örömre vagy bánatra okot adó történés, amire nem fog legalább egy maroknyi idióta a józan ész diktálta reakciótól gyökeresen eltérően nyilatkozni? Ha teszem azt történik egy efféle alig felfogható tragédia, mint a mészárlás amit ez a barom rendezett még akkor is lesznek olyanok, akik nem hogy elítélik, de helyeslik amit tett! Hogy a büdös picsába mer valaki ilyet leírni?:

These children are the elites of tomorrow. A lot of them will grow up to be very damaging people. Of course, the flip side of the coin is that some of them wouldn’t, and that some innocent people who would be better off alive are dead. That alone makes sure what happened isn’t justice. But that doesn’t mean it was a „bad” thing (in terms of how much people overall are helped in the long run). I wouldn’t call Hiroshima and Nagasaki (and Tokyo, Kobe, Yokohoma, Osaka, Sendai, Fukuoka, etc. ) justice either, but that doesn’t prevent them from being good things in the long run. 

(Ezek a gyerekek a jövő elitjei. Sokuk ha felnő nagyon káros ember lesz. Persze az érme másik oldala az, hogy sokuk nem vált volna ilyenné, és sok ártatlan ember is meghalt, akiknek életben kellett volna maradniuk. Ez az egyetlen tényező van, ami miatt az, ami történt nem volt igazságos. Mindez nem jelenti azt, hogy ez egy „rossz” dolog volt (már ha figyelembe vesszük, hogy hány emberen segített mindez hosszú távon). Én nem nevezném igazságosnak  Hiroshima-t, és Nagasaki-t (továbbá Tokyo-t, Kobe-t, Yokohoma-t, Osaka-t, Sendai-t, Fukuoka-t, stb. ) sem, de ezek is lehetnek jó hatással hosszú távon.)

(forrás)

Most komolyan: merné vállalni a véleményét akkor is, ha nem egy nick mögé bújva állítana olyanokat, amiktől egy ép értékítélettel rendelkező ember elborzad? Ha összehívnák az áldozatok családjait, akkor is az arcukba mondaná, hogy „még jó, hogy a gyerekeiteket lelövöldözték mint a kutyákat, mert majd úgyis rossz komcsik váltak volna belőlük”? Egyesek képesek még egy ilyen szinten sokkoló eseményt is úgy értelmezni, hogy az ember legszívesebben IP alapján visszakeresné őket, és bírósági herce-hurca nélkül vágatná őket pár évre be sittre, hogy gondolkodjanak el azon, hogy mi a helyes, és mi a  rossz szemlélet, ha az ember egy társadalomban él! Persze mindez modern korunk hozománya: amíg nem volt internet, nem voltak fórumok, kommentelési lehetőség addig az efféle beteg, sérült emberek maximum a szűkebb környezetüknek, barátaiknak mondhatták el az efféle gondolataikat, akik – még ha egyet is értettek vele – nem nagyon tudták tovább terjeszteni a baromságot, nem juthatott el ilyen széles rétegekhez egy efféle hozzáállás, elvégre a szélesebb tömegek jó esetben nem vevők a torz világnézetekre (kivéve mondjuk a náci Németországot, de ugye  mindig kell egy kivétel ami erősíti a szabályt). Most viszont, hogy egész bolygónk egy nagy közös társalgóvá vált bizony előfordulhat, hogy egy jenki (nem biztos hogy az, csak a példa kedvéért írtam) elmebajos leír egy ilyet, és én itt Magyarországon pedig elszörnyülködök az empátia ezen fokú hiányán, és bizony meginog az emberiségbe vetett hitem is, ha effélét olvasok. Azok a gyerekek ott kurvára nem tehettek semmiről, nem miattuk áramlott ennyi muszlim Norvégiába (sőt, tavalyelőtt nyáron volt szerencsém beszélgetni két dán sráccal, akik panaszkodtak a mindennapossá vált összecsapásokra a helyiek, és a bevándorlók között!), ők csak próbálták élvezni az életet, karriert építeni, családot alapítani, és most már nem lesz lehetőségük rá, mert egy tébolyodott fasz úgy gondolta, hogy úgy tehet a legtöbbet az elveiért, ha halomra lövi őket sörétessel, pisztollyal, és géppisztollyal (amelyekbe ráadásul még durvább sérüléseket okozó lövedékeket töltött szigorúan a humanitás jegyében). És ami még ijesztőbb a neten talált fórumbejegyzésnél, amit fent idéztem: a közvetlen környezetemben is vannak olyanok, akiknek a hangjából a tiszteletet vélem kihallani, amikor erről a nácigeciről beszélnek, hogy mennyire értelmes a csóka, meg hogy mennyit tud a magyar történelemről, ráadásul megírta azt a sokat emlegetett ezerötszáz oldalas „kiáltványát”… Az utóbbi esetében a tisztelet annak szólt, hogy milyen sokat írt, na de könyörgöm: attól hogy valaki bekattanik és megír kurva sok oldalnyi szemetet még nem kell isteníteni! Én elhiszem, hogy napjaink funkcionális analfabetizmustól átitatott kulturális légkörében már az is elismerésre méltó, ha valaki meg tud fogalmazni három összetett, ráadásul egymással kohézióban álló mondatot, de csak az alapján, hogy „háde a csávó írt egy másfél ezer oldalas paksamétát” ne kezdjük már el az egekig magasztalni, pláne ha pont az ellenkezőjét érdemelné!

Visszatérve a lövöldözésre: ha már annyira a kulturális sokszínűség, és a bevándorlók ellenségének tartotta magát, akkor nem furcsa kissé, hogy a saját „fajtáját” kezdte el lemészárolni? Nem lett volna sokkal célravezetőbb, ha kiment volna az oslói muszlim-negyedbe (gondolom van olyan), és ott nyitott volna tüzet a járókelőkre? Hja, hogy ott percek alatt elkapták volna, sőt az se kizárt, hogy lelövik (és nem feltétlenül a rendőrök)? Sokkal kényelmesebb, ésszerűbb volt fegyvertelen fiatalokat hátbalövöldözni persze. Gyáva gerinctelen féreg az ilyen, nem szabadsághős, vagy amit gondol magáról.

A következő mókás kérdés ami felmerült bennem: mi lesz, ha nem sikerül úgy csűrni-csavarni-módosítani a norvég Btk.-t, hogy életfogytot, netán halálbüntetést kapjon jutalmul barátunk? Leüli a törvényben megszabott 21 évet, aztán ötvenhárom évesen(!) újra visszatérhet a társadalomba? Huszonegy szaros év hatvannyolc emberi élet kioltásáért? Azért az meglehetősen nonszensz volna…

Beteg világban élünk, de úgy gondolom, hogy ez nem új keletű, csak most már megvannak a lehetőségeink arra, hogy ezt észre is vegyük. Most nem a mészárlás elkövetőjére gondolok, hanem a tettét követő reakciók közül az olyanokra, mint ami feljebb szerepel. Úgy gondolom, hogy ezek a nyilatkozók nem mernének efféle dolgokat leírni, ha az arcukat, nevüket is vállalni kéne hozzá (mint ahogy egyes blogokon az már működik, amelyeken csak a Facebook-os profillal lehet kommentelni). Ennek ellenére én még mindig úgy gondolom, hogy az internet anonimitása minden másnál fontosabb, csak amikor beleszaladok egy efféle elmebajosba akkor száll el az agyam.

Shdy – Censorship

Emigyen fogalmazott a Velveten a talányos nevű mm abban a postban, amelyben bejelentették, hogy megszűnik a kommentelési lehetőség. Hasonló döntésre jutott a Délmagyar is, igaz hogy ott „csak” előzetes moderációt vezettek be, ami szerintem majdnem ugyanaz: ha valaki trollkodni akar, és beböfögi mondjuk a „Csongrád megyében 150 ingatlan áll árverezés alatt – 47 négyzetméteres panel akár 3 millióért” című cikk alá, hogy „erről is mocskos orkok tehetnek, hogy az anyjuk adná rájuk sírva az inget” akkor bizony elővehetné az NMHH a szerkesztőket emiatt, így nem is engedik majd megjelenni a kommentet az is biztos. (Ha valaki esetleg lemaradt volna: mától kezdve eljárást indíthat az NMHH a médiatörvényt megszegő médiaszolgáltatókkal szemben, amelyek – kötelező jelleggel – beregisztrálásra is kerültek a hatóságnál. Lista róluk itt, bővebben itt.) Persze egyből felmerülhet, hogy csak a pánikot akarom kelteni, de bizony máris van egy eset, amely alátámasztja, hogy a weboldalon megjelenő kommentekért a weboldal üzemeltetője a felelős: a Népszava lett megrángatva, mert állítólag valamelyik olvasó lepojácázta Shmitt Pál álamfő urat. Esetleg Orbán Viktor halálát kívánta. Netán azt írta, hogy dögöljön meg a Pintér Sándor sündisznója. Kicsit homályos a sztori, ennek ellenére beindult a gépezet: a kommunikációs államtitkár vizsgálatot kezdeményezett a webes újság ellen, ámbár a problémásnak ítélt cikk alatt (már?) senki nem kívánja senki halálát (amúgy kíváncsi lennék hány év kötelet kapna Frei Tamás, ha most tenné fel a kérdést a bérgyilkosnak, hogy mennyiért intézné el a magyar miniszterelnököt :)).

Kommentár nélkül – az a „Jó napom van” ott a jobb oldalon priceless 🙂

No persze biztos sokan úgy gondolják, hogy „na végre rendet rakott a kormány, nem lehet névtelenül bármit leírni”. Én viszont úgy gondolom, hogy ez egy olyan intézkedés, amely korlátozza az internet szabadságát, amelynek semmilyen formában nem lenne szabad sérülnie. Ebben az esetben a cél nem szentesíti az eszközt, ráadásul maga a cél sem olyan magasztos, mint amilyennek a kormány beállítani kívánja – mondjuk ki, a cenzúra, a média feletti kormányzati kontroll felé az első lépcsőfok az öncenzúra, amelyet a beregisztrált weboldalak kénytelenek alkalmazni. Most komolyan: mi lett volna, ha kiterjesztik a nyilvántartásbavételi kötelezettséget a blogokra is (ahogy azt én is vizionáltam még bő fél éve)?! Tényleg eljárás indulna minden egyes a kormánynak kicsit is nem tetsző komment után, amelyet az olyan eldugott, a nagyokhoz képest szinte senki által nem látogatott blogokon írnak a látogatók, mint amilyen ez is? Mi garantálja, hogy nem fogják a későbbiekben kiterjeszteni a törvény jogkörét a hobbiból üzemeltetett (szebben, és egyben érthetetlenebbül is meg van fogalmazva a törvényben ez) weboldalakra is? Az, hogy itt elvileg demokrácia van biztosíték lehet arra, hogy nem fog ez megtörténni? De hiszen annyi mindent keresztülvitt a Fidesz, ami nem feltétlenül kéne, hogy beleférjen az államforma kereteibe, amiben elvileg élünk!

Nem hiszem, hogy a demokrácia a Velvetes kommentelési lehetőség megszűnése miatt sérült volna. Megleszek pár idióta troll vicceskedése nélkül is. Viszont az is biztos, hogy a tendencia továbbra is ijesztő, és csak reménykedni tudok abban, hogy a kormány megáll ezen a ponton, és nem fog… de nem akarok tippeket adni senkinek.

UPDATE:  kegyet gyakoroltak a hatalmasok, és kijelentették, hogy a törvény nem vonatkozik a kommentekre. Ennek ellenére sokan nem állították vissza a hozzászólási lehetőséget (pl. a W se), szerintem azért, mert nem bíznak meg az NMHH-ban. Én speciel meg tudom érteni őket. Amúgy érdekes, hogy a már említett Velvet, és a most említett W is úgy oldotta meg a kérdést, hogy ezentúl a Facebook oldalukon lehet véleményt nyilvánítani, ami már rövid távon is azzal járhat, hogy nőni fog a forgalom Zuckenberg portálján. Konteó-rajongók előnyben: bizzztos, hogy valami világméretű zsidó összeesküvés van a háttérben, a magyar kormány a kezükre játssza a látogatókat!

Asszony édesanyjának kell egy hordozható zenelejátszó alkalmatosság. Persze napjaink modern fiatalja már nem használ külön eszközt a zenehallgatásra, helyette van egy nála sokkal okosabb telefonja, amely helyette fejben tart mindent, zenél, sípol, kattog, leviszi a szemetet, és persze megfőzi a vacsorát is. Neki nem kellett egy ilyen hightech ketyere, viszont a zsebben alig elférő CD-lejátszó meg nem túl praktikus (pláne az olyan, mint ami nekem volt: „kifelejtették” belőle a rázkódásvédelmet, ezért pont arra volt alkalmatlan amire kitalálták), így adta magát az ötlet, hogy egy mp3-lejátszót szerezzünk be neki, abból is valami óccsóbbat, egyrészt mert a funkcióját az is tökéletesen ellátja, másrészt pedig nem divatos kiegészítőnek szánjuk (mint sok fiatal trendibendi idióta az ájfónt, ami nagyjából ahhoz is bankszámla-elérést kér, hogy megnézhesd rajta az időt), hanem arra, ami: zenelejátszónak.

Okos nethuszárhoz méltóan fel is libbentem asszony linkjét követve a Vaterára, ahol már évek óta rendelkezek fiókkal (persze egy szem alaplap eladáson kívül csak veszek rajta), és szemrevételeztem a terméket. Ronda is volt, használt is volt, de a kecsegtető ezervalahányszáz forintos ára azért csábítóan hatott ránk, így megtettem rá az első licitemet tegnap. Ma délután kettő-fél három fele volt a licit vége, és már dörzsölgettem a markomat, hogy milyen jó vásárt csinálok, ha ennyiért el tudom vinni. Ámde körülbelül 15 perccel a  vége előtt egyszer csak rám licitáltak…

Ezt még könnyedén lekezeltem, és nem is gyanítottam semmit, elvégre lehet véletlen is, hogy pont most jött rá valakire a licitálhatnék. Ámde amikor kerek 1 perccel(!) a vége előtt megint vesztésre álltam (és megint kénytelen voltam emelni az árat), akkor már kezdett kicsit gyanússá válni számomra az egész.

Tételezzük fel, hogy totál véletlen volt: pont abban a tíz percben akadt rá valaki más is a lejátszóra, és minden áron el akarta vinni. Persze lehet, hogy így történt, de én vagyok annyira paranoid (asszony is), hogy feltételezzem azt, hogy az eladó a másik fiókjából egy kamunéven tette a liciteket szép sorban, hogy több legyen a haszna a bizniszen! Most komolyan: milyen mechanizmus akadályozná meg őt ebben? Megteheti? Megteheti. Ami pedig nem tilos (vagy lehetetlen), az szabad! Ha esetleg úgy járt volna, hogy én feladom a licitpárbajt, akkor sincs gond: a rendszer kiküldte volna a saját adatait e-mailben, ő  adott volna mindkét fiókjának egy-egy pozitív visszajelzést, aztán rakhatta volna fel újra a terméket! Egyedül az ügyleti díjat számolná fel a rendszer, de annak kifizetésével esetlegesen még így is jobban járna az ilyen szemét, mintha áron alul kéne eladnia a portékáját.

Most komolyan: nem lehet ezt valahogy kivédeni? Nem várom el persze, hogy Vaterás ügyletbiztosok felügyeljék, hogy a termékek valóban átadásra kerültek-e, vagy csak egy kamuüzlet jött létre (pedig mókás lenne „közjegyző jelenlétében” átadni a három évfolyamnyi Popó magazint egy sötét sikátorban :)), de ennek valamilyen módon gátat kéne szabni, mert a netcigánykodás egy egészen új formáját tapasztaltam meg ma általa.

Vannak khm… vitatható pontjai a múltamnak nem tagadom. Persze nem vagyok háborús bűnös, vagy expolitikus, csak bizony néhány éve eltöltöttem egy nyarat egy biztosítótársaság zászlaja alatt, mint biztosítási ügynök pénzügyi tanácsadó. Mentségemre legyen mondva, hogy nem igazán éreztem ambíciót arra nézve, hogy embereket baszkodjak át az embereknek számukra hosszú távon előnytelen ajánlatokat tegyek, így tulajdonképpen nem is okoztam kárt senkinek – maximum a cégemnek, amelynek terhére több napos fehérvári képzéseken vettem részt, amelyek során szállodai ellátást is finanszíroztak a számomra 🙂

Ez már a múlté, azóta már rájöttem, hogy ha mindenki milliókat keresne ezzel, akkor a világ csak ilyen ingyenélőkből, és effektív hasznot nem hajtó szarháziakból állna, mint a legtöbb ilyen „szakember” – és persze tisztelet a kivételnek, én is ismertem néhányat, csak az a gond, hogy arányaiban ők voltak az elenyésző kisebbség a sok minden hájjal megkent csak a saját érdekeit néző szeméttel szemben. A három hónapnyi tengés-lengésnek azért van hatása a jelenemre is, ugyanis megismerkedtem néhány emberkével, akiknek néha-néha a mai napig eszükbe jutok. No persze nem életem végéig tartó barátságokra tessék most gondolni, inkább érdekkapcsolatokról. Szerepeljen itt egy üzenet, ami néhány perce esett be a Facebook-os postaládámba, és tökéletesen tükrözi a volt kollégáimhoz fűződő viszonyomat:

Szia!

Mi újság veled,mit csinálsz mostanában? Képzeld én is eljöttem az x biztosítótól szeptemberben,azóta az y biztosítónál dolgozom.Ez ez egy egész más rendszer, összehasonlithatatlan!!! A kötetlensége miatt és mivel nincsenek elvárások konkrétan,másodállásban is simán végezhető egy kis plusz pénzért, arra gondoltam téged is érdekelhet,ha gondolod találkozhatnánk valamikor és beszélhetnénk róla.

Üdv: Ildi

(Voltam olyan jó fej, hogy megváltoztattam ezt-azt, azok a szavak dőlt betűvel szerepelnek.)

Nomármost: egy ilyen levélre mit lehet válaszolni, hogy az ember jól jöjjön ki belőle? Nézzük csak, milyen lehetőségeim vannak:

1. „Köszi, de most éppen nincs szükségem mellékkeresetre, ugyanis elvagyok a jelenlegi pénzemből.” Ez talán a lehető legrosszabb válasz, ugyanis mélyen gyökeredző ügynökösztönöket indít be: számítani lehet a „vérszagra gyűl az éji vad”-effektusra, ugyanis ezzel nyilvánvalóvá teszed, hogy megélsz a pénzedből, amit keresel. No persze ez lehet, hogy csak éppen hogy igaz, és hónap végére már erőteljes fejtörést okoz a kaja megvásárlása is, de ezzel a mondattal máris előfizettél egy hosszas vallatásra, amely során minden kétséget kizárólag bizonyítanod kell, hogy bazmeg nincs felesleges 5000 forintom se havonta, nem, nem hazudok, nem azért mondom, mert nem bízok meg benned (nem a faszt nem), tudom, hogy régóta ismerjük egymást, és nem akarsz nekem rosszat, DE NINCS FELESLEGES PÉNZEM, NEM ÉRTED? A legkézenfekvőbbnek ez a választ tűnik, de ezzel okozhatod magadnak a legtöbb kellemetlenséget.

2. „Köszi, de sajnos nincs időm mellékállásra.” Hasonló hatást vált ki ez is, csak kevésbé intenzívet: ezzel nem a közvetlen pénzszerzés lehetőségét (azaz a szerződéskötést) villantod meg neki. Ebben az esetben más fogja motiválni őt: minden áron be akar majd szervezni munkatársnak, elvégre ő jutalékot kap minden újoncért. Az efféle próbálkozásait azért könnyebb elhárítani, ettől függetlenül egy darabig kellemetlenkedni fog az tuti.

3. „Köszi, de nem érdekel a dolog.” Kezdő ügynökök kifogáskezelési kiskátéjában talán ez az első típus, ami szerepel, ugyanis ez a leggyakoribb ellenvetés a potenciális ügyfelek részéről. Ugyan én szerencsére már elfelejtettem, hogy miként kell reagálni rá úgy, hogy ne is tűnj agresszívnak, de azért érződjön, hogy nem lesz könnyű megszabadulni tőled (az tuti, hogy „egy személyes találkozó keretében mindent el tudok mondani, megfelel a kedd délután öt óra önnek?”-kel kell lezárni), de Ildi tutira emlékszik még rá, elvégre évek óta nyomja az ipart, ezek szerint nem is eredmények nélkül. Tuti, hogy be is vetné velem kapcsolatban az adu ászát, amelyet évek óta fejlesztget, és amelyre elutasítóan válaszolni egészen biztosan bunkóság. Nincs nekem szükségem erre sem.

A lista még folytatható, és a nyakamat tenném rá, hogy bármit válaszolnék lenne rá egy olyan ellenérve, ami nála a hosszú évek kitartó képzésének köszönhetően zsigerből, gondolkodás nélkül születne meg a fejében. Mi a megoldás ebben az esetben? Marha egyszerű: nem kell válaszolni. Fel kell tudni ismerni, hogy nem arról van szó, hogy őt tényleg érdekli, hogy mi van veled (furcsa is lenne), hanem mindössze egy spamelés áldozata lettél, ami nem sokban különbözik a GMailes fiókomba naponta tucatjával beeső „Blow up your penis now” tárgyú reklámoktól. Meg lehetne sértődni persze, hogy az ismeretségünket kihasználva próbál belőlem választ kicsikarni (aminek ahogy már említettem tutira az lenne a vége, hogy védekeznem kéne, hogy mit miért nem akarok), de végülis érthető a dolog: ha netán megutálom ezért a húzásáért az ő élete akkor sem fog semmilyen módon negatív irányt venni, elvégre soha nem találkozunk. Most megtehetem, hogy nem válaszolok (ha erősködik meg letiltom), de hosszú évek rutinja sem tanított még meg arra, hogy mi a teendő a hasonló bepróbálkozásokkal, amelyek telefonon, neadjisten személyesen esnek meg. Van még hova fejlődnöm, pedig álltam a barikád másik oldalán is – ennek ellenére rendre elsütöm az összes sablonkifogást, amire egy rutinos ügynök máris vágja a sablonválaszt. Jó lenne ismerni az ultimate weapon-t, amellyel nem tudnak mit kezdeni még akár személyesen sem, de egyelőre még kutatom, és csendben fogcsikorgatva tűröm, amíg a telefon túloldalán a harmincas hölgy előadja nekem a legújabb mikroszálas törlőkendő/személyi kölcsön/edénykészlet előnyeit. Bunkó nem akarok lenni, de előbb-utóbb elérem azt a szintet, hogy csak levágom a telefont, ha meghallom hogy miről van szó… vagy van más megoldás is? 🙂

Nem lehet azt mondani, hogy nem szórakozunk jól. Komolyan, mintha az Orbán-kormánynak eltökélt szándéka lenne, hogy majd’ minden napra jusson valami vicces, amin az egyszeri állampolgár el tud röhögcsélni, el tudja szórakoztatni vele a haverjait a kocsmában két Soproni között. Néha persze a legjobb akarat ellenére sem sikerül túl jól a tréfa, és az egyszeri állampolgár nem röhögcsél, hanem az öklét rázza minden elérhető eszközt kihasználva, írogatja a postokat, lépten-nyomon rohadtmocskosorbánozik, sőt még a kocsmában is inkább a nyugdíját, meg a szólásszabadságot emlegeti a jópofa történetek mesélése helyett.

Amikor az állam ilyen szinten szól bele az emberek mindennapjaiba, ráadásul negatívan befolyásolva a világra nyitottak, és nyugdíjukat féltők hangulatát akkor valami nincs rendben (amúgy eme két kategóriába tapasztalataim szerint pont a fiatal generáció nem tartozik bele, de majd talán észbe kapnak, amikor elmúlnak harmincöt évesek…). Amikor az állam felállít egy csak kormánypárti tagokból álló, teljhatalmú szervezetet csak hogy felügyelni tudja az ország véleményét, médiáját, ráadásul féligazságokkal, maszatolva tudja csak annak létét megindokolni a nálunk régebb óta demokráciában élő országok érdeklődőinek ott valami nincs rendben.

Aztán amikor ez a szervezet – még a hatalmát adó törvény életbe lépése előtt – megvillantja, hogy mennyire agilis tagokból áll, és vizsgálatot kezdeményez egy nonprofit alapon működő rádió több hónapja egy szép csütörtöki délutánon leadott amerikai gengszter rap száma nyomán… nos, akkor jön az a fajta visítva röhögésre késztető abszurditás, amihez képest a Monty Python a L’art pour L’art-tal együtt szégyenkezve elbújhat, mivel a valóság (vagy legalábbis ez a narancsszínű lencsén át vizsgált változata) néha durvább sztorikat alkot, mint amilyeneket ők bármikor a pályájuk során.

Történt ugyanis, hogy egy dolgos, a fiatalság erkölcsi fejlődésére érzékeny, művelt állampolgár (aki egyes vélemények szerint a rádió egyik munkatársa lehet, elvégre a botrány a legjobb reklám) bejelentést tett az ORTT-nél NMHH-nál (természetesen névtelenül), hogy szeptember 2.-án a Tilos Rádió volt olyan pofátlan, és előzetes figyelmeztetések (értsd: nem mondták be előtte, hogy „figyelem, a most következő zeneszámban angol szlengkifejezések szerepelhetnek, melyeket angoltudással rendelkező hallgatóink közül csak a 18 éven felülieknek ajánlunk”) nélkül leadott egy Ice-T számot. Eleve röhej ezért bármiféle lépést tenni, márcsak azért is, mert a szóban forgó szám bazmeg angolul van, de ez nem zavarta a drága hivatalt abban, hogy megalkossa az utóbbi idők legszórakoztatóbb irományát, amelyet innen is letölthettek (és innen nem lesz törölve se mostanában, bár ki tudja…).

Nem szeretném elvenni az önálló felfedezés örömét senkitől, úgyhogy csak néhány kimagasló mondatára reagálnék, nézzük őket sorban:

hogyaszongya „A kifogásolt zeneszámok aggályos elemei” nevű szekcióban szerepel ez a kitétel:

Valószínűsíthető, hogy az amerikai rapper által előadott zeneszámokban megjelenő durva kifejezések a nyelvi igénytelenség felé terelhetik  a kiskorúakat (Megjegyezendő, hogy a megértést nehezíthette, hogy az amerikai rapper az angol köznyelvi beszédben is használt szlenggel is élt a dalaiban, azaz oktatás során szerezhető információk mellett ezen szövegek teljes megértéséhez magas szintű nyelvismeret szükséges, amellyel nem vagy alig rendelkezhet kiskorú hallgató.) (nahát, én meg ezzel a mondat végén rossz helyre tett ponttal kapcsolatban fogok panasszal élni, mivel nyelvi igénytelenség felé tereli a kiskorúakat!! -JonC)

Ezzel kapcsolatban csak annyit, hogy a nyelvi igénytelenség nagyobb hatásfokkal éri a kiskorúakat a VV, a fórumok, a chat.hu, és az általános funkcionális analfabetizmus által mint egy jenki rapper szövegein keresztül. Amúgy igaza van az írónak: tényleg nem emlékszem, hogy vettük volna annak idején angolórán az  – idézek! – bitch/kurva, dick/fasz, motherfucker/tükörfordításban anyabaszó stb. szavakat, mondjuk egyszer próbáltunk a tanárnővel lefordíttatni egy Exploited-számot, volt is belőle balhé. Érdekes, hogy ez a zárójeles mondat summázza, hogy miért volt értelmetlen időt, és energiát feccölni ennek a mindenre kiterjedő ellenőrzésnek a lefolytatására: egy veszélyeztetett, gyermeki ártatlanságában leledző, pelyhes kis lelkecskéjének pázsitján gyönyörű virágot növesztő ifjúnak (aki persze már túlesett pár drogos élményen, bebaszáson, detoxon, fekvehányáson, kefélésen stb.) úgy sem fog maradandó törést okozni az érzelmi fejlődésében egy néger, aki három percen keresztül trágárságokat nyomat idegen nyelven.

Nézzük tovább, ezen szabályosan visítottam a röhögéstől:

A szexuális aktusra torténő verbális utalások is durva módon, obszcén szavakkal kerültek bemutatásra (,,elkaplak az utcán és seggbe kúrlak”).

Elképzeltem, ahogy dr. Boros Márta főosztályvezető végigfutja szignózás előtt a szöveget, ennél a sornál felpillant a szerzőre, egy pillanatig kifürkészhetetlen arccal vizslatja őt, majd elismerően elmosolyodik, és tovább olvas 😀 Megvédjük a fiatalságot, de meg ám, akár még olyan áron is, hogy lefordítjuk az összes amerikai rapper megerőszakolós romantikus történeteiről szóló dalszövegét! Amúgy ha úgy nyomta volna Ice-T annak idején, hogy „hátulról hirtelen anális közösülést fogok kezdeményezni veled az utca kövén”, akkor máris nem lett volna kiemelve ez a sor? Elvégre a nyelvezetét bírálták, nem a jelentését, azzal minden rendben van!

Nézzük mi van még itt (bocsánat, azt írtam hogy meghagyom a felfedezés örömét, de ez az írás egy aranybánya):

A zeneszámok (milyen többesszám? -JonC) atmoszférájához hozzá tartozott és a számok problematikus voltát tovább erősítették, hogy azokban több alkalommal fegyverropogás, lövések hangjai voltak hallhatóak, amelyek a kiskorúak számára félelemkeltőek lehettek.

Erre csak annyit tudok mondani, hogy elég befülelni egy átlagos tini szobájába, ahogy épp’ multiban darálja a többieket csében, CoD-ban, vagy akármiben, ott aztán van fegyverropogás, de hogy emiatt félelem ülne ki szegénykék kicsiny arcaira olyat még nem láttam.

Nem ragozom tovább, pedig jó alapot szolgáltatna a körberöhögésre az iromány végén található tükörfordítás, amely a szám szövegéről készült – tessék szépen elolvasni, és megpróbálni meggyőzni magatokat: nem, ez nem a Hírcsárda (vagy a MKKP) gerillaakciója, ezt egy állami hivatal bocsátotta ki véresen komolyan!

Persze a Tilos Rádió reagált az őket ért vádakra, és válaszként megírták ezt, amelyben sikerrel bizonyítják be, hogy mindegyik ellenük felhozott érv egetverő baromság – bár azt azért hozzáteszem, hogy nem volt nehéz dolguk. Szórakoztató látni, hogy hogyan vezetik le az egyenletet addig, míg kiderül, hogy egy, maximum kettő potenciális megrontási helyzetben levő ártatlan fiatalkorú szenvedhetett visszafordíthatatlan érzelmi sérüléseket az ifjúság elleni merénylet során azon a csütörtöki délutánon.

Persze most van min röhögni, elvégre ami vicces az vicces. A gond csak az, hogy ez  az újonnan felállított, kilenc évre bebetonozott vezetővel rendelkező széles jogkörrel bíró hivatal januártól megkap minden eszközt arra, hogy letörölje a szólásszabadságot féltők arcáról a mosolyt. Jelenleg úgy fest, hogy hiába a nagy nyugati felháborodás az Európai Unió nem fog beavatkozni a törvény gyakorlati alkalmazásába (elvégre belügy), és bizony beindulhat az öncenzúrát, mint káros reakciót kiváltó büntetési hullám. Egy olyan országban, ahol bárki feljelenthetővé válik úgy, hogy a feljelentő anonim maradhat, míg a feljelentett – akár a nézetei miatt is – meghurcoltatik nem lesz többé alkalmunk így röhögni egy efféle vizsgálaton. Ehhez csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy

Ne merj a közelembe kerülni mert levadászlak
Nem akarok megbaszódni
Niggerek, nem tudom kik vagytok
Barátok vagy ellenségek
Az arcomba mosolyogsz
És zárt ajtók mögött tervezed a kiikatásomat

(idézet az NMHH egyik iratából)